126

Viktor Pelevin: Generation ,Pʼ

Könyvkritika

viktor-pelevin-generation-p

A múlt század nyolcvanas éveinek elején született generációk tagjai gyerekfejjel ugyan, de részesei voltak a vasfüggöny leomlásának, a kommunista rendszerek csúfos bukásának, a demokratikus kapitalizmus berendezkedésének. Emlékszem, sokáig nem voltam tisztában a privatizáció szó jelentésével, miközben úton-útfélen szembejött velem a fogalom, hisz mindenki „privatizélt”, ahogy a szebb időket is megélt Sas József a rendszerváltás körüli időkben fogalmazott.

A privatizációval egyidőben Közép-Kelet-Európában megvetették lábukat a nagy multinacionális cégek, köztük a Pepsi is, amely – ugyan jelen volt a kommunista blokk országaiban a hetvenes évektől – immár a globalizálódó világgazdasági keretek között terjeszkedhetett a régióban. A kortárs orosz író, Viktor Pelevin 1999-ben megjelent kötete a hetvenes évek szovjet Pepsi-generációjának a fogyasztói társadalom mélybugyrai felé történő elrugaszkodását ábrázolja, zseniális írói eszközökkel.

A főhős Babilen Tatarszkij, aki a kommunizmus utolsó éveiben költői ambíciókat dédelget, ám egyik nap azon kapja magát, hogy a világból eltűnt az „örökkévalóság” fogalma, e nélkül pedig minden költészet értelmét veszti. A gyökeresen megváltozott viszonyok között, egy szerencsés találkozásnak köszönhetően a reklámiparban találja magát, ami a gyors anyagi gyarapodás ígéretét is magában hordozza. Divatos szóval copy writer (szövegíró) lesz, munkája során olyan, a multinacionális termékekhez kapcsolódó szimbólumrendszerrel operáló forgatókönyveket kell letennie főnökei asztalára, amelyek képesek hatni az orosz néplélekre.

Bölcsész múltjából fakadóan sikereket ér el a szakmában, ám érzi, hogy sokkal többre lenne képes, mígnem egy újabb találkozás, majd az abból fakadó narkotikus látomások szélesre nyitják tudatát, és kezdetét veszi a téboly. A szerző magabiztosan tartja kézben a vezérfonalat, így az első és talán második látásra is kuszának ható történet egységes egésszé áll össze, miközben mély gondolatgazdagság jellemzi, melynek középpontjában emberi létkérdések állnak.

Tatarszkijt idővel reklámkampányok tervezésével is megbízzák, eközben viszont nem kezdi érteni saját társadalmát, a szakmáját illetően is egyre több kérdőjel fogalmazódik meg benne. A reklámiparról, marketingről tanult és alkotott elképzelései egyre kuszábbak lesznek, és felteszi a posztmodern ember nagy kérdését: mi a különbség a valóság és fikció között? Főhősünk újabb és újabb cégeknél próbálja ki magát, végül egy olyan munkahelyen dolgozik, ahol a politikai szféra virtuális valóságát és szereplőit teremtik, ami egy végső felismerés megfogalmazására készteti. A „homo zapiens” tulajdonságainak leírása a kötet egyik legerősebb fejezete, a posztmodern emberrel való analógia nemcsak a képzelet szüleménye.

A fogyasztói civilizáció az anyagi javak megszerzésének tulajdonított fontossága mellett a nap huszonnégy órájában emberek milliárdjaiba sulykolja a saját értékeit, eszméit, a lét hétköznapi és végső kérdéseire adott válaszait. Fő jelszava az önmegvalósítás, az élet kiteljesítése, a vágyak szabad kiélése, a siker, a fogyasztás és az immár a bűntudatot levetkőzött ember ártatlansága. Az 1989 utáni közép-kelet-európai társadalmakra azonnal hatottak a fogyasztói civilizáció termékei, a folyamat azóta is tart, hatásai pedig már az élet minden területére begyűrűztek, ezt kíméletlenül ki is használja a reklámipar. Erre számos példát találni a kötetben, amelynek szerzője alaposan kiismeri magát az orosz társadalom mélyrétegeiben. Posztszovjet korrajzában a közép-kelet-európai olvasó számos ismerős, nosztalgikusként ható motívumot találhat. A kötet nyelvezete nem egyszerű, a gondolatok sokrétűsége, a számos mitológiai, kultúr- és vallásantropológiai, filozófiai és szociálpszichológiai kitérők alapos odafigyelést követelnek, viszont megéri a ráfordított energiát, hisz egy olyan sajátos, eredeti kontextusban helyezi el az – 1989 után a volt kommunista országokban is – kialakuló fogyasztói társadalmat, ami garantáltan fejbe kólintja a gyanútlan olvasót. Ütős mondatai a legritkább esetben hatnak megkérdőjelezhetetlen szentenciaként, ellensúlyként ott a humor, a helyzetkomikum, az irónia és a mindent átható sajátos atmoszféra. PR-szakembereknek, leendő és jelenlegi marketingguruknak kötelező olvasmány, de mindenki élvezettel olvashatja, aki kellő nyitottságot és érdeklődést tanúsít a posztmodern ember magatartása, értékrendje és az őt körülvevő világ iránt.

Sólyom István
Forrás: olvasoterem.com

2019.08.04