93

A víg özvegy ősztől Sopronban látható

Német nyelven már óriási siker a Fertőrákosi Barlangszínházban

a-vig-ozvegy

Elsöprő erejű sikerrel tarol a közönség körében a Soproni Petőfi Színház német nyelvű operettje, A víg özvegy a Fertőrákosi Barlangszínházban. A sokak által várt produkció ősztől magyarul látható a város teátrumában. Az alkotók a sajtóval osztották meg gondolataikat a közös munkáról, s az is kiderült, hogy jövőre Kálmán Imre A cigányprímás című örökzöld művét állítják színpadra.

Pataki András, a játszóhelyet üzemeltető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: cégük öt évre szóló stratégiai együttműködési megállapodást kötött az ausztriai Gerberhaus Culturproduktionen produkciós irodával. A magyar fél német nyelvű operett előadásokkal várja az osztrák-bajor nyelvterületről érkező nézőket, csoportokat. Az első ilyen produkció Lehár Ferenc A víg özvegy című nagyoperettje, amelyet összesen húsz alkalommal játszanak augusztus végéig, és tízezret meghaladó nézőt várnak a szomszédainktól.

A víg özvegy rendezője, a Jászai-díjas Zsadon Andrea, aki szerepet is vállalt a darabban, arról beszélt, hogy fantasztikus csapattal, zenészekkel, táncosokkal, kórussal, nagy összefogással készült a német nyelvű előadás, és bízik abban, hogy a soproni nézőknek sok örömet tudnak majd nyújtani ősztől. Ő úgy érzi, akár német, akár magyar nyelven szólal meg az operett, nem befolyásolja azt, hogy a műfaj gyökereihez hű maradjon egy előadás.

A szintén Jászai-díjas Szolnoki Tibor Zéta báróként lép színpadra. Ő nagyon büszkén és boldogan éli meg a zajos sikert, amikor felállva ünnepli a közönség a stábot. Szerinte ez is bizonyítja, az operett meg tudta őrizni a műfajra jellemző arisztokratikusságát, a közönség értékeli, ha gyönyörű díszletekben, jelmezekben hiteles színjátszást lát. A német nyelvű változat pedig találkozik a magyar művészetre jellemző vitalitással, szenvedéllyel.

a-vig-ozvegy

Glawári Hannaként kettős szereposztásban Benedekffy Katalin és Vörös Edit látható. Egyikük sem játszott még Sopronban. Benedekffy Katalin nem tagadta, nagyon izgult a próbák alatt, mert eddig főként operai szerepeket énekelt, játszott és játszik. Mestereivel, Hamari Júliával és Andrejcsik Istvánnal sokat dolgoznak, hogy a dalok minden finomságát, titkát a lelke mélyéből át tudja adni a közönségnek. Hozzáfűzte: számára azért is megtiszteltetés ebben a produkcióban részt venni, mert egyszer már állt úgy színpadon ebben a műben, hogy mellette Zsadon Andrea volt a címszereplő.

Domoszlai Sándor Danilót formálja meg. Ő már énekelte ezt a szerepet magyarul, ám azt gondolja, nem szabad különbséget tenni játékban, érzésekben a német és a magyar nyelvű alakítások között. Szerinte Daniló a darabban olyan karakter, amely megtestesítheti mindazt, amire sok férfi tudat alatt talán vágyik. Igazi világfi, élvezi az életet, laza, gondtalan, kötetlenül él. Ez az érzés pedig ad, sugároz egyfajta szabadságot.

Füredi Nikolett és Józan Vivien felváltva alakítja Valencienne szerepét. Füredi Nikolettet ismerősként üdvözölheti a közönség, hiszen többször játszott már Sopronban. Operettben (Csárdáskirálynő) is láthatták a nézők, ezzel a darabbal pályafutása során most találkozott először, és még soha nem is énekelte a dalait. Szerinte a mostani előadás és a mű sikerének a titkai, hogy valódi karaktereket formálnak meg a szereplők, és ezek a figurák őszintén szólalnak meg a színpadon.

Rossilonként Ujvári Gergely és Varga Donát felváltva játszik majd. Varga Donát arról beszélt, először énekel Lehár-darabban, és nagyon örül annak, hogy eredeti nyelven szólaltathatja meg ezeket a csodálatos dalokat, köztük szerinte a műfaj két legszebb duettjét.

a-vig-ozvegy

Simon Andrea Olgát alakítja a produkcióban. Neki a kedvenc műfaja az operett. Örül annak, hogy újra egy vidám, sokszínű, hálás szerepet alakíthat. Számára feladatot jelentettek a magas színvonalú táncos betétek, mert némi akrobatikát is felvonultatnak, ő például egyszer előreszaltózik az egyik koreográfiában. Úgy véli, ősszel kicsit változik majd a játéka, mert a magyar és a német humor között akadnak különbségek, és ez újragondoltatja a szerepformálását is.

Vicome Cascada figuráját Papp Attila jeleníti meg. Számára a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy egyáltalán nem tud németül. Így nagy energiákat mozgatott azért, hogy a játékán ez ne látszódjon. Szerinte mindig nagy feladat egy színésznek idegen nyelven játszani. Úgy gondolja, a darab titka a pörgős zeneiségében, jó dramaturgiájában rejlik. A történet pedig két örök téma: a szerelem és a pénz körül forog, amely kifogyhatatlan tárháza a jó műveknek.

Raul de St. Brioscheként Marosszéki Tamás látható. Neki két szempontból is fontos ez a bemutató. Még soha nem szerepelt a barlangszínházban, és először játszik idegen nyelven. Mindkét érzés más miatt marad emlékezetes számára.

a-vig-ozvegy

Rupnik Károly és Baranyi László Njegus szerepét formálja meg. Rupnik Károly a győri színház legendás művésze, aki nagy és nosztalgikus örömmel jött újra soproni produkcióba szerepelni. Régen sokat jártak a városba tájelőadásokkal, ő nagyon szereti a térséget. Ahogy megfogalmazta: bizonyos életkor után a színész többször találkozik egy-egy ilyen népszerű darabbal. Ő játszott már Lehár Ferencnek ebben a művében, ez a harmadik szerep, amit megformálhat A víg özvegyben.

Az előadás koreográfusa a Harangozó-díjas Demcsák Ottó, aki szerint hálás jutalomjáték egy olyan mű mozgásvilágát kialakítani, amelyben ilyen színes stíluskavalkádot kaphat a közönség. Kóló, valcer, kánkán egyaránt látható a színpadon, ezek a műfajok is az operett hagyományaivá váltak, és a táncosok lubickolhatnak bennük.

A két karmester Tassonyi Zsolt és Oberfrank Péter Liszt-díjas, érdemes művész. Oberfrank Péter hangsúlyozta: Lehár Ferenc 35 évesen komponálta ez a művét, és nagyon magas szintre emelte a zenét, operai minőségben. Ennek a színvonalnak megfelelni pedig nemcsak a zenészeknek, hanem az énekeseknek, színészeknek is hálás, szép feladatot jelent.

Az előadásban, amely ősztől a Soproni Petőfi Színházban magyarul látható, kórus is szerepel, a Sopron Balett tagjai táncolnak. A díszlettervező Bíró Nóra és Zsadon Andrea, a jelmeztervező Tóth Barna.

Varga Róbert
Fotók: Pomezanski György
Soproni Petőfi Színház

2019.07.25