259

Fröccs, játék, koncert és jótékonyság – július 26. és 28. között

SzaSzi írása

gyori-rotary-froccsnapok-sajtotaj

Július 26-28. között kerül megrendezésre a XV. Győri Rotary Fröccsnapok, amely már hagyománnyá fejlődött az évek során. Természetesen egy visszatérő rendezvény esetében nemcsak az értékőrzés, hanem a megújulás is fontos. A programokról, az újdonságokról és az indíttatásról is szó volt a július 9-i sajtótájékoztatón, amelyet Radnóti Ákos nyitott meg.

„Szép számú és jól sikerült nyári programon vagyunk túl, és még nem ért véget a nyár” – összegezte a szezon eddigi eseményeit az alpolgármester. „Az önkormányzat támogatóként áll a karitatív célú rendezvény mögé. Győrben egyébként is kiváló a civil és társadalmi szervezetek, illetve az önkormányzat közötti együttműködés. Pályázati lehetőségeket is tudnak biztosítanak, például egy 25 milliós keretösszegű az idén már lezárult” – fogalmazott.

A Fröccsnapok a Rotary Club Győr kezdeményezésére indult – idézte fel a kezdeteket Bella Tamás, a klub alelnöke. Több mint egy évtizede vetette fel dr. Horváth József ügyvéd a jótékonysági fröccskínálás ötletét. A befolyt összeget évről évre karitatív célokra ajánlják fel, emellett pedig a Kazinczy Ferencről elnevezett Szép magyar beszéd versenyt is támogatják. Az ország egyik legrégebbi tanulmányi versenyét immár 55. éve bonyolítják Győrben – emelte ki Németh Tibor, a Kazinczy Ferenc Gimnázium igazgatója. „Ez a megmérettetés, amely a rendszerváltás után Kárpát-medenceivé bővült, a legkiválóbb nyelvművelő, identitásápoló mozgalom is, így elmondható, hogy a Rotary Club nemes célokat szolgál.”

A kezdeményezés egyben emléket állít Jedlik Ányosnak, a város híres feltalálójának, bencés tanárának, akiről szinte minden győri tudja, hogy a villanymotor és más villamos eszközök, például a dinamó mellett a „buborék tudományával” is megajándékozta az utókort. Egy legenda szerint Jedlik 1842 októberében egy fóti szüret alkalmával örvendeztette meg vendégtársait az általa borból és szódából készített egyszerű hűsítővel. Az ital akkor németesen a spiccer nevet kapta, amelyet valószínűleg a győriek Bencés Rendházában ezt már sokkal előbb megkóstolhatták. Azóta elindult hódító útjára, és hungarikum lett. A történetet Hegedüs Géza a Száz rejtély a magyar irodalomban c. könyvében a Világmindenség első fröccse címmel élvezetes formában is olvashatjuk.

gyori-rotary-froccsnapok-sajtotaj

Az idei rendezvényre saját bor is készült, melyet a sajtótájékoztatón bemutattak. Ebből és még több más termelő borából készülnek majd a hűsítő italok a Fröccsnapokon, amelyet 12 faháznál és a Fröccsteraszon is megkóstolhatunk, mellé a kazinczys diákok zsíros kenyeret kínálnak. Kedvcsinálóul pedig színes, változatos programokkal készülnek a szervezők. A Fesztiválközpont részéről Tóthné Dr. Kardos Krisztina hívta fel a figyelmet néhány ígéretesre, újra. A kikapcsolódáshoz jól illik a játék. A Kezes-lábas játszótéren izgalmas, csapatmunkát igénylő labirintusjátékban vagy a Sas és Kos asztali társasjátékaiban vehetünk részt, amelyek játékmesterek segítségével ígérnek kellemes perceket. A három napos eseménysort a Friends Big Band és vendége, Mujahid Zoltán koncertje nyitja meg, amit zenei csemegék sora követ majd a swingtől a rock’n rollon át a jazzig felváltva a Széchenyi téri Nagyszínpadon és a Fröccsterasz színpadán. Fellépnek többek között az LGT emlékzenekar, a Füred Dixiland Band és Falusi Mariann, a Hungária Tribute, az Acoustic Umbrella, a Los Orangutanes és még sokan mások. Részletes program itt. A jótékony célok megvalósulását tematikus idegenvezetések is támogatják.

Vörösmarty Mihály a legendás találkozóra és arra, hogy „…fölfelé megy a borban a gyöngy” Fóti dal című költeményében emlékezett meg. A spiccert túl németesnek találta, ezért adta neki a szép, magyaros (és beszédes) nevet, a fröccsöt. Az italnak ma már sokféle változata van a keverési aránytól függően, s ennek megfelelően ezerféle névvel illetik: hosszúlépés, fütty, tréfa, bivalycsók, mafla, bakteranyós, polgármester, házmester stb. A XV. Győri Rotary Fröccsnapokon lesz lehetőségünk számtalan változatát kipróbálni, szem előtt tartva a rajongók mondását, miszerint a fröccs szóda nélkül nem több, mint jó bor.

SzaSzi
Fotók: Vas Balázs

2019.07.10