Portré: Sir Walter Scott


sir-walter-scott

Sir Walter Scott 1771. augusztus 15-én született skót nemesi családban, apja ügyvéd volt, anyja egy jó nevű orvos lánya. Gyerekkorában idősebb rokonaitól számos történetet hallott Skóciáról, ennek történelméről. Hamarosan nagy buzgalommal vettette bele magát a vers, történelem, dráma és romantika világába.

Jó emlékezőképességével elkápráztatta a körülötte lévőket, vendégeiket gyakran szavalással szórakoztatta. A szomszédságában található vidék lenyűgözte, ekkor ivódott bele a természet iránti szeretete, valamint nagyrabecsülése ősei iránt, akik Skóciáért küzdöttek. Tanulmányait az Edinburgh-i Egyetemen végezte, ahol jogot tanult, majd ügyvédnek állt. Nagy szerelmi csalódása után, 1979 decemberében feleségül vette Charlotte Carpentert, akivel boldogságban élt egészen élete végéig.

Scott egyre jobban belemerült a német romantika és skót balladák tanulmányozásába. Első igazi áttörő sikerét Az utolsó vándorénekes dala című elbeszélő költeménye hozta meg 1805-ben. A költő letisztult, ugyanakkor nyomatékos ábrázolásmódja, a pátosz és a táj élénk bemutatása soron következő verseiben is felbukkantak: Marmion (1808), A tó hölgye (1810), Rokeby (1813) és A szigetek ura (1815).

1813 környékén úgy érezte, hogy immáron nem leli örömét elbeszélő költemények írásában, ráadásul ott volt vetélytársa az ugyancsak népszerű Lord Byron személyében. Ekkor fedezte fel egy régi kéziratát, amelyet nagyon gyorsan be is fejezett, így kerülhetett publikálásra 1814-ben Waverley című regénye. A sikert követően újabb történelmi regények láttak napvilágot: Rob Roy (1817), Puritánok utódai, Midlothian Szíve (1818), A lammermoori nász (1819), Nigel jussa, A fekete törpe.

Walter Scott legismertebb műve az Ivanhoe, amely a világirodalom klasszikusává vált. A kalandokkal teletűzdelt cselekmény, az író mesélőkedve, a színes, eleven tájleírás kellemes, élvezetes olvasmánnyá teszik a regényt. A mű cselekménye a középkori (12. századi) Angliában zajlik, ahol az angolszászok és normannok közti ellentét tárul az olvasó elé. A király, Oroszlánszívű Richárd hajótörést szenved, miközben a keresztes hadjáratból tér haza. A német császár fogságába kerül, és csak két év után sikerül onnan szabadulnia. Mindeközben öccse, János herceg tartja kezében a hatalmat. A regény főszereplője, az ifjú Ivanhoe, Richárd király vitéze számos megpróbáltatáson megy keresztül, rendre állja a próbatételeket. Menekülnie kell János herceg elől, ám így is győztesen kerül ki a megpróbáltatásokból. Jutalma a király visszatértekor az a Rowena lesz, akibe már régen szerelmes volt. A kiváló ábrázolásmód segít az olvasónak, hogy rögtön felismerje a lovagkor erényeit: a védelmező lovagiasságot, a bátorságot, a hűséges szerelmet.

1825-ben és 1826-ban pénzügyi válság söpört végig Londonon és Edinburgh-ön, csődbe juttatva többek között a Ballantyne kiadóvállalatot is, amelybe Scott korábban sokat fektetett. Ettől kezdve azért kellett dolgoznia, hogy hitelezőit ki tudja elégíteni. Noha 1831-re az egészsége is megromlott, európai körutazásra indult; mindenhol meleg szívvel fogadták, és ünnepelt tollforgatóként tisztelték. 1932 szeptemberében ért haza Skóciába, és 61 esztendősen, szeptember 21-én Abbotsford-ben halt meg.

A nevét ma már egy irodalmi díj is viseli: 2010-től évente Walter Scott-díjjal jutalmazzák a legjobb történelmi regények szerzőit. A díjat Buccleuch hercege és hercegnője kezdeményezésére hozták létre. A díjátadásra a szerző egykori otthonában, az Abbotsford Házban kerül sor, Melrose közelében.

Demsa Róbert-M.
Forrás: olvasoterem.com

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2019.08.15