192

Tánc, zene, kép: válogatás a XV. Magyar Táncfesztivál és V. Gyermek Táncfesztivál előadásaiból

Galambos Krisztina és Bári Edit írása, Szabó Béla fotói

magyar-tancfesztival

Véget ért a XV. Magyar Táncfesztivál és V. Gyermek Táncfesztivál, mely idén is a hazai táncélet egyik legszínvonalasabb és legjelentősebb eseménye volt. A Győri Balett június 17-én kezdődő és 23-án záródó rendezvényén több mint húsz előadást láthatott a közönség. A többféle műfajt képviselő produkciók mellett társrendezvények: kiállítások, koncertek gazdagították a programot.

Az események két központi helyen zajlottak: a Győri Nemzeti Színház épületében a Nagyszínpadon, a Kisfaludy Teremben és a színház előtti téren, valamint a Széchenyi téren, ahol ingyenes koncertekkel várták az érdeklődőket. A szabadtéri színpadon fellépett az AFORCE1 – Street Dance, Stummer Márton és barátai. Fergeteges utcabállal zárta a napot Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar, Barrio Latino és a Honeybeast a Múzeumok Éjszakája együttműködésével.

magyar-tancfesztival

A Magyar Táncfesztivál célja, hogy minél szélesebb réteg számára tegye elérhetővé a hazai táncművészet legsikeresebb előadásait, egyúttal lehetőséget ad a szakma képviselőinek, kritikusainak, az alkotóknak és előadóknak az eszmecserére, párbeszédre.

A nyitónap első részében a Magyar Nemzeti Balett mutatkozott be A tökéletesség ereje című előadásával. A 11 perces darab koreográfiája három női és két férfi táncosra készült; szólók és együttesek váltakoznak cselekmény nélkül Schubert 9. szimfóniájának utolsó tételére. William Forsythe amerikai balettművész és koreográfus alkotása a klasszikus balett-technika előtti tisztelgés. Az est további részében a Győri Balett Passage című egyfelvonásos darabját láthattuk. Velekei László hét évvel ezelőtt már bemutatta Beethoven VII. szimfóniájának második tételére készített koreográfiáját. Ebben az évadban egyik régi álma valósulhatott meg, amikor a Nemzeti Táncszínház igazgatója, Ertl Péter felkérésére elkészíthette a teljes VII. szimfónia koreográfiáját. A Passage átkelést, folyamatot jelent. A darab főszereplője egy lány, aki élete különböző átmeneteit egy közösség ünnepi pillanataiban éli meg. Ebben a különleges, hétköznapoktól eltérő időszakában mindenki szélsőségesen viselkedhet, amíg tart, senkinek nem lehet más élete, csak az ünnep törvényei szerint lehet élni. A közösség egy tagja azonban nem akar ennek megfelelni.

magyar-tancfesztival

A Szegedi Kortárs Balett Carmina Burana című előadásának eredetileg 2001-ben volt a premierje. A zeneszerző Carl Orff – akinek fő művét 1937-ben mutatták be – maga is úgy tervezte, hogy a 13. századi versgyűjteményt kantátaszerűen megzenésítő Carmina Buranát színpadi játék formájában adják elő. Juronics Tamás koreográfiája a balettegyüttes egyik legsikeresebb produkciója. Az egyszerű díszlet, a szalmával leszórt színpad, az erdei környezet egy primitív törzs életébe kalauzol minket. A mindennapok egyhangúságát a halál (Juronics Tamás) megjelenése töri meg. Látszólagos elűzése után egy óriási napkorong uralja a teret, a szerelmesek életigenlése reményre biztat. A fiatal lány halála azonban ismét a reménytelenségbe juttat, visszatér a zenemű első dallamsora, utalva a sors örök körforgására és a boldogság tünékenységére.

magyar-tancfesztival

A Magyar Állami Népi Együttes fellépése mindig ajándék a népzene szerelmeseinek. Liszt-mozaikok című előadásukban az alkotók – Mihályfi Gábor, Ágfalvi György, Orza Calin, ifj. Zsuráfszky Zoltán – szándéka nem csupán a tiszteletadás, hanem Liszt munkásságának a mai korban való értelmezése. A koreográfia három pillérre épül: Liszt, a magyar; Liszt, a pap; Liszt, a virtuóz. Zeneművei mellett megszólalnak a magyar nemzeti romantika legkiválóbb darabjai, a gregoriánig visszanyúló egyházzenei előzmények, valamint a rá hatást gyakorló kortársak, Paganini és Chopin szerzeményei is.

magyar-tancfesztival

A gála idén is jelentős táncművészeti produkcióknak adott teret, fellépett a Moszkvai Imperiál Balett, a Brno Balett, a Bukaresti Állami Operaház Balettegyüttese, a Horvát Nemzeti Balett, Split, a Moszkvai Imperiál Balett, a Frenák Pál Társulat, a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola, a Győri Balett, a Közép-Európa Táncszínház és a Magyar Táncművészeti Egyetem.

Az Orosz Nemzeti Balett Carmen című előadását június 21-én láthatta a közönség. Nagyon nehéz új mondanivalóval megtölteni egy olyan klasszikus sikerdarabot, mint Georges Bizet mesterműve. Nagyezsda Kalinyina megmutatta, hogy olykor nincs is erre szükség. A fülbemászó muzsikát fantasztikus látványvilág, kiváló táncosok és gyönyörű koreográfia tette teljessé, az előadás minden pillanata tökéletes volt.

magyar-tancfesztival

Az utolsó estén óriási várakozás mellett mutatták be a nemzetközi hírű, hazai újcirkusz-társulat, a Recirquel My Land című produkcióját, melynek rendezője Vági Bence. Az előadás ötvözi a kortárs táncot a színházzal és a cirkuszművészettel. A Recirquel első olyan darabja, amelyben kizárólag külföldi vendégművészek szerepelnek. A rendező hét nemzetközileg is kimagasló ukrán artistát hívott meg, az ő személyes élettörténetüket – hagyományokat, szabadságot és szerelmet – meséli el a produkció. A mindössze hat éve alapított újcirkusz társulat bejárta a világ legfontosabb táncszínpadait, díjak sorát nyerte el. A My Land témája az ember és az anyaföld kapcsolata, mely aligha mutat egységes képet: ahány művész, annyiféle világ. Lélegzetelállító előadásukat megrendítő zene (Szirtes Edina Mókus, Terjék Gábor) teszi még emlékezetesebbé.

magyar-tancfesztival

A Kisfaludy Teremben az alternatív, kísérletező előadások mutatkoztak be: Háromszék táncegyüttes, Duna Művészegyüttes, Miskolci Balett, INVERSEDANCE | Fodor Zoltán Társulat.

Az V. Gyermek Táncfesztivál a legkisebbeknek kínált előadásokat több helyszínen: Góbi Rita – Griff Bábszínház, Duna Művészegyüttes, Bozsik Yvette Társulat, Nagyvárad Táncegyüttes, Győri Balett, Kiskalász Zenekar koncert és Arany Bab-díj átadás. Így a kicsik és nagyobbak is részesei lehettek a tánc különleges és semmihez sem hasonlítható varázsának, a mozgás és ritmus lüktetésének. A Duna Művészegyüttes előadásában Hamupipőke története ezúttal tánccal és zenével jelent meg a színpadon. A mese a gonoszságról, hatalomvágyról, hűségről és becsületről a mozgás nyelvén szólította meg a közönséget, ám ha megkérdeznénk, hogyan kerülhet harmóniába egy igazi klasszikus „világmese” és a néptánc, népzene, valószínűleg sokan azt válaszolnák, hogy sehogy. Mindazonáltal a Ghymes együttes zenéjére Juhász Zsolt és Maros Anna koreográfiájával készült formáció egyedülállóan illesztette be a népzenei elemeket a cselekménybe. Egy humoros, derűs, gyermekek számára érthető, látványos koreográfia, a Ghymesre jellemző egyedi hangzás és a közkedvelt, tanulságos történet színes ötvözetének lehettünk tanúi. Az előadás végén közös táncra invitálták a gyerkőcöket, s a harsány gyermekkacaj és a dübörgő ritmus hatására tetőfokára hágott a hangulat. Már nem is volt meglepő, mikor a kicsik tánclépéssel közelítették meg a mosollyal aranyra festett babocskákat, hogy elismerésük jeléül egy nagy üvegbe dobálják azokat.

magyar-tancfesztival

Vasárnap délelőtt ért véget az egyhetes táncfesztivál, mellyel egyúttal el is kezdődött a Győri Balett felkészülése az együttes alapításának novemberi negyvenedik születésnapjára.

Galambos Krisztina, Bári Edit
Fotók: Szabó Béla

2019.06.25