Azért most, tíz év szünet után csak összeraktak egy albumot, amiről a keményvonalas rajongók előszeretettel fognak vitázni évekig. Más ez, nem más ez, jobb-e, nem jobb-e, mint a korábbiak, de az objektív tény, hogy óriási kereskedelmi siker világszerte a zenekar visszatérése. Én egyébként nem vagyok Rammstein-keményvonalas, sőt igazán csak koncerten tudtam eddig értékelni, amit csinálnak, de szerintem ez egy jó lemez. Van rajta pár olyan dal, ami egyenesen zseniális rocksláger, például az Auslander, a Radio, a Deutschland vagy a Zeig Dich. Ezek a dalok elsőre hatnak, kivédhetetlenek. Aztán vannak a lemezt leültető dalok, a Diamant vagy a Hallomann. Meg vannak a különlegesebbek, mint a zaklatott Puppe, vagy az akár egy középkorszakos Paradise Lost-lemezre is felrakható Weit Weg.

Összességében a gitárjáték feelingesebb, szellősebb lett, a samplerek, szintik hatásosabbak, az összhatás színesebb, mint korábban. Tényleg jó lemez, de a rajongóknak igazából ez nem nagyon számít, nem ezért az anyagért fogják őket tovább imádni. Mindenesetre nekik érdemes felkészülni lelkileg, hogy a Rammstein annyira büszke erre a lemezre, hogy az idei koncerteken szinte teljes egészében elnyomja. Persze a régi slágerek mellett, azok közé szétszórva, szóval örülhet mindenki. (4/5)

Dankó János
Forrás: langologitarok.blog.hu