224

Versenyképes felkészültség – Hetvenketten végeztek Győrött a jogi-igazgatási képzéseken


elekes-dora-posta-attila

A Széchenyi István Egyetem nyári záróvizsga időszakában a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar igazgatási, szakirányú képzésein, a jogi felsőoktatási szakképzésén 72 végzős teljesítette a követelményeket, s vehette át a hét végén a tanulmányok eredményes befejezését tanúsító oklevelet.

Az igazságügyi-, a munkaügyi és társadalombiztosítási-, a nemzetközi igazgatási szakokon, az agrárjogi és vidékfejlesztési szakjogász, a jogi szakokleveles mérnök szakirányú kurzusokon, a jogi felsőoktatási szakképzésben a nagytérség intézményeinek, cégeinek alkalmazási, versenypiaci igényeire alapozott a Széchenyi Egyetem.

A munkaügyi- és társadalombiztosítási igazgatási szak eminens végzettje a nyergesújfalui Elekes Dóra. A kisváros gimnáziumából jött Győrbe tanulni, s kiváló eredménye is jelzi, hogy jól döntött. Egyetemi tárgyai közül a munkajog volt a kedvence, és ősztől a jogász szakon folytatja széchenyis tanulmányait. Egyetemistaként ösztöndíjjal Németországban fél évet tanult, dolgozott szakterületén. „Az elméleti ismereteket a Kar, a szakterület legjobb, mindig segítőkész oktatóitól kaptuk. Motiváltak mindannyiunkat a tudományos diákköri munkára, a plusz elfoglaltságok vállalására, s folyamatosan dolgozhattunk munkaügyi, gyakorlati terepen” – mutatja be a frissdiplomás Dóra a szakmai elhivatottságát.

Dr. Posta Attila ügyvédként dolgozik Győrben. „Munkám, polgári jogi szakterületem alapvetése a legújabb ismeretek birtoklása, alkalmazása” – mondja. Több mint három évtizede a mosonmagyaróvári Kossuth Gimnázium végzőseként választotta a jogászi pályát. Ügyvédi munkájában, ügyfelei között mind több a mezőgazdasági kötődésű, ezért választotta az agrárjogi és vidékfejlesztési szakirányú továbbképzést. „Jól választottam. A környezetgazdálkodás, az agrárium folyamatos működési mechanizmusa, az uniós jogi szakanyagok sora átfogó ismeretátadást jelentett számunkra. Kiváló szakembereket, oktatókat ismertem meg. Ráadásul a kötelező képzési kreditjeimet is növeltem mostani tanulmányaimmal” – fogalmazza meg az újabb diplomáját is kiváló eredménnyel megszerző győri ügyvéd.

Winkler Csaba

2019.07.09