120

Győr tíznapos ostrom után francia kézre került – Ezen a napon történt

Horváth Gábor írása

gyori-csata

Ma már csak halvány nyomai maradtak Európa közép-keleti részének egykor legnagyobb erődítményének, holott a XVI-XVII. századokban a törökökkel szembeni védelmi rendszer alapkövének számított a győri vár. A XVI. század közepén megindult építkezés lassan haladt, még az 1594-es nagy oszmán ostrom idején sem volt minden készen, de az 1663-64-es újabb háború idejére a mai Győr szigetként emelkedett ki a Duna-Rába-Rábca folyók tengeréből.

Ekkorra már földművekkel körülvett klasszikus erődöt alkotott, hatalmas füles olaszbástyákkal, fedett utakkal, a szigetként a folyókban álló falak elé húzott előművekkel és akár 6000 katonát is befogadni képes területtel. A város polgárainak szerencséjére egy 1683-as blokádot leszámítva igazi ostromra nem került már sor, s a visszafoglaló háborúk után a vár elvesztette szerepét, ám ennek ellenére nem bontották el falait sok más várunkkal ellentétben. A földműveket ugyan belepte a növényzet, a várárkokat sem tartották már olyannyira karban, de a masszív téglafalak még mindig erőt sugároztak. Senki sem hitte volna a legközelebbi századfordulón, hogy Győrre hamarosan nehéz idők várnak.

1809. áprilisában kitört az újabb osztrák-francia háború, majd Napóleon itáliai hadserege délről érkezve megjelent a város falai alatt, és 1809. június 14-én Jenő olasz alkirály Győrtől délre csatát vívott János főherceg császári-királyi és inszurrekciós hadseregével. A közismert győri-, avagy kismegyeri csatát (a képen) Napóleon mostohafia nyerte meg, s az osztrák-magyar had Komáromhoz volt kénytelen hátrálni. Ám Győrbe nem vonulhattak be csak úgy a francia hadak. A városban lévő katonaság a csata után este 7 órakor bezáratta a kapukat, majd a parancsnok ostromállapotba helyezte a várost. A várban a későbbi kapitulációs okmány szerint 50 tiszt, 1735 altiszt és közlegény, valamint 47 fő nem harcoló személy tartózkodott, a városi lakosságot nem számítva. Győr populációja ekkor mintegy 15 ezer fő lehetett, bár ezek egy része nem a várfalakon belüli belvárosban lakott. A várban 10 darab 12 fontos (azaz kb. 6 kg-os vasgolyót vető) ágyú volt, ám az ostromharcra kiváltképp alkalmas tarackok és mozsarak hiányoztak. A várparancsnok Péchy Mihály ezredes azt a feladatot kapta János főhercegtől, hogy 2 hétig tartsa a várost, s azután kapitulálhat, hogy megmentse a védőrség életét. Azzal mindenki tisztában volt, hogy csekély tüzérségével és kis létszámú csapatával huzamosabb ideig nem lehet tartani az erősséget. Péchy másnap összeíratta a lőszerkészletet, s úgy találta, hogy alig 1000 ágyúgolyó van a raktárban, így igencsak takarékoskodnia kellett.

Június 15-én a franciák követeket küldtek a város kapujához (a ma már nem létező Fehérvári-kapuhoz, amelynek helyét vörös téglák jelzik a Baross úton, a sétálóutcán), a vár átadását követelve. Miután Péchy ezt elutasította, a támadók minden náluk lévő löveggel tüzet nyitottak a falakra. Ez azonban csak a megfélemlítést szolgálta, hiszen a mezei seregnél igazi ostromlövegek nem voltak, s a csatatérre való 6-8 fontos ágyúk nem tehettek komoly kárt a falakban. A védők kisebb kitörésekkel igyekeztek lerombolni az ellenségnek fedezéket nyújtó falhoz közeli építményeket, és próbáltak élelmiszert behozni még a teljes zárlat előtt. Ezen összecsapások során a veszteségek 1-2 halottra és sebesültre, esetleg fogolyra rúgtak. Később a franciák már nagyobb lövegeket is bevetettek. Jenő alkirály és tábornokai a Nádorvárosi Szent Kamillus templom tornyából szemrevételezték a várost, míg a kíváncsi győri polgárok a Fehérvári-kapu tornyából leselkedtek. A városiak a megkezdődő bombázás ellen jól megszervezett tűzoltással, s az emeletes házak felső szintjeinek kiürítésével védekeztek. Kezdetben nem is sikerült felgyújtani házakat, igaz, a kilőtt gránátok zöme át is repült a város felett, s Révfaluban hullott le. (Révfalu 15-én gyakorlatilag le is égett.) A város élelmiszerkészleteit is felmérték a védők, s úgy találták, hogy leginkább marhahús és liszt terén lehetnek gondok, ugyanakkor Révfaluból a helyi lakosok csónakon (ekkor nem vezetett át híd a Duna-kaputól át a községbe) zöldséget és főzeléket hoztak a várba.

Június 20-án már igen komolyra fordultak a dolgok. Eddigre az ostromlók mozsárágyúkat vontak a falak alá, s az újabb megadásra való felszólítás elutasítását követően bombazáport küldtek a városra. A reggel ¾ 8-tól kora délutánig tartó lövetésre a védők is heves ágyúzással feleltek, ám mikor este ismét megszólaltak a francia lövegek, arra látható célpont híján már nem lőttek vissza a győri tüzérek. Különösen heves bombázás érte a Káptalandombot, ahol négy ház is leégett. Ekkor már a heves lövetés miatt a tűzoltás nem ment könnyen. Másnap a védők felfedezték, hogy a franciák a bástyák felé futóárkokat ásnak, s a tarackok hiánya megakadályozta, hogy azokat hatásosan lőni lehessen. Az ágyúk ugyanis csak közel vízszintesen képesek lőni, míg a tarackok meredekebb szögben tüzelnek, így utóbbiak fedett, azaz nem látható célpontokat is képesek megsemmisíteni. A 21-22-én éjjel tartó bombázás már lassan elviselhetetlenné tette az altemplomokba, pincékbe menekülő lakosság szenvedéseit, s a város negyede hajnalra már lángolt. Leégett a püspöki épület és a raktárak nagy része, és a készletek megcsappantak a pusztítás, illetve az ostrom miatti igénybevétel miatt. Június 22-én a franciák réstörő tüzérsége is a várárkok elé települt, hogy átütve a falakat, gyalogsági rohamra alkalmassá tegyék a terepet. Péchy szerint eddigre 300 golyó maradt csak az ágyúihoz, s a rés a várfalon 24 óra alatt létrejött volna, tarthatatlanná téve a várat, így megkezdte a kapitulációs tárgyalásokat. A megbeszélések gyorsan eredményre vezettek, mely szerint a helyőrség 24-én délután 4 órakor vonul majd ki a várból, s hadi becsületét megtartva a vársíkon hagyják fegyvereiket. Miután a császári-királyi katonák megesküsznek, hogy a háború ideje alatt többet nem harcolnak a franciák ellen, elvonulhatnak Komáromba tisztjeik vezetésével, akik kardjaikat, lovaikat és poggyászaikat megtarthatják. Az átadásig a két fél már nem kezdhet sem katonai műveletbe, sem új védművet nem építhet. A vár készleteinek átadására közös francia-osztrák bizottság alakul, amely felméri azok nagyságát. A győri lakosság bántatlanul élvezheti polgári jogait. Az átadásig a két fél túszokat cserél.

A Lauriston francia tábornok által aláírt egyezményt a felek megtartották, s annak módja szerint az átadás-átvétel, illetve a katonaság elvonulása megtörtént június 24-én. Győr és Nyugat-Magyarország a háború végéig francia megszállás alá került, amely ugyan nem volt olyan brutális, mint a XX. század hasonló esetei, de a korban a tatárjárás mintájára „franciajárás” néven híresült el, jelezve, hogy anyagilag igencsak megterhelő volt, és bizony a győri polgárok is megszenvedtek a friss hódítókkal. A megszállás jelképes fénypontja kétségtelenül Napóleon császár augusztus 31-i Győrbe érkezése volt, mely során meglátogatta a meghódított várost. A ház, amelyben éjszakára megszállt, a mai napig Napóleon-házként ismert (a Bezerédj család tulajdona volt), s az esemény emlékét emléktábla őrzi a falán. A háborút lezáró békeegyezmény azonban meg is pecsételte a győri vár sorsát, mivel előírta falainak berobbantását, így előzve meg, hogy Napóleonnak esetleg ismét ostromolnia kelljen a jövőben.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Lenkefi Ferenc: Péchy Mihály ezredes, győri várparancsnok ostromnaplója. In.: „Franciák Magyarországon, 1809” II. p.85-102

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2019.06.24