A háború előtt Európában több olyan birodalom is volt (Osztrák-Magyar Monarchia, Oszmán Birodalom, a Romanovok Oroszországa), melyet elsöpört a világégés. A példátlanul gyors fejlődés megtorpant, virágzó városok, területek váltak romhalmazzá, a technikai színvonal folyamatos emelkedése értelmetlenné tette az egyéni hősiességet, „gyilkoló gépeket” csinált a katonákból – mindkét oldalon. A korábbi korlátozott hadviselést a totális háború váltotta fel, ahol minden erőforrás ennek szolgálatába állt, s a lakosságot is a végletekig igénybe vette. A kezdeti lelkesedést lelohasztotta, hogy a könnyű és gyors háború helyett hosszasan elnyúló küzdelem következett, kicsi területekért mérhetetlen véráldozatot követelve. A halottak, sebesültek és hadifoglyok garmadája, a lövészárok viszontagságai, az élet és halál küszöbén való borotvaélen táncolás kijózanítóan hatott, a hátország hangulatát pedig a fokozódó közellátási nehézségek, a jegyrendszer és a hadi gazdálkodás bevezetése rombolta.

A háború folyamán Oroszországban először a cárizmus rendszere, majd a kapitalizmus dőlt meg. Lenin és társai terroron alapuló diktatúrát hoztak létre, mely a proletariátus nevében gyakorolta a hatalmat, de mindez fügefalevélnek bizonyult a pártelit korlátlan uralmának elméleti elleplezésére. Az Oroszországgal megkötött különbéke felszabadította a német csapatokat keleten, de a nyugati fronton a győzelem kivívását megakadályozta az USA háborúba lépése.

A győztes antant szétrombolta a birodalmakat, Magyarországot végletesen megcsonkította, kétharmada a szomszédos – részben meglévő, részben konstruált – utódállamokhoz került. Németország is jelentős területeket vesztett, infrastruktúrája jelentős mértékben hadizsákmány lett, katonai potenciálját végletesen meggyengítették. Összetartozó népeket mesterségesen szétszakítottak, milliókat kisebbségi sorba kényszerítettek. Mindez megkérdőjelezte a békeszerződés tartósságát. Szovjet-Oroszországot (később Szovjetunió) gyakorlatilag kirekesztették, a béketárgyalásokra meg sem hívták.

Elégedetlen, elkeseredett vesztesek, de papíron győztesek (pl. Olaszország) nem törődhettek bele a döntésekbe. Németország, miként Olaszország, csupán néhány évtizednyi állami létre tekintettek vissza. (Németországban nem léteztek demokratikus hagyományok, ellentétben Nyugat-Európával.)

A rövidlátó területrendezés, melynek célja a bosszún kívül Oroszország féken tartása, magyarázza a területi elcsatolásokat: egészségügyi övezet mind a német militarizmus újjáéledésének, mind pedig a bolsevik rendszer exportjának meggátlására. Növekvő aggodalom volt a szovjet rendszer átmeneti kialakulása Magyarországon (Tanácsköztársaság), de Eperjesen, illetve német földön is akadtak kísérletek (Bajor Tanácsköztársaság).

A háborús vereség szülte elkeseredettség szélsőségek felé tárta szélesre a politikai ajtókat. Így került hatalomra Olaszországban Mussolini és az általa létrehozott fasiszta rendszer. Németországban polgári demokratikus forradalom zajlott, majd a Spartacus Szövetség proletárdiktatúrát hirdetett, de ere nem került sor. Ez idő tájt politikai gyilkosságok történtek, tiszti szabadcsapatok terrorja uralkodott, sőt kísérlet történt szélsőjobboldali hatalomátvételre is (Kapp-puccs). A szociáldemokraták azonban megfékezték mind a jobb, mind pedig a szélsőbaloldali fordulatot, nemzetgyűlést hívtak össze, s megszületett a Weimari Köztársaság. A paramilitáris alakulatok garázdálkodása, a német márka szélsőséges értékvesztése általános társadalmi, gazdasági és politikai krízist szültek.

A franciák a területi nyereségek mellett továbbiakra is ácsingóztak, mint például a Ruhr-vidék vagy a Saar-vidék, de ezeket ellenőrzésükön túl, nem sikerült elszakítani Németországtól. A pénzügyi válságot az amerikai tőkeinjekció oldotta meg, mely rövid ideig tartó stabilizációt vont maga után. Németország volt ezen a téren a legsikeresebb, a második világháború után is.

A győzteseknek volt olyan törekvése, hogy egyszer s mindenkorra kiküszöböljék a konfliktusok háborúba torkollását, mindent tárgyalóasztal mellett akartak megoldani. Mivel a megalakuló Népszövetségnek nem volt fegyveres ereje, működése bürokratikusan lassú volt, ezért nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az USA különbékéket kötött, ismét elhagyta Európát, hogy Roosevelt majd szakítson az izoláció politikájával, és belépjen a második világháborúba.

Eközben Magyarország – bár visszanyerte függetlenségét – szakított a Tisza István-i világgal (a miniszterelnököt meggyilkolták). Őszirózsás, majd proletárforradalom után részleges román megszállás, többhatalmi központ, el nem ismert kormányok regnálása jellemezte az országot. Clark diplomáciai tevékenységének köszönhetően választások, elfogadott kormány következett, s a Trianon-palotában megkötött kényszerű békeszerződés a társadalom minden szegmensének elevenébe vágott.

Schmidt Mária könyve bemutatja a rendszer konszolidációját, a királyság visszaállítását, Horthy kormányzóvá választását, méltatja gróf Teleki Pál, Bethlen István és gróf Klebelsberg Kúnó érdemeit, a királypuccsok elhárítását, mely a szomszédos országok katonai beavatkozását vonta volna maga után.

A Weimari Köztársaság nem bizonyult időtállónak, a szélsőjobbnak karizmatikus vezére lett, s bár az 1923-as sörpuccs hamvába holt, a gazdasági válság 1933-ban a kancellári székhez juttatta Adolf Hitlert, s ezzel a náci párt került hatalomra.

A szerző a gyökerekig hatolva taglalja az antiszemitizmus térhódítását, de szót ejt a békerendszer összeomlásáról, a hatalmi rendszer jobbra tolódásáról, a második világháborúról, kitekintve a rendszerváltásokig.

Csiszár Antal