70 éves az örökifjú, sármos Richard Gere

Nagy Mária írása

richard-gere

„A gyűlölet, a harag és a kínzás nélkül előrehaladhatunk egy olyan vízió felé, amely mélyebb és tisztább, és ahhoz mutat utat: miként élhetünk egymással, segítve és átkarolva egymást.” Sokunknak, ha Richard Gere nevét halljuk, a mai napig is a Pretty Woman – Micsoda nő! című film jut eszünkbe, magunk előtt látjuk Edward Lewist, és elcsodálkozunk, hogy augusztus 31-én a 70. születésnapját ünnepeljük.

Richard Tiffany Gere 1949. augusztus 31-én látta meg a napvilágot Philadelphiában. A családban öt gyermek közül ő volt a második. A famíliában a zene szeretete nem volt idegen, többen is tehetséges zenészek voltak – maga Richard is több hangszeren játszik, a trombita volt a kedvenc hangszere, és már fiatalon zenét szerzett különböző iskolai műsorokhoz, sőt még musicalt is írt.

1967-ben a North Syracuse Central High Schoolban érettségizett. A massachusettsi egyetemre sportösztöndíjjal került, itt filozófiát tanult, tagja volt a diákönkormányzatnak, a tornász- és a sícsapatnak. Két év után jött rá arra, hogy inkább a színészet felé veszi az irányt. Néhány esztendeig Seattle és Cape Cod különböző társulatainak volt a tagja, majd vett egy nagy lélegzetet, New Yorkba utazott, és meghallgatásra jelentkezett a Broadwayn, ahol rögtön megkapta Danny Zuko, a macho bandavezér szerepét a Grease című musicalban.

1971-ben lépett először színpadra, a Cape Cod-i Provincetown Színházban a Rosencrantz és Guildenstern halott című darabban. A filmvásznon 1975-ben debütált a Jelentés a felügyelőnek című filmben, ám csak a nyolcvanas évek elején lett igazi sztár az Amerikai dzsigolóval és az azt követő Garni zóna című romantikus dráma főszerepeivel.

1990-ben Julia Roberts partnere volt a Pretty Woman – Micsoda nő! című filmben, amely hatalmas sikert aratott. A rajongok éveken át könyörögtek a folytatásért, végül 1999-ben elkészült az Oltári nő, ami 152 millió dolláros bevételt hozott – Richard Gere gázsija 12 millió volt, míg Julia Roberts 17 milliót kapott érte. Gere ettől fogva Hollywood „ügyeletes szépfiúja” lett, a People Magazin 1991-ben beválasztotta az 50 legszebb ember közé.

Filmjeiben különböző karaktereket alakított. Játszott thrillerekben is, mint például a Legbelső félelem vagy a Megszólít az éjszaka. 2002-ben René Zellweger és Catherine Zeta-Jones mellett kapott szerepet a Chicago című musicalben, alakítását Golden Globe-díjjal jutalmazták. Természetesen a romantikus hősök sem állnak tőle távol: 2008-ban Diane Lane partnerét alakította az Éjjel a parton című drámában, amely Nicholas Sparks azonos című regénye alapján készült. 2012-ben Nicholas Jarecki alkotásában, a Végzetes hazugságokban nyújtott alakításáért ismét Golden Globe-díjra jelölték.

Richard Gere szószólója és védelmezője az emberi jogoknak, sokat tett azért, hogy a kínai megszállást elszenvedő Tibet tragédiájára felhívja a világ figyelmét. Megalakulásától elnöke a New York-i Tibet Háznak, és már jóval előbb tiltakozott nyilvánosan a kínaiak Tibetben alkalmazott módszerei miatt, mint ezt a kongresszus vagy a szenátus emberi jogi és külügyi bizottságai hivatalosan megtették volna. Tibeti útján készített fotóival illusztrálva 1997-ben könyvet adott ki Zarándok címmel, és ennek bevételéből alapítványt hozott létre a tibetiek megsegítésére. 1999-ben önkéntesként dolgozott egy albániai táborban, koszovói menekültek között. Húsz éve buddhista, a dalai láma jó barátja.

Magánéletében bár barátai nem sok jövőt jósoltak a kapcsolatnak, 1991. december 12-én feleségül vette Cindy Crawford szupermodellt. Felesége gyermekre vágyott, de Gere ekkor még nem érezte elég felkészültnek magát az apaságra, így 1995-ben elváltak. Nem sokáig maradt egyedül: egy évvel később megismerkedett Carey Lowell színésznővel, akit azonban csak 2002-ben vett el feleségül. Közben 2000. február 6-án megszületett fiuk, Homer James Jigme, ez utóbbi név tibeti nyelven bátor fickót jelent. Második házassága 2013-ban ért véget. Egy évre rá beleszeretett a nála 33 évvel fiatalabb, spanyol Alejandra Silvába, akit 2018-ban vett feleségül. 2019 februárjában megszületett közös gyermekük, egy kisfiú, akinek nevét nem árulták el.

Richard Gere napjainkban is aktívan részt vesz a politikai életben. 2019 nyarán toszkániai nyaralása közben élelmiszert és egyéb segélycsomagokat vitt a Földközi-tengeren migránsokat mentő NGO, az Open Arms hajójának fedélzetére. A 2010-es évek második felében már ritkábban szerepel filmekben, de talán még késő lenne temetni színészi karrierjét. Isten éltesse sokáig!

Nagy Mária

Forrás: wikipédia, mafab.hu

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2019.08.31