A szervezők legnagyobb meglepetésére 50 ezer néző helyett 500 ezer ember érkezett, hogy aztán „minden idők legnagyobb és leglátványosabb rockfesztiváljaként”, a rocktörténelem mérföldköveként, a fesztiválok fesztiváljaként vonuljon be a történelembe. Írásomban az évforduló kapcsán Woodstock világába kalandozom. Tartsanak velem!

Sebők János a rock történetét bemutató könyvében az ikonikus eseményt így jellemzi: „Ha egyetlen jelképben kellene összesűríteni a hatvanas éveket, a többség valószínűleg Woodstockra szavazna. Diáklázadások, forró nyarak, polgárjogi küzdelmek, hippivilág, ellenkultúra, underground, szexuális forradalom, kábítószerek, új művészek, rockzene – mindaz, ami egy generációt foglalkoztatott anno, benne van ebben a szóban. Az 1969. augusztus 15. és 17. között megrendezett, közel félmillió fiatalt vonzó fesztivál azóta is az álmok, a remények, a végérvényesen és visszavonhatatlanul elmúlt ifjúság szimbóluma.”

Az úgy kezdődött…

…hogy a négy ötletgazda egymásra talált. 1967-ben Joel Rosenman és John Roberts hirdetést tettek közzé, felesleges tőkéjük befektetésére kerestek ötleteket. Artie Kornfield, a Capitol Records lemezkiadó cég képviselője egy sikeres vidéki stúdiót szeretett volna, Michael Lang, a Train együttes menedzsere pedig egy hatalmas rockkoncert ötletével csatlakozott az elképzeléshez. Egyre inkább egy fesztivál megvalósítása felé hajlottak, így 1968 decemberében megalakult a Woodstock Ventures Incorporation, amely a művészek által kedvelt Woodstock városkát szemelte ki helyszínül. A település lakói azonban nem örültek volna a „csőcseléknek”, a hippiknek. Már 1969 júliusa volt, és úgy tűnt, hogy a fesztiválból nem lesz semmi. De a négy főszervező hitt abban, hogy az utolsó pillanatban is összejöhet az, amihez manapság legalább egy év szükséges. A lapok is megírták, hogy a fesztivál elmarad, így jutott a hír egy Elliot Tiber nevű moteltulajdonos tudomására, aki – nyilván haszon reményében – elintézte, hogy barátja, Max Yasgur bérbe adja 243 hektáros birtokát a hétvégére. Így került a helyszín mérföldekre Woodstocktól Bethel városka közelébe, az elnevezés azonban megmaradt.

Mégis lesz fesztivál…

A hír futótűzként terjedt, s megindult a fiatalok áradata. „Lázadó egyetemisták Északról, nonkonformisták Délről, hippik San Franciscóból, vietnami háborús veteránok a keleti partról.” Ki színesre mázolt busszal, kis motorral, autóstoppal vagy éppen gyalog érkezett, hogy „három napig a szabad ég alatt, esőben, szélben, viharban és napsütésben, sátorozva, hálózsákokban, gumimatracokon vagy a puszta földön fekve, a zene és egymás közelségének békés mámorában, a füvet szívva, szeretkezve, a rockzene segítségével álmodják néhány napig egy elfogadhatóbb valóság, egy másik Amerika utópiáját” – írja Sebők János említett kötetében. Csakhogy félmillióan érkeztek!

Voltak előzmények…

Az első nagyszabású, többnapos rockfesztivált a hippik fővárosának számító San Franciscótól mintegy százötven kilométerre, délre fekvő Monterey-ben tartották 1967. június 16. és 18. közt 90 ezres tömeg részvételével. A háromnapos rendezvény máig is a hippi „ellenkultúra” reprezentatív eseményeként él a köztudatban, és egyben a mozgalom egyik fénypontjának is tekinthető. Ez a közösség főleg fehér, értelmiségi középosztálybeli fiatalokból állt, akik szembefordultak a Frank Sinatrán fölnőtt szüleik jóléti életmódjával, sokan inkább lakóautókban, kommunákban, önkényesen elfoglalt lakásokban éltek, és nemcsak a hagyományos erkölcsi normákat tették zárójelbe, hanem számos társadalmi-politikai kérdésben (például az Egyesült Államok vietnámi katonai beavatkozása) ellenzékbe vonultak. A monterey-i fesztivál Woodstock főpróbájának is tekinthető, számos szakértő szerint ekkor kezdődött meg az Egyesült Államokban a „rock tömegrendezvények kora” (1967-1973). Föllépett többek között az Animals, Simon and Garfunkel, a Jeffersson Airplane, a Byrds, Janis Joplin, a Mamas and the Papas, a Who és természetesen Jimi Hendrix. Érdekes színfoltja volt a koncertsorozatnak Ravi Shankar indiai szitárművész műsora. Ők két évvel később kivétel nélkül a woodstocki fesztiválon is színpadra léptek. A Monterey Popfesztivál legemlékezetesebb pillanata kétségkívül az volt, amikor Jimi Hendrix végül felgyújtotta, és összetörte a gitárját. De nemcsak ők voltak ott, hanem az ABC televíziós társaság is, akik hatalmas mennyiségű anyagot forgattak, s az ebből készült koncertfilm jogdíjaiból bőven tellett a költségekre. A fellépő sztárok egyébként sokan ingyen vállalták a szereplést, az odalátogatók pedig ingyen élvezhették a fergeteges produkciót. Ez a fesztivál a szervezés addigi csúcsa is volt, mert a rendezők az ellátás minden szintjén – hangtechnika, szállás, étkezési lehetőségek, egészségügyi szolgálat – a lehető legjobbat igyekeztek nyújtani. Nem akarták, hogy valami is megzavarja a „zene, a szeretet és a virágok” átszellemült élvezetét. Monterey okán a sajtó az 1967-es év nyarát „a szerelem nyarának” titulálta. (Vajon miért?)

Woodstock elkezdődött…

…mégpedig nem is akárhogy! Özönlött a tömeg. Félmillió ember! Erre senki nem számított. A szervezők botránytól tartottak, hiszen nem tudtak úrrá lenni a közlekedési, élelmezési, higiéniai káoszon, s attól féltek, hogy kitör a pánik. Amikor a feltorlódott, várakozást elunt tömeg egyszerűen letaposta a kerítést, és beözönlött a területre, ingyenessé tették a rendezvényt. Persze további problémák is akadtak. A kaotikus közlekedési viszonyok miatt több sztár nem érkezett meg időre. Emiatt például az elsőként fellépő Richie Havens élete leghosszabb koncertjét adta, mert egyszerűen nem engedték le a színpadról, vagy így került két nappal korábban a színpadra Country Joe McDonald, akinek gitárt akasztottak a nyakába, hogy szórakoztassa a tömeget. Ebből persze jó dolgok is születtek, a Country Joe által improvizált háborúellenes dal, a „Gimmie an F” kezdetű, amely a fesztivál egyik legtöbbször visszajátszott jelenete lett, ahol a rockzenészek és a többszázezres közönség tökéletes összhangja is megvalósult. Ez így volt Joni Mitchell We Are Stardust We Are Golden kezdetű szerzeményével is: mindenki sírt, amikor elénekelte, s a fesztivál legemlékezetesebb dalává vált.

Sok szürreális dolog is történt…

Például Ravi Shankar éjféli, zenés meditációja, a White Lake tóban tömegesen újrakeresztelkedők látványa. Az éjszakai viharban majdnem 13 centiméternyi eső hullott, az önfeledt sárdagonyázók vagy a szexuális forradalom jegyében meztelenre vetkőzők képe mára már összeforrt Woodstock nevével. A problémák pedig kezdtek megoldódni. Furcsa mód a háborúellenes nótákat hallgatók számára a hadsereg helikopterei segítettek: a gyógyszerek, a konzervek egyenesen az égből érkeztek, de a fellépésükre igyekvő sztárokat is csak így tudták a helyszínre juttatni. A rendfenntartásra eredetileg kivezényelt 800 rendőr mellé küldtek némi erősítést, de a békét leginkább úgy sikerült megőrizni, hogy legálissá tették a kábítószer-árusítást. A rendőrségi jegyzőkönyvek szerint: „a füsttől még az is elkábult, aki csak Woodstock közelébe merészkedett.” A fiatalok boldog révületben hallgathatták a kedvenceiket, s a résztvevők érezhették, hogy történelmet írnak. „A hatvanas évek új generációja, „Marx és a Coca-Cola gyermekei”, vagy ahogyan Woodstock után elnevezték őket „Woodstock népe” még hitt abban, hogy a rockzene erejével, a fiatalok tömegével, a béke és szeretet hirdetésével, közös akarattal, hittel és egyetértéssel szebbé lehet varázsolni a világot, a kábítószerek segítségével pedig a Földre lehet képzelni a Paradicsomot.” (Sebők J.)

Emlékezetes pillanatok

A tömeg nőttön nőtt, a tetőpontot szombaton (a második napon) érte el. A grandiózus méretű eseménynek az említetteken kívül számos jellegzetes pillanata volt, például az ekkor befutó Joe Cocker léggitározása, az esőtánc a sártengerben. A csúcspontot azonban Jimi Hendrix képviselte. A Hey Joe-val záruló koncertre órákat kellett várni, és a szenzációs gitárvirtuóz így már csak hétfőn reggel 9-kor, az utolsó utáni napon lépett színpadra. Ekkor már sokan elmentek haza, de nagyon sajnálhatják azt, amit elmulasztottak. A Red House alatt Hendrix magas E-húrja elszakadt, ez azonban nem akadályozta meg őt abban, hogy nagyszerű szólót játsszék. A New York Post a „hatvanas évek legnagyszerűbb pillanatának” minősítette. Az egyik legjelentősebb internetes gitáros szaklap, az About.com szavazóközönsége pedig minden idők ötvenkettedik legjobb gitárszólójának választotta a végletekig eltorzított Star-Spangled Bannert. Végül az eredetileg három napra tervezett fesztivál a csúszások miatt négynapos lett, és összesen 32 együttes, illetve szólóénekes lépett fel. Itt futott be az akkor alig huszonkét éves Carlos Santana vagy Joe Cocker is.

És akik nem voltak ott, bánhatják …

…mint a Doors, akik Jim Morrison szabadtéri fesztivál- és tömegiszonya miatt nem mentek. A Led Zeppelin, akik nem akartak a sok föllépő között csak az egyik lenni. A Jethro Tull nem kívánkozott „mosdatlan hippik közé”. Bob Dylan a fia betegségéből kifolyólag maradt távol. A Rolling Stones, akik úgy gondolhatták, hogy egyedül is képesek tömegeket vonzani (nem is alaptalanul, hiszen 1969. júniusában a londoni Hyde Parkban, a Blind Faith után egy hónappal ők is ingyenes koncertet adtak – Brian Jones emlékére – kb. negyedmillió ember részvételével).

A szellem kiszabadult …

…de nagyobb rendbontás nem történt, sikerült elkerülni a Nemzeti Gárda bevetését. Ugyanakkor egy új eszme, életstílus született, amely szabadságot, békét hirdetett, és virágot tűzött zászlajára. A résztvevők egy olyan pillanat részeseivé váltak, amely valószínűleg máig példa nélküli a könnyűzene történetében. Spontaneitásuk, az egyszerű körülményekhez való alkalmazkodásuk jól kifejezte véleményüket, és jelképezte az általuk képviselt ellenkultúrát. „Woodstock népe” megmutatta, hogy nemcsak agresszívan lehet tiltakozni (mint 1968-ban Londonban a vietnámi háború vagy Párizsban a társadalmi visszásságok ellen), hanem virággal a kézben, békét és szeretetet hirdetve is lehet harcolni. A szeretet gyermekeinek politikai töltetű, háborúellenes megmozdulása azonban megmaradt a szavak szintjén, a lázadó szövegű dalok soraiban. Woodstock jelentése pedig eggyé vált a hippivilággal, a kábítószerekkel, az ellenkultúrával és a szexuális forradalommal.

Utójáték és emlékezet

A szervezők számára kemény ráfizetés volt a vállalkozás, a hátrahagyott több száz tonnányi hulladékot pedig még hetekig takarították. Az eseményeket feldolgozó kiadványok, koncertfilmek viszont fél év alatt ötmillió dollárt hoztak a számlájukra. Woodstock szellemisége tovább él, és sajnos az is tapasztalható, hogy sokan sokféleképpen próbálják céljaikhoz felhasználni. Először 1978-ban emlékeztek meg a helyszínen mintegy harminc ember jelenlétében. 1984-ben emlékművet állítottak fel (a képen), amely a kései hippik zarándokhelyévé vált. Többször próbálták feltámasztani is, így 1979-ben, 1989-ben, 1994-ben és 1999-ben. Ez utóbbi botrányba és erőszakba fulladt, s a megemlékezések mélypontjává vált. A jubileumi koncerteknek is hatalmas közönsége volt, de az eredetit meg sem tudták közelíteni.

Hogy milyen nagy dobásra készülnek Woodstock emlékének őrei az idei, 50. évfordulón? A híradások különleges évfordulós kiadványról szólnak (Woodstock 50th Anniversary Collection – Back to the Garden című tripla CD), amely világszerte limitált példányban került a boltokba augusztus elején. A mostani kiadvány legnagyobb érdeme, hogy feljavított, remaszterelt anyagot tartalmaz. Ne dőljünk be a teljesség ígéretének, azt valószínűleg sosem kapjuk meg, hiszen szinte lehetetlenség annyi előadó üzleti érdekeit összeegyeztetni (Jimi Hendrix például nem szerepel, mondván, hogy azt már többször kiadták). Valószínűleg ezért fújták le az idei nagy jubileumi fesztivált is. Sorra mondták vissza a fellépéseket a hírességek.

„Woodstock valóban rockünnep, nagy álom, nagy kísérlet volt. 1969 nyarán még mindenki arról beszélt, hogy ez a fesztivál lesz a nyitány a hetvenes évekhez, a nagy beköszöntő esemény, amellyel a fiatalok teremtette új kultúra az egész világ tudomására hozza létezését. Aztán néhány hónappal később a Rolling Stones altamonti koncertjén bekövetkezett a véres tragédia … a világ ettől kezdve rettegve figyelte, ha valahol a fiatalok gyülekezni kezdtek.” (Sebők J.) Altamont valóban rámutatott, hogy Woodstock kivételes, egyszeri alkalom volt. Pedig az emberek ma is vágynak arra, hogy együtt ünnepeljenek valami nagyszerűt.

További tájékozódásra ajánlom Sebők János Woodstock népe című könyvét.

SzaSzi

Forrás: Jávorszky Béla Szilárd - Sebők János: A Rock története 1. Glória Kiadó, 2005. – 527-547. p.; Sebők János: A Beatlestől az Új Hullámig – A rock a hetvenes években, Budapest, 1981. – 7-14. p.; wikipédia; ng.hu; hvg.hu; hetek.hu; horvathattila.hu; hardrock.hu

A képek a flickr.com és a Wikimedia Commons gyűjteményeiből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép; 6. kép; 7. kép; 8. kép; 9. kép; 10. kép; 11. kép; 12. kép; 13. kép; 14. kép.