Az ember alapvető állampolgári jogai sem voltak biztosítva a szocialista országban, mondhatni a szabadság levegőjét elszívták az ott élőktől, beleértve az utazási, szólás és egyéb jogokat. A többpártrendszer torzója cinikus elfedése volt a monolit ideológiának. A rendszer elleni averzió minden megnyilvánulását megtörték, és a német „bolsevik paradicsom” virtuális kertjét Nyugat felé fallal rekesztették el.

A szabadság felé való törekvés számos emberéletet követelt azok közül, akik a Fal átmászásával kíséreltek meg a szabad világba menekülni. Miként Magyarországon Illyés Gyula az Egy mondat a zsarnokságról című költeményében írta, itt is mindenki szem a láncban. A túlélés kompromisszumokat követelt. Nem lehet szemrehányással illetni azokat, akik mintegy belesimultak a rendszerbe, lévén, hogy élni kellett, gondoskodni a családról.

Természetesen a bizalmatlanság és a félelem légköre mérgezte a társadalmat: nem lehetett tudni, ki a besúgó, provokátor: minden szót, mondatot – kimondása előtt – meg kellett fontolni. Kimutatások szerint mintegy hatvanöt emberre jutott itt egy ügynök, messze felülmúlva ezzel mind a Gestapo, mind pedig a KGB hatékonyságát.

Az írás félelmetes leleplezése egy velejéig romlott, hazugságon alapuló rendszernek. Az NDK összeomlása, a két Németország egyesülése azonban új helyzetet teremtett. Az egykori hatalmi gépezet résztvevői maguk is megtapasztalták, milyen a másik oldalra kerülni. Körükben különböző karrierutakkal ismerkedhetünk meg. Az egykori hatalom emberei úgy érezték, méltánytalanul jártak el velük szemben, úgymond „nem objektív képet adnak” működésükről.

Az egyszerű állampolgár szembesült Kelet és Nyugat gyökeresen eltérő politikai és gazdasági viszonyaival. Igaz, hogy lelkesedéssel élte át a Fal leomlását, de hamarosan rádöbbent az új rendszer keltette bizonytalanságra. Az egykori pártállam, bár gúzsba kötötte alattvalóit, de korlátozott jólétről és stabilitásról gondoskodott. Most szembe kellett nézni a szociális problémákkal, az elszegényedéssel. Az interjúalanyok egy része (más egykori pártállamokban is ez a helyzet) nosztalgiával gondol vissza az egykori szocialista NDK-ra.

Külön foglalkozik a könyv a megfigyelők-megfigyeltek viszonyaival, az aktákhoz való hozzáférés lehetőségeivel, az iratok sorsával, valamint azok megsemmisítésével. Döbbenetes mennyiségű, tizenhatezer zsáknyi feljegyzés került a kijelölt intézmény birtokába, melynek feldolgozása nem történhet meg belátható időn belül.

A figyelemre méltó könyv olvasói a kommunista államgépezet működési titkainak, módszereinek mélyébe hatolhatnak. Nagyon tanulságos írás.

Csiszár Antal