145

Valami követ – It Follows

Szilvási Krisztián 1 perces filmkritikája

it-follows-poster

Nálam a horror(nak mondott)filmek ott törnek meg, amikor napvilágra kerül az „ellenség”. Amikor már tisztán látszik, kivel/mivel van dolgunk, s bár a feszültség így is fennmaradhat, a testet öltött gonosz(kodó) látványa jócskán visszavesz a rettegésemből. A Valami követ azonban olyan film, ahol látszik is, meg nem is a velünk szemben álló. Jelen van testiségében, ugyanakkor mélyen rejtőzködik. És ez rendesen összezavar, annyira, hogy muszáj félni tőle!

David Robert Mitchell filmje 2014-ben tisztességesen odacsapott újszerűségével, sokan az év horrorjaként emlegették, bár véleményes lehet műfaji beskatulyázása. Az biztos, hogy a felszín alatt, amely talán még egy ócska, unalmas és se íze, se bűze történetként is nézhető, rejtezik egy s más. Mondjuk szexuálpszichológiai vetületek, társadalomszociológiai aspektusok, vagy mondjuk szimplán olyan fogalmak, mint elidegenedés és értékválság. Ki-ki nézze magabiztosnak vélt berögződései, illetve interperszonális antennáinak élesíthetősége mentén – én olyan filmet láttam, ahol a lerázhatatlan ellenség éppen a megtévesztő „ártalmatlanságával” gerjesztette a maximumra a nyugtalanságomat.

Mert ez a „valami” tényleg végig követett, egyszerűen nem tűnt úgy, hogy van ellene hatásos fegyver. Minderre a technikai koncepció még lapátokat pakolt azzal, hogy gyakorlatilag kerülte a fizikai erőszakot, a vért és minden mesterséges vizuális színezéket. Ami volt, az magas fokú átélhetőséget biztosító, lecsupaszítottnak tettetett kamerahasználat, átgondoltan harmonikus (úgy mint megtervezett) jelenetek, turbómentes hanghatások, csillivilli jupiterlámpákat nélkülöző rivaldafény. 100% egyszerűség, amelyben a zaklatott feszültségmag tisztán tud érvényesülni.

Amivel viszont volt némi bajom, az a karakterek szituációkra adott válaszai. A viselkedésük a normálistól eltérő helyzetekben. Oké, a hitelesség egyik útja, hogy mindenki máshogyan reagál, cselekszik, főleg, ha váratlan és soha nem tapasztalt körülmények közé kerül, de néha rendesen ment a bénázás – a kulisszák ott voltak, a ritmus kiválóan lendült mozgásba, a szereplők azonban „tipródtak”. A beleéléstől helyenként ez taszított kicsit messzebbre, de szerencsére nem húzta rá magát az egész filmre, és különösen nem a lényeg(é)re. David Robert Mitchell tehát a Valami követtel bizonyította, hogy az ördög nem feltétlenül a filmes hatásvadászatban és a folyékony vagy szilárd fizikai halmazállapotban lakozik, ott van bennünk a maga félelmetes teljességében, ha szemet nyitunk rá. Mert hogy ajtót nem kéne neki, az holtbiztos!

2014, amerikai, 100 perc
rendező: David Robert Mitchell
forgatókönyvíró: David Robert Mitchell
szereplő: Maika Monroe, Keir Gilchrist, Bailey Spry, Olivia Luccardi, Loren Bass, Lili Sepe, Jake Weary

Szilvási Krisztián

2019.07.04