68

Augusztusban országszerte várja a közönséget az OrgonaPont sorozat

Győrben augusztus 22-én az Evangélikus Öregtemplomban

orgona

Az ország 23 városában 31 koncerttel várja augusztusban a közönséget az OrgonaPont sorozat a Filharmónia Magyarország szervezésében: az orgona énekhangokkal, rézfúvósokkal, vonósokkal és más hangszerekkel is duettezik a koncerteken.

A sorozat állomásai Balatonlelle, Békéscsaba, Debrecen, Eger, Győr, Hajdúböszörmény, Hódmezővásárhely, Kaposvár, Kecskemét, Kiskunhalas, Martfű, Miskolc, Nyíregyháza, Paks, Pécs, Sopron, Szeged, Szekszárd, Szentendre, Székesfehérvár, Szombathely, Vác és Veszprém lesznek.

A hangversenyeken mások mellett Kovács Róbert, Somogyi-Tóth Dániel, Szamosi Szabolcs, Kovács Szilárd és Mészáros Zsolt Máté orgonaművészeket hallhatja a közönség Sebestyén Márta, Palya Bea, a Szent Efrém Férfikar, a Kodály Filharmonikusok Debrecen kamarazenekara, Horgas Eszter fuvolaművész és a Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara mellett.

A sorozatban Sebestyén Márta öt koncerten lép fel Szamosi Szabolccsal – mondta el Gál Bernadett, a Filharmónia Magyarország északi régióvezetője az adásban, hozzátéve: a Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara és a Purcell Kórus két koncertet ad Pécsett és Szegeden Vashegyi György vezényletével.

Győrben Ég a földdel összeér címmel kerül sor Palya Bea (ének) és Tóka Ágoston (orgona) koncertjére augusztus 22-én (csütörtökön) 20 órakor az Evangélikus Öregtemplomban. Jegyár: 2900 Ft, diákok és nyugdíjasok számára 10% kedvezményt biztosítanak a szervezők. Jegyek válthatók a Tourinform Irodában (Baross G. u. 21.), a helyszínen, valamint online. A műsor-, időpont-, helyszín- és szereplőváltoztatás jogát fenntartják, melynek függvényében a jegyár is változhat.

A részletes műsor:
• Koloss István: Szent István Fantázia
• Magasztallak én tégedet, Uram, én atyám - szlavóniai református népének
• Palya Bea: Nagymamák altatója
• Palya Bea: Szabadon
• Variations
• Palya Bea: Rózsa
• Palya Bea: Szavak nélküli
• „Cantata profana alternatim”: improvizációk Palya Bea „Suttognak a vének” cimű dalára

Forrás: MTI / Orgonapont

2019.08.16