A kötet oldalain keresztül vázlatosan végigkísérhetjük a Magyarországon „létező szocializmus” alakváltozásait, a tervgazdálkodás, az új gazdasági mechanizmus mikéntjét, annak megrekedését és a reformok újra napirendre vételét. A műben feltárul néhány rendszermeghatározó személyiség portréja is. A szerző bemutatja azokat a pilléreket, melyek a rendszer lényeges hatalmi tényezői voltak: a párt- és államapparátust, valamint a nagyvállalati vezérkart.

Az ötvenes évek zártságával szemben ötvenhat után a hatalom fokozatosan puhult: a regresszív korszakot az enyhülés követte. A Kádár-rendszer alfája és omegája a társadalmi béke megőrzése volt: ez fokozatos életszínvonal-emelésben és a magánszféra tiszteletben tartásában manifesztálódott. Mindezek ellenében azonban továbbra is ragaszkodtak a rendszer „megkérdőjelezhetetlenségéhez”. Ez kölcsönzött neki legitimitást. Az alkotói szabadság kis körei állandóan tágultak – ez is a gőz kiengedését szolgálta, valamint a Nyugat felé igyekezett kedvező képet kialakítani magáról. A hatvanas és hetvenes évek a konszolidáltság, a növekedés jegyében teltek, s ez alapozta meg Kádár János népszerűségét.

Ezt a viszonylag megszilárdult nyugalmat a reformok kényszerű lefékezése után már csak nyugati kölcsönökből tudták fenntartani. Az olajválságok az egész világon megroppantották a gazdaságokat, s ez bizony az exportorientált és devizafüggő Magyarországot keményen érintette: a cserearányok romlása és a növekvő hitelfelvételek válságba sodorták pénzügyi egyensúlyunkat, míg a fokozódó fizetési kötelezettségeket már nem lehetett eltitkolni. Következett az IMF és a Világbank tagsága, mely mentőövnek bizonyult. Az életszínvonal stagnálása, majd visszaesése viszont a rendszer alapjait és a párt uralmának mindenhatóságát kezdte ki. A politikában pedig az MSZMP-n belül elkülönültek a konzervatívok és a reformok pártolói, és Kádár későn ébredt rá a helyzet súlyosságára.

A Szovjetunióban Leonyid Brezsnyev halála után rövid ideig regnáló Jurij Andropovot, illetve Konsztantyin Csernyenkót a főtitkári tisztségben Mihail Gorbacsov követte, aki szakított elődjei politikájával. Célja a fegyverkezés visszafogása, a gazdaság élénkítése, nagyobb demokrácia biztosítása volt, ez azonban a Szovjetunió megszűnéséhez vezetett. Gorbacsov elengedte a kelet- és közép-európai szovjet szatellitállamok kezét, így nyílt meg a rendszerváltás felé vezető út.

A szerző méltatja a Németh Miklós-kormány érdemeit a békés átmenet biztosításában, olvashatunk az új pártok megalakulásáról, az MSZMP megszűnéséről és az új szocialista párt, az MSZP létrejöttéről. (A régi MSZMP egy darabig még működött Grósz Károlyéknak és híveiknek köszönhetően.) Remény és csalódás, a Nyugathoz való felzárkózás délibábja alatt eszméltünk rá a nemzeti jövedelem zsugorodására és a tömeges munkanélküliségre. Húzd meg, ereszd el pénzügyi politikák változtak, bepillanthatunk a privatizáció színébe és fonákjába, s némi áttekintést kapunk a mai napig érvényes politikai viszonyokról is.

Közélet, magánélet, munkahely, egészség – ez mind szerepel ebben a vékony, de nagyon tartalmas kiadványban.

Csiszár Antal