126

Joe Abercrombie: Az első törvény trilógia

Horváth Dániel könyvajánlója

joe-abercrombie-az-elso-torveny-trilogia

Ismét egy fantasy könyvsorozatot elemeznék ki, ami nagyon közel áll a szívemhez. Joe Abercrombie Az első törvény című trilógiája egy fiktív világban játszódó, több szálon futó cselekményt mutat be, ami egy – nagyjából középkort mintázó – kegyetlen és nagyon realisztikusan leírt földön játszódik.

A történet elsősorban Aduában, az Unió fővárosában zajlik, ami egy késő középkori lovagkirályságnak felel meg. Más környező országok, mint pl. a rideg Északföld vagy a déli Gurkhul is jelen van a trilógiában egy-egy karakter által. Az alapvető cselekmény az Unió és az Északföld közötti zavargásokkal kezdődik. Az Unió seregében figyelemmel kísérjük Jezal dan Lutharnak, egy egoista és lusta tisztnek a mindennapjait, ezenkívül megismerjük Glokta inkvizítort is, aki egykor dicső háborús hős volt, ám az ellenség elfogta és megnyomorította. Eközben az északi király egyik bajnoka, Kilencujjú Logan kegyvesztett lett, és menekülése közben találkozik a mágussal, Bayazzal, akivel együtt Aduába utaznak egy bizonyos – csak a mágus számára ismert – célból. Később megismerhetjük Ferrót, a gurkhuli rabszolgát, aki megszökött és bosszúra éhezik. Persze van még rengeteg mellékkarakter, de a fent említettek azok, akiknek a szemszögéből ismerhetjük meg a cselekményt.

Elsőre elég kaotikus tud lenni a sok idegen név és ország meg a karakterek kapcsolatai, de ha figyelünk, egy nagyon szépen megalkotott karakterhálót kapunk, amelyben mindenkinek megvan a célja, álma és múltja. A cselekményszálak az első könyv végére nagyjából találkoznak, és a szereplők Bayaz vezetésével együtt kezdenek el keresni különböző varázstárgyakat. Mindeközben dúl az Unió és Észak közti háború, illetve az Uniót megtámadják a gurkhuliak is. A lezárás számomra elég megdöbbentő, és több helyen elég tragikusra sikerült, de szerintem teljesen hiteles, nem éreztem erőltetettnek sem.

A cselekményben alapvetően nincs sok csavar, inkább a karakterekről derülnek ki váratlan dolgok – akár a múltjukról, akár a szándékaikról. A legelképesztőbb számomra a mágus Bayaz karaktere volt, aki mindenhogy viselkedett, csak épp megszokott mágusként nem. Nagyon érdekes volt végignézni, ahogy az író a hagyományos bölcs és jóságos varázsló figuráját egy manipulatív, enyhén narcisztikus, ravasz és számító öregember karakterévé alakította, aki nem fél a mágiáját önös érdekekre használni. Egy másik érdekes figura még Glokta, akit a Gurkhul császár megnyomorított, és mára csak árnyéka önmagának. Abercrombie – főleg az ő esetében – gyakran használ szarkasztikus humort, vagy több helyütt fekete humort, amelyek nagyon fel tudják oldani az amúgy elég nyomott és sötét hangulatot. Glokta karaktere nagyon realisztikus, tele van emberi érzelmekkel és drámával, talán az író egyik legjobban sikerült alakja, aki a történet alatt szépen lassan megbarátkozik torz és béna valójával.

A mágia eléggé alacsony szinten rezonál ebben a világban. Maga Bayaz is csak néha használja, és nem szabad tűzcsóvákra vagy egyéb nagy dolgokra gondolni. A mágiát itt Művészetnek hívják, és elég láthatatlanul működik (pl. felerősít valakit, nagy nyomást helyez valakire). Másfajta természetfeletti megnyilvánulások, például az északi boszorkányok, rúnamágia, a halottakkal való társalgás, dzsinnek és a vérdüh. Alapvetően nem viszi túlzásba az író, tehát aki nagy mágus csatákat vár, az csalódni fog.

Külön említést érdemelnek a könyvcímek is, amelyek egy-egy híres idézetből vagy szállóigéből származnak. Személyes kedvencem a harmadik könyv, A királyok végső érve, ezt vésette ugyanis XIV. Lajos az ágyúira.

Joe Abercrombie a trilógián kívül írt jó néhány egyedülálló kötetet a világból, például A Hősök vagy a Hidegen tálalva című regényeket.

Horváth Dániel

2019.06.25