Henry Purcell (1659-1695) angol zeneszerző a Szentivánéji álomhoz The Fairy Queen (A tündérkirálynő) címmel komponált színpadi zenét, amely műfajilag „az operához áll legközelebb”. A The Fairy Queen ún. masque vagy semi-opera, azaz egy olyan öttételes mű, amely „dalok, zenés álcajátékok, balettzenék, indulók és alkalmi zenei betétek prózai dialógusokkal kiegészített nagyszabású együttese”. Azt azonban mindenképp ki kell hangsúlyozni, hogy Purcell műve csak lazán kapcsolódik Shakespeare alkotásához, például hiányoznak a színdarab egyes szereplői, sőt a dráma talán leghíresebb és legnépszerűbb részlete is, nevezetesen Pyramus és Thisbe története. Az eredeti vígjátékból nem egy az egyben emeltek át szövegeket, mindebből az következik, hogy „az énekestételek szövegei nem a drámaírótól származnak”. A librettót nagy valószínűséggel a színházigazgatóként is működő Thomas Betterton (1635-1710) írta, aki egyúttal a semi-opera megteremtőjének is számít.

Az ősbemutatót 1692. május 2-án tartották a londoni Queen’s Theatre Dorset Gardenben. Az előadás „a korszak legdrágább színpadi produkciójának számított”. A zeneszerző a következő évben átdolgozta és kibővítette művét, az első felvonáshoz is komponált zenés betétet, ezáltal „az öt felvonáshoz öt zenés jelenet tartozott”. A The Fairy Queent Purcell legnagyszabásúbb színpadi művének tartják.

Felix Mendelssohn-Bartholdy (1809-1847) Ein Sommernachtstraum címmel komponált a Szentivánéji álomhoz kísérőzenét, amely a zeneszerző egyik legnépszerűbb és mindmáig talán legismertebb műve. A mindösszesen 17 éves Mendelssohn 1826-ban a nyitányt eredetileg „zongoraduóra komponálta”, de egy évvel később már a zenekari változatát is elkészítette. A teljes színpadi kísérőzene megalkotására azonban jó pár év múlva, 1842-ben, immáron 33 éves korában magától a porosz királytól, IV. Friedrich Wilhelmtől kapott megbízást. Az ősbemutatót 1843. október 14-én tartották meg Potsdamban.

A mű 11 tételből áll: Nyitány, Scherzo, Tündérek indulója, Dal és kórus, Intermezzo, Notturno, Nászinduló, Marcia funebre, Kézművesek tánca, Finálé.

Mendelssohnnak már ifjúként sikerült „a mű lényegét – a shakespeare-i tündérvilág illúziót keltő ábrázolását megragadnia, mindezt a nyitány ugyanis egyedülálló zenekari színekkel, gazdag ritmikus fantáziával kelti életre”. Mendelssohn képes volt muzsikájával az eredeti mű atmoszféráját megteremteni, például „az Oberon és Titánia bevonulását megjelenítő ünnepélyes akkordok egyenesen a tündérek közé vezetik a hallgatót, ahol a szerelmesek érzelmes dallamát az iparosok szamárbőgésekkel tarkított tánca ellenpontozza”. Mendelssohn két dalt is komponált szoprán és mezzoszoprán hangra, valamint női karra, ezek a tündérek álomvilágát hivatottak érzékeltetni. A német komponista művének kétségkívül legismertebb részlete a Nászinduló.

Egészen napjainkig számos koreográfust is megihletett Shakespeare vígjátéka, a balett-változat színpadra álmodása során sok esetben Mendelssohn zenéjét használják fel.

Benjamin Britten (1913-1976) angol zeneszerző az Aldeburghi Fesztivál számára írta az eredeti művel azonos című (A Midsummer Night’s Dream) operáját, amelyet „Shakespeare darabjának varázslatos feldolgozásának” is titulálnak. A vígjáték alapján a szövegkönyvet maga a zeneszerző és Peter Pears (1910-1986) tenorista írták. Az ősbemutatót 1960. június 11-én tartották a Jubilee Hall-ban.

Mivel teljesen új történet kitalálására a szerzőpárosnak nem volt ideje, Shakespeare remekművéhez fordultak. Fél év alatt készültek el a munkával, miközben számos változtatást eszközöltek. Az opera a második felvonással kezdődik; annak ellenére, hogy zenedrámát alkottak, Puck szerepe prózai maradt; az eredeti változatot jelentősen meghúzták, új szövegrészeket is beillesztettek, sőt egyes mondatokat más szereplők szájába adtak, amit sokan nem fogadtak kitörő lelkesedéssel. Britten tömören így válaszolt a kritikákra: „A shakespeare-i lényeget megőriztük”.

Britten a komponálás előtt „pontos hangzástervet készített, s eszerint osztotta be a drámai szerepeket és hangszereket”, ezáltal a vígjáték mindhárom, egymástól teljesen eltérő világát megjelenítette „az adott szférára jellemző harmóniavilággal, zenei ábrázolásmóddal”. A két szerelmespár esetében hagyományos hangszínt és hangszerelést használt: az egyik páros szólamát szoprán és tenor hangra, a másik párosét mezzoszopránra és baritonra írta, a kíséretben pedig fafúvósokat és vonósokat alkalmazott. „A mesebeli lények a magas regiszterekben mozognak: a tündérek fiú szopránok, királynőjük koloratúrszoprán, a kísérő hangszerek pedig hárfák, csembaló, cseleszta, ütősök. A mesteremberek – társadalmi szerepüknek megfelelően a hangzás alsó régióit képviselik, zenekari kíséretükben rézfúvósok és fagott is szerepel.”

Az ősbemutatón maga Britten vezényelt, aki már a komponálás során Oberon szerepét a kontratenor Alfred Dellere képességeinek megfelelően írta meg. Britten elképzelése szerint ugyanis Oberon, a tündérkirály természetfeletti lényként sem nem férfi, sem nem nő, ezért szólal meg férfi alt hangon, és a kontratenor hang „leheletnyi barokk hangzást kölcsönöz az operának”. Érdekesség, hogy több előadáson is mezzoszopránok éneklik a tündérkirály szerepét. Jó néhány szerepet pedig kedvelt énekeseire bízott, Titániát Jennifer Vyvyan, Zubolyt Owen Brannigen, Dudás szerepét Peter Pears énekelte és játszotta. Az első változat még kamarazenekarra íródott, később készült el a nagyzenekari kíséret.

Az ősbemutatót követően így írtak az előadásról: „Olyan hangulat volt, mintha minket is elvarázsoltak volna, mintha Oberon varázsnedűjéből a nézőtérre is jutott volna egy adag…”.

A 21. század folyamán William Shakespeare ezen remekműve sem kerülhette el, hogy musical is készüljön belőle. A Budapesti Operettszínház felkérésére a valamennyi zenei műfajban otthonosan mozgó nemzetközi hírű jazz zongorista és zeneszerző Szakcsi Lakatos Béla komponált worldmusicalt, amelynek librettóját Kerényi Miklós Gábor, a dalszövegeket Müller Péter Sziámi írta. Az ősbemutatót 2008-ban a Szegedi Szabadtéri Játékokon tartották.

„A Szentivánéji álom egy szerelmi összevisszasággal tűzdelt, ízig-vérig modern szertartás-színház, amelyben földi teremtmények és szellemlények birkóznak vágyaikkal, legtitkosabb szenvedélyeikkel. Számunkra ez a mű a szellemvilág és az emberek találkozásáról, álmaink és a valóság határmezsgyéiről, valamint a konfliktusok következményeiről szól. Ennek jegyében próbáltunk beszélni rólunk, emberekről: szerelmeinken, kapcsolatainkon, viszonyainkon túl tetteink felelősségéről. Az ösztönök és vágyak elszabadulásáról, sírásról-nevetésről, meggyőződésről-kétségről.”

Szakcsi Lakatos Béla a Szentivánéji álomhoz sokféle és sokfajta műfaj elemeit felhasználva mégis egységes zenét komponált. A zeneszerző elmondása szerint számára a világzene azt jelenti, „hogy nem egy, hanem többfajta zenei stílus van együtt. A világzene alatt én nem csupán a népzenét, hanem a népek zenéjét értem. Ez jelenti a komolyzenét Monteverditől egészen Kurtág Györgyig és Eötvös Péterig, a jazzt és a popot, amelybe például beletartozik a rap is, valamint a világ nemzeteinek népzenéjét. Mindezeknek egy produkción belüli keveredése csodálatos, egyedülálló zenei harmóniát hoz létre.” A Szentivánéji álom zenei világára egyaránt jellemző a hagyományos musicalzene, az operákat idéző betétek, a popzene és a magyar, török, román, cigány, indiai, spanyol népzene is. Olykor-olykor meglepő kontextusban komolyzenei dallamok is megjelennek.

Ősze Mária

Felhasznált irodalom: A klasszikus zene, Mérték Kiadó; Kerényi Miklós Gábor: Szentivánéji álom, Kossuth Kiadó; Budapesti Operettszínház; MTVA; Matthew Boyden: Az opera kézikönyve; Pándi Marianne: Hangversenykalauz; Batta András: Opera; Wikipédia

A híres művek, híres személyek a zeneirodalomban sorozatának korábbi cikkei:
- Rómeó és Júlia a zeneirodalomban
- Szent István király a zeneirodalomban