Persze nem akarok úgy tenni, mintha végignéztem volna Iggy komplett filmográfiáját. Láttam A holló egyébként bőven felejthető második részében, amelyben a főgonosz Judah Earl jobbkezeként egy motoros üldözés után éri a halál, és szintén emlékezetes a Jim Jarmusch-féle Halott Ember is, melyben a női ruhába öltözött, Bibliából idézgető szőrmekereskedőt, Salvatore „Sally” Jenkot alakítja nagy hitelességgel. Számomra viszont leginkább azzal a jelenettel vonult be örök kedvenceim közé, amikor a szintén Jarmusch által rendezett Kávé és cigarettában saját magát játssza Tom Waits partnereként.

A Kávé és cigaretta ugyanis olyan film, ami a maga spontán egyszerűségében az egyik legszebb példája annak – és ez többé-kevésbé igaz a rendező más munkáira is –, hogy egy jó alkotáshoz nincs szükség nemhogy sok száz millió dolláros költségvetésre, CGI-effektekre, 3D-re, de néha még különösebb történetre sem. Ebben a bő másfél órás szkeccsfilmben összesen tizenegy, akár önálló rövidfilmnek is tekinthető jelenetben gyakorlatilag semmi sem történik azon kívül, hogy a szereplők beszélgetnek mindenféle hétköznapi, vagy akár teljesen abszurd helyzetekben, az egyes részek közötti kötőanyagot pedig a kávé és a cigaretta adja a beszélgetések kellékeiként.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Ez papíron dögunalomnak hangzik, megfelelő hangulatban nézve mégis olyan a film, mint amikor az ember egy ráérős nyári estén ül egy hangulatos kerthelyiségben, elmerengve figyeli az embereket, egyik fülével a beszélgetéseket, a másikkal mondjuk egy közeli patak csobogását hallgatva. Persze ahogy az ilyen helyzetekre is rá kell hangolódni, úgy a Kávé és cigaretta élvezetéhez is kell némi rá szánt energia, ami ebben az esetben figyelem. A finom oda-vissza utalások, visszatérő mondatok, a jelenetek sorozatát teljes filmmé emelő vizuális refrének csak így tudják kifejteni a hatásukat. Ötpercenként hírfolyamot böngészve garantáltan fárasztó, zagyva, fekete-fehér művészfilmnek tűnik majd, amibe valahogy sikerült belerángatni olyan A-listás sztárokat, mint Bill Murray, Steve Buscemi, vagy a kettős szerepben óriásit alakító Cate Blanchett.

Sorolhatnánk még a neveket Alfred Molinától a nemrég elhunyt Vinny Velláig, az viszont biztos, hogy Iggy és Tom Waits fejezete, a harmadikként érkező „Valahol Kaliforniában” az egész film egyik csúcspontja. Anélkül, hogy bármilyen poént lelőnék, csak annyit mondok, szerintem szenzációs, ahogy a két zenész, a kezdeményező, barátságos Iggy és a néhol már a paranoia határán majdʼ minden mondatot támadásként megélő Waits passzolgatják egymásnak a labdát, legyen szó kávéról, pitéről, dobosokról vagy a dohányzásról való leszokásról, amit persze bármikor zárójelbe tehetünk, ha úgy tartja a kedvünk, és egy barátunk kínál.

Érdekességként felmerülhet, hogy vajon mennyiben volt hatással a filmre Paul Thomas Anderson – a teljesség igénye nélkül Boogie Nights, Magnólia, Vérző Olaj – 1993-ban forgatott, kísértetiesen hasonló című és koncepciójú Cigarettes & Coffee című rövidfilmje, amelyben feltűnik többek között a Kutyaszorítóban levágott fülű rendőrét alakító Kirk Baltz vagy a Robotzsarun és a Twin Peaksen át egy rakás filmből és tévésorozatból ismert Miguel Ferrer, de a helyzet az, hogy Jarmusch filmjének első három jelenete önálló rövidfilmként már korábban napvilágot látott, 1986-ban, 1989-ben, illetve Iggyék epizódja 1993-ban, szóval valószínűleg véletlen egyezésről vagy az oda-vissza ható inspirációk szép példájáról van szó.

Jarmush és Iggy együttműködése persze nem merült ki ennyiben, hiszen a rendező nevéhez fűződik a 2016-ban bemutatott Gimme Danger című dokumentumfilm, ami a The Stooges történetét mutatja be részletekbe menően, a főhős mellett a zenekar még élő tagjaival, rengeteg archív felvétellel kiegészítve, 108 perces terjedelemben. És persze Iggy szerepel a rendező idén bemutatott zombifilmjében, a The Dead Donʼt Die-ban is, melyhez Jarmusch olyan neveket tudott összeterelni egy produkcióba, mint az utóbbi időben egyre izgalmasabb szerepekben feltűnő Adam Driver, korábbi színészei közül Bill Murray, Chloë Sevigny, Steve Buscemi, Tom Waits, RZA, illetve Tilda Swinton, Danny Glover és Selena Gomez, hogy csak a legnagyobbakat említsük. Iggy természetesen nem a zombitámadást elszenvedő kisváros rendőrei között tűnik fel a filmben, amit június 14-én mutattak be az amerikai mozikban – kíváncsiak vagyunk, itthon mikor lesz látható.

Az énekes az említettek mellett is számos játékfilmben kapott kisebb-nagyobb szerepeket az elmúlt évtizedekben. A teljesség igénye nélkül sietett már a lépcsőn leguruló, Gary Oldman által alakított Sid Vicious segítségére az 1986-os Sid és Nancy-ben, ült meztelenül bádoglavórban Belvedere Rickettes szerepében a Johnny Depp főszereplésével készült Cry-Baby-ben. Játszott az angol underground képregényt feldolgozó, hatalmasat bukó Tank Girlben – amelyben Ice-T is szerepelt egy mutáns kengurut alakítva –, feltűnt a Johnny Depp által rendezett, Marlon Brandot is felvonultató A halál árában – eredeti címén The Brave –, játszott öregedő rocksztárt és bosszúszomjas férjet Toby Tobias Blood Orange című thrillerében, bukott angyalt a Henry Rollinstól Lemmyn át Tom Arayáig seregnyi rockzenészt felvonultató, Bjorn Tagemose által rendezett Gutterdämmerungban, amit még mindig nem mertem megnézni. Mindennek tetejében még a vorta fajból származó humanoidot, Yelgrunt is eljátszotta a Star Trek Deep Space Nine egyik epizódjában, hogy a különböző rajzfilmes szinkronszerepeket már ne is részletezzük.

Ahhoz képest tehát, hogy Iggy életében a filmezés valószínűleg legjobb esetben is hobbi, még egyfajta második karrierként is több szerepet kapott a filmvásznon, mint egy-egy főállású hollywoodi karakterszínész egész élete során. Nem is rossz egy exnarkós őspunktól, nem igaz?

Kovács Attila
Forrás: langologitarok.blog.hu

A punk keresztapja karriertörténet sorozatának korábbi írásai:
1. rész: Iggy és a Stooges
2. rész: Iggy, Bowie meg a nyers erő