Szent István királyunk volt az államalapító, a keresztény hitet terjesztő uralkodó. Ő a valaha élt egyik legnagyobb magyar államférfi. A magyar szentek ereklyéiért egykor sokan versengtek, így számos, neki tulajdonított relikviát őriznek szerte Európában. Az első királyunkhoz köthető emléktárgyak mindig nagy érdeklődésre tartottak számot, hiszen nemcsak vallási, hanem nemzeti tartalom is kapcsolódik hozzájuk. Közülük a Szent Jobb a legismertebb, legdrágább magyar nemzeti ereklye.

Szent István nevezetessé vált jobb kezéről először az 1116 körül íródott Hartvik-legenda tett említést: a győri püspök leírta, hogy az 1083-as szentté avatás során, amikor Szent László király jelenlétében felnyitották elődje sírját, annak földi maradványai között jobb kezét csodálatos módon épségben találták.

1038. augusztus 15-én hunyt el István király, akit a székesfehérvári bazilikában temettek el. A Szent Jobb kalandos története ekkor kezdődött. István halála után zűrzavaros évek következtek. Pogánylázadások igyekeztek megdönteni a még fiatal államot. A fehérvári káptalan kiemelte a holttestet a bazilika közepén álló márványszarkofágból, és a székesegyház alatt lévő sírkamrában rejtette el. Ekkor történt, hogy az épségben megmaradt jobb kezet leválasztották, mivel csodás erőt tulajdonítottak neki: a bazilika kincstárába vitték, melynek őre egy Merkúr nevű férfi volt.

Különösebb előzménye nem volt István szentté avatásának. 1083. augusztus 15-ére, azaz István király halálának évfordulójára I. László összehívta az ország nagyjait, a gyógyulni vágyó betegeteket Székesfehérvárra. Hatalmas tömeg gyűlt össze. Három napos böjt és imádkozás után ünnepélyesen hozzáláttak a sír felnyitásához. „Három napon át bajlódtak István szent testének kiemelésével, de azt a helyéről elmozdítani semmi módon nem volt lehetséges.” Egy Karitas nevű somlói apáca tanácsára a Visegrádon börtönben tartott Salamon királyt szabadon engedték, és a megbocsátásnak meglett az eredménye: a sírt fedő kőlapot fel tudták emelni.

A tisztelet, az áhítat csodákat művelt, augusztus 19-én rendkívüli gyógyulások történtek a bazilikában. Egy asszony halálossá vált gyomorbajából gyógyult ki a király ezüstkoporsójának megérintésekor. Amikor lábra állt egy béna, hétéves fiúcska, László király „határtalan örömében sírva fakadva felemelte a földről, az oltárhoz vitte, és forró köszönetet mondott”. A betegek gyógyulásán kívül az is az égi jelek közé tartozott, hogy amikor „eltávolították a padlózatból kiemelkedő márványtáblát, és miután lejutottak a sírboltba, felnyitásakor olyan édes illat borított el minden körötte állót, hogy úgy érezték, az Úr paradicsoma gyönyörűségeinek kellős közepébe csöppentek.”

László és a püspökök jelenlétében felbontották a sírt, elmozdították „a padlóból kiemelkedő márványtáblát, és lementek a koporsóig.” A király tetemét talajvízben ázva találták: „Mind drága balzsamban nyugodtak a drága csontok, ezeket a legtisztább gyolcsba gyűjtötték.” István maradványait ezüst ereklyetartóban helyezték el. 1083-ban épülhetett a kultuszhely és oltár a sír felett, ide kerülhettek István földi maradványai. Szentté avatását egy korabeli német történetíró, Konstanzi Bernold is feljegyezte.

A Szent Jobb testtől való különválásának valós története soha nem lesz egyértelműen tisztázható. A Hartvik-legenda leírása szerint Merkúr, a fehérvári bazilika kincseiért felelős őrkanonok látomás keretében jutott a jobb kéz birtokába, és azt a Bihar megyei családi monostorába vitte. Egy 12. századi oklevél szerint Merkúr a sír egy korábbi felnyitásakor tulajdonította el azt. Amikor I. László 1084-ben arra járt, bevallotta tettét. A király jóváhagyta a relikvia bihari őrzőhelyét, ünnepnapot jelölt ki számára, és famonostort építtetett. Az első magyar király tiszteletére, a szent ereklye méltó elhelyezésére apátságot alapított. (Az apátság körül kialakult mezőváros neve Szentjobb, a mai Románia területén található). Attól kezdve a Szent Jobbról elnevezett kolostorban őrizték a becses ereklyét a középkori magyar állam összeomlásáig.

Tiszteletéről az 1222-es Aranybulla törvényben rendelkezett. A „Jobb” kifejezés itt még nemcsak a ma is látható kézfejet jelenti, hanem az egész kart, amelynek rajza a szentjobbi apátság pecsétjén látható. István épen maradt keze a századok során számos „veszteséget” szenvedett el. A felső kart valószínűleg 1370-ben leválasztották, és Lengyelországba vitték Nagy Lajos uralkodásának idején, majd Luxemburgi Zsigmond adta át a kar alsó részének egy részét örököse, Habsburg Albert számára. Abban az időben nem volt ritka, hogy a királyok ilyen ajándékokkal szerezték meg más uralkodók jóindulatát. Az ereklye elajándékozott részeinek sorsa szerencsésebben alakult.

A Szent Jobb kalandos útja a XV. században kezdődött: először Székesfehérvárra vitték, majd a török uralom alatt Boszniába, később (1590 körül) Raguzába, a mai Dubrovnikba került, az ottani domonkos szerzetesekhez. (Valószínűleg az ereklyét védő szerzetesek menekítették Boszniába, ahonnan kereskedők révén kerülhetett Raguzába.) Az ottani domonkosok Szent István ereklyéjeként tisztelték és őrizték, 1618-ban díszes ereklyetartót is készítettek számára.

Szent István király mumifikálódott jobb kezét Mária Terézia szerezte vissza Raguza városától. Mikor tudomására jutott az ereklye holléte, mindent elkövetett a visszaszerzése érdekében. Hosszas diplomáciai tárgyalások után a raguzaiak kiadták, így 1771 áprilisában már Bécsben lehetett megcsodálni, majd június 21-én érkezett haza kalandos útjáról Magyarország egyik legfontosabb ereklyéje, Budára. A királynő az ünnepségek után az Angolkisasszonyok gondjára bízta Szent István jobb kezét, egyúttal elrendelte augusztus 20-ának, a király szentté avatási napjának rendszeres megünneplését. Ezzel azonban a Szent Jobb csak ideiglenesen talált nyugalomra, a történelem viharai később újabb vándorútra kényszerítették.

Az 1800-as évek elején II. József rendeletére a keresztesek férfirendje őrizte, majd a rend megszűnése után, 1865-től az esztergomi főegyházmegye feladata volt a biztonsága. 1900-ban került vissza ismét Budapestre, és a nyilas uralomig az államiságot leginkább reprezentáló kegytárgy lett, melyet a mindenkori prímás körmenetek idején rendszeresen körbevitt a fővárosban. Az 1900-as évek elején a budavári palota Zsigmond-kápolnájában volt látható 1944-ig – innen vitték az 1938-as Szent István-év keretében a Parlament elé az augusztus 20-i szentmisére.

A II. világháború alatt – 1944-ben, Szálasi diktatúrájának összeomlása idején – a Szent Jobbot a koronázási ékszerekkel együtt elhurcolták, és egy salzburgi barlang mélyén rejtették el. Itt talált rá az amerikai hadsereg, és megőrzésre a salzburgi érseknek adták át. Onnan az amerikai szövetségeseknek köszönhetően 1945 augusztusában visszakerülhetett Magyarországra. Az augusztus 20-i ünnepség végén visszavitték az Angolkisasszonyok zárdájába, és ott őrizték 1950-ig, a rend feloszlatásáig. Ezután a Szent István Bazilika plébániájának páncélszekrényében rejtették el, mert ezekben az években nem lehetett nyilvános körmenetben tisztelni Szent István jobbját.

A rendszerváltáskor felépült a Szent István Bazilikában a Szent Jobb-kápolna, amit Paskai László bíboros, prímás, esztergomi érsek szentelt fel. A mai napig itt tekinthető meg István hazánkat védelmező jobb keze. A keresztény Magyarországot megteremtő király ünnepnapját 1988 óta minden esztendőben újra megünnepeljük. Szent István király halálának 950. évfordulóján, 1988-ban kerülhetett sor újra a Szent Jobb országjárására, 1989-től pedig évről évre, augusztus 20-án megtartják Szent István napján a körmenetet a Szent István Bazilikából indulva.

A mumifikálódás kérdéséről Bochkor Ádám orvos írt először, aki 1951-ben megbízást kapott a Jobb vizsgálatára. Véleménye szerint az 1038-tól az áthelyezésig eltelt 45 év elegendő idő volt István király holttestének teljes felbomlásához. Épségét valószínűleg annak köszönheti, hogy a kéz volt a hanyatt fekvő halott legmagasabban lévő testrésze, és a meleg levegőben mumifikálódhatott. Ez a jelenség délen, a meleg, száraz levegőnek kitett holttestek esetében nem olyan ritka, mint a magyarországi éghajlaton. A Szent Jobbot 1988-ban alapos anatómiai vizsgálatnak vetették alá. Megállapították, hogy egy 900-1000 éves, mumifikálódott, erős szorítású férfi kézfej található az ereklyetartóban. A testrész természetes módon mumifikálódott, mindenféle emberi beavatkozás nélkül, és nagyon jó állapotban van.

A magyarság legrégibb és legfontosabb ereklyéje, a Szent Jobb viszontagságos sorsa ellenére, a történelem viharai között csodálatos módon megmaradt, ma is nagy tisztelet övezi. Napjainkban Budapesten, a Szent István Bazilikában őrzik díszes, kettős ereklyetartójában: egy templom alakú, színarannyal bevont ezüst remekműbe zárva egy üveghengerben. (Bécsben készítették 1862-ben, a külső rész tornyában első királyunk szobra látható.) Ha arra járunk, fejezzük ki tiszteletünket a nagy király emléke előtt!

Sulyok Attiláné

Források: bazilika.biz, rubicon.hu, mult-kor.hu, Csorba Csaba: Árpád örökében Új képes Történelem Helikon Kiadó 1996, Rubicon 2017/9., Ruffy Péter: Magyar ereklyék, magyar jelképek

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép. A 4. kép a Fortepan.hu gyűjteményéből származik, pontos lelőhelye itt található: FOTO:FORTEPAN / Adományozó: Jezsuita Levéltár.