Kis formátumú, vékonyka és nagyon szépen kivitelezett, jó érzés kézbe venni, kellemes lapozgatni. Ez az érzés végig velünk marad olvasás közben, pedig nem éppen vidám a történet, viszont hangulatos. A helyszín Franciaország, leginkább egy idős pszichoterapeuta rendelője, aki a nyugdíjas éveire készülődve alig várja, hogy túl legyen a pácienseivel való találkozásokon, számolja a heteket, hónapokat, amíg végre eljön a pihenés ideje. Az első fejezetekben megismerhetjük picit a doktort, akiről kiderül, hogy végtelenül magányos, egyedül él, nagyon zárkózott és visszahúzódó, és kissé megkeseredett az öregedés gondolatától. A napjai nagyjából ugyanúgy zajlanak, nincs változás az életében, és kezdetben úgy tűnik, nem is vágyik rá. A megszokott életmód biztonságot nyújt számára. Aztán történik egy váratlan esemény, és szép lassan megtörik a jég, bekövetkezik az, amire a doktor a legkevésbé számított: megismerkedik egy asszonnyal, aki páciensként jelentkezik nála. Maga a tény, hogy egy új pácienst kezeljen, teljesen kizárt számára, hisz nem tudná befejezni pár hónapon belül a kezelést, ezért szigorúan elutasítja az asszony kérését, viszont Agathe nem hagyja magát, és végül a díványán köt ki.

Habár szépen, lassan kibontakozik egy részlete Agathe életének, bepillanthatunk legrejtettebb gondolataiba, nem ez a fő vezérszála a műnek, hanem a terapeuta gondolatai, az érzések, amiket a nő közelsége vált ki belőle. Ahogy telik az idő, mintha kinyílna a doktor szeme, észrevesz olyan embereket, dolgokat, akik, amik eddig fel sem tűntek neki, mint például a szomszéd, a saját titkárnője, aki eddig leginkább a rendelő egyik stabil kellékeként élt a tudatában, valaki, aki mindig ott ül az íróasztala mögött, aki rendet és tisztaságot tart a rendelőben. Amikor a titkárnő, Madame Surrugue váratlanul szabadságra megy, eleinte még nem is hiányzik annyira, aztán kisebb káosz alakul ki az akták között, a megszokott tisztaság is eltűnik, és akkor a doktor ráébred, hogy milyen nélkülözhetetlen a számára.

Vívódik, a saját szakmai tudását is megkérdőjelezi, leginkább akkor kételkedik magában, amikor Madame Surrugue férjének kellene lelki segítséget nyújtania, aki halálos beteg. Ez az egyik legemberibb tulajdonsága, hisz aki képes saját magát megkérdőjelezni, az képes a fejlődésre is, és a közhiedelemmel ellentétben ez sosem késő egy ember életében. Ez a kis könyv erről szól leginkább, egy fejlődéstörténet, példa arra, hogy idősebb korban is érdemes változtatni, új életet kezdeni.

Anne Cathrine Bomann Koppenhágában él, és részidőben pszichológusként dolgozik, ami a saját bevallása szerint érződik a könyvei szereplőin is. Az Agathéban mindenképpen kitűnik, hogy hozzáértő személy mutatja be a karakterek személyiségét, és ez sokat hozzátesz az értékéhez, ettől hiteles.

Gálovits Rózsa
Forrás: olvasoterem.com