140 éve született Móra Ferenc író, újságíró, muzeológus

Nagy Mária írása

mora-ferenc

Mindaddig, amíg az állam legalább olyan komolyan nem veszi, mint a labdarúgást (...) a könyvtár nem lesz komoly kultúrtényező. Addig csak díszítés lesz, annak is szegényes, körülbelül azon az alapon, hogy európai országban közkönyvtárnak is illik lenni.” A Kincskereső kisködmön, a Rab ember fiai, az Aranykoporsó regények írója, Móra Ferenc 140 évvel ezelőtt, 1879. július 19-én született Kiskunfélegyházán.

Életének sok epizódját ismerhetjük már a Kincskereső kisködmönből. Édesapja szűcsmester volt, édesanyja pedig a falu kenyérsütő asszonya. Írni-olvasni utóbbitól tanult meg, igazi öröme, játéka neki is a körtemuzsika volt, amelyről több művében is olvashatunk. Középiskolai tanulmányait a kiskunfélegyházi gimnáziumban végezte, ahol jelesre érettségizett. Ekkor jelentek meg első írásai is. Egyetemre Budapestre járt földrajz és természetrajz szakra.

Az egyetem elvégzése után a Vas vármegyében található Felsőlövőn kapott tanítói állást, ám alig egy év után otthagyta a katedrát, Szegedre költözött, és 1902-től a Szegedi Napló munkatársa lett. Még ebben az évben feleségül vette régi szerelmét, Walleshausen Ilonát, és nagy boldogságban élte életét, melyet aztán kislánya, Panka tett igazán teljessé.

1904-ben Tömörkény István igazgató ajánlására, aki régi barátja volt, a városi könyvtár és múzeum munkatársa lett. Tömörkénynek köszönhetően 1907-ben részt vett a csókai ásatáson, ezek az élmények alapozták meg régészi karrierjét. Egy kolozsvári tanfolyamon elsajátította a szakma fortélyait, és hét szezonon át kutathatott a mai Szerbia területén fekvő lelőhelyen.

1902 karácsonyán jelent meg első önálló műve, Az aranyszőrű bárány című verses meséje. 1905-ben ismerkedett meg Pósa Lajossal, akinek invitálására Az Én Ujságom című gyermeklap munkatársa lett, itt több ezer írása jelent meg 1922-ig. 1917-ben Tömörkény István halála után a Somogyi Könyvtár igazgatója lett, de az írást ekkor sem hagyta abba.

A politikai harcokból sajnos nem tudott kimaradni. 1914-ben szembeszállt a hatóságokkal, mivel visszautasította, hogy a Szegedi Naplóban háborús propagandát folytassanak. A Tanácsköztársaság kezdeti időszakában írt – elsősorban a Tisza-parti város berendezkedésére vonatkozó – pozitív hangvételű cikkei azonban az ellenforradalom győzelme után még komolyabb veszélybe sodorták. Ellenzékisége dacára a Horthy-korszakban is megtarthatta igazgatói állását a Kultúrpalotában. 1919-ben lemondott a főszerkesztőségről, de a publikálást nem hagyta abba.

A Szegedi Napló és a Délmagyarország mellett 1922-től a liberális Világ olvasóinak körében is komoly népszerűségre tett szert, majd ennek betiltása után a Magyar Hírlapban publikált. 1927-ben, 48 éves korában hat kötetben adták ki műveinek gyűjteményét. Híres történelmi regénye, az Aranykoporsó 1932-ben jelent meg. Ez volt az utolsó nagyobb írói vállalkozása. A Hannibál feltámasztása című regénye kritikus hangvétele miatt csak a halála után két évtizeddel került kiadásra.

Az Aranykoporsó megírásához komolyan hozzájárult régész múltja. Móra Ferenc haláláig gazdag leletanyaggal rendelkező sírmezőt és számos kunhalmot térképezett fel, valamint behatóan tanulmányozta a nomádok temetkezési szokásait. Alig volt korszak, melyből legalább egy nagyszerű lelet ne kötődött volna a nevéhez. Hatalmas energiákkal dolgozott az ásatásokon, miközben a Kultúrpalota sorsát is szívén viselte. Lehetőségeihez mérten gyarapította a múzeum gyűjteményét, különösen a numizmatikai gyűjtemény szaporodott szépen, ezekre még saját vagyonát is felhasználta.

A fáradhatatlan Móra Ferenc nem tudott lazítani, hatalmas munkabírással tevékenykedett. Betegen cikksorozatot írt az alföldi törpebirtokosok nyomorúságáról. Teste végül nem bírta ezt a hatalmas munkatempót, egészségét kikezdte a tüdőbaj, halálát azonban nem ez a gyilkos kór, hanem hasnyálmirigyrák okozta. 1933-ban Karlovy Varyba vonult kezelésre, majd a műtétet is vállalta, ám 1934. február 8-án meghalt. Sírja a szegedi Belvárosi temetőben található.

Móra Ferencet tartják számon első ifjúsági íróként a magyar irodalomban. Kosztolányi szerint ő „zenésze prózánknak”. Más írótársak úgy tartják, mestere volt az élőszónak, és sodró lendületű, játékosan könnyed írói nyelve teljesen megegyezett azzal, ahogyan beszélt.

Nagy Mária

Forrás: wikipédia, rubicon.hu

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2019.07.19