Hamarosan érkezik Melanie Martinez második stúdióalbuma – de ki is ő valójában?

Czirák Viktória írása

melanie-martinez-cry-baby-k12

Melanie Martinez néhány évvel ezelőtt többször is osztott meg információkat a következő albumáról, azonban csak nemrég fejeződtek be a munkálatok. Az amerikai énekesnő-dalszövegíró már 2012-ben szerzett magának rajongókat, amikor jelentkezett a jól ismert tehetségkutatóba, a The Voice-ba.

Tovább is jutott, de sokkal érdekesebb az, ami a műsor után történt vele, ugyanis 2014-ben megjelent a Dollhouse EP. A kislemezen négy dal található, köztük a címadó Dollhouse is, amelynek óriási sikere lett. Melanie szerette volna minél több emberhez eljuttatni a dalait, így turnéra indult. Az igazi sikert viszont egyértelműen első stúdióalbuma, a 2015-ben megjelent Cry Baby hozta meg számára. Összesen 13 dal kapott helyet rajta, köztük a Dollhouse és a Carousel is, amikkel már a kislemezén megismerkedhettünk. Később még kiegészítette az albumot a Cry Babyʼs Extra Clutter négy számával.

Emellett még fontos tudnivaló, hogy a dalok egy történetet mesélnek el. A főszereplő Cry Baby, akit Melanie Martinez személyesít meg a videóklipekben, ugyanis több minden is, amit Cry Baby átél, az énekesnő tapasztalatain alapszik. Ebből kiindulva, ha valaki szeretné meghallgatni a számokat, érdemes sorrendben haladnia, mert így lehet a legjobban megérteni az eseményeket.

Többek között a különleges stílusa miatt szerették meg őt az emberek. Elég néhány képet megnézni róla, hogy feltűnjön, mennyire nem átlagos. Egyedisége természetesen nemcsak öltözködésében és hajszínében mutatkozik meg, hanem nagy szerepe van számaiban és videóklipjeiben is. Mivel a Cry Baby Melanie gyermekkori élményeit meséli el (fikcióval vegyítve), tökéletesen passzol hozzá a stílusa.

Zenéjének jellegzetessége abból is ered, hogy gyakran alkalmazza benne játékok hangjait, hogy még jobban átadja az általa közvetíteni kívánt hangulatot. Ami ehhez kapcsolódóan érdekesség: a hangzásban és a dalszövegben sokszor nagy ellentét figyelhető meg, ugyanis az esetek többségében komoly, nem kifejezetten vidám témákat dolgoz fel.

A következő turnéja után (amivel már bejárta a világot) azonban nem sokat hallottunk felőle, legalábbis olyan értelemben, hogy egyetlen számon kívül (Piggyback) semmi újat nem jelentetett meg. Az viszont már hosszú ideje köztudott volt, hogy dolgozik második stúdióalbumán. Több interjúban is mesélt apró részletekről, rajongói pedig folyamatosan kérdezgették ezzel kapcsolatban.

Annyit már tudtunk korábban is, hogy videóklipek helyett egy másfél órás film fog megjelenni, amely így nemcsak az albumon szereplő dalokat mutatja majd be, hanem sok párbeszédes jelenet is lesz benne. A számok pedig minden bizonnyal a film eseményeihez fognak kapcsolódni, azt egészítik majd ki. Korábban azt is elárulta, hogy az egész album egy adott dolog köré épül fel, ami azóta kiderült, hogy az iskola.

Maguk a dalok egyébként 2015-től 2017-ig már mind felvételre kerültek, azonban rengeteg idő volt a film elkészítése, hiszen érdemes tudni, hogy a Cry Baby-hez hasonlóan a projekt írója és rendezője is Melanie Martinez. Érdekesség még, hogy Instagramra többször is töltött fel Budapesten készült képeket és videókat, mivel Magyarországon is forgatási helyszínt keresett. A nemrég megjelent albumborítón a fertődi Esterházy-kastély látható.

2019. május 15-én közzétett egy videót (Melanie Martinez – K-12) a YouTube-on, ezzel leleplezve az album címét, és megosztva egy mindössze húsz másodperces részletet a filmből. Azóta több teaser is megjelent, valamelyikben még egy kis ízelítőt is hallhatunk az egyik dalból. Ezenkívül kiderült, hogy 2019. szeptember 6-án egyszerre fog kijönni az album és a film is. Melanie állítása szerint az iskolakezdés miatt választotta ezt a dátumot.

Czirák Viktória

Forrás: melanie-martinez.fandom.com

2019.06.25