Tóth Krisztina: Fehér farkas

16 novella rólunk

unnepi-konyvhet-gyor

A győri Ünnepi Könyvhét utolsó könyvbemutatóján Tóth Krisztina Fehér farkas című novelláskötetével ismerkedhettek meg az irodalomkedvelők. A könyv szerzőjével Werner Krisztina újságíró beszélgetett.

Tóth Krisztina visszatérő vendége városunknak. Előző, Párducpompa című kötetét 2017-ben a Győri Könyvszalonon mutattuk be. Erre is utalva tette fel első kérdését az újságírónő: Mennyi tudatosság van abban, hogy két legutóbbi könyvének címében ragadozó állatok szerepelnek?

Tóth Krisztina egyértelműen és határozottan válaszolt: teljesen tudatos volt a címadás, ugyanúgy, ahogy a szerkesztés is. Ezt a kötetet szokás szerint saját maga szerkesztette. Nagyon fontosnak tartja ugyanis, hogy a történetfüzérnek legyen egy meghatározott íve. A novellák sorrendisége meghatározhatja a katarzis létrejöttét vagy épp meghiúsulását, végső soron az egész kötet hatását.

toth-krisztina-feher-farkasA könyvbe kerülő írások nem mostanában íródtak, hanem 2006 és 2017 között születtek. A válogatás alapelve, hogy mindegyikben feltűnik valamiféleképpen az emberi kiszolgáltatottság, s ezzel egyidejűleg az emberben rejlő állatiasság is; ezek a motívumok átadódnak novelláról novellára – erre utal az előbb említett címadás.

Az elbeszélések mindegyikében szerepel valamiféle abúzus (visszaélés), s az erre adott sajátságos közép-európai reakciók, illetve a még jellemzőbb reakcióképtelenség és meghunyászkodás is. A világ más tájain elképzelhetetlen lenne, hogy egy egyszerű hétköznapi helyzet – külön meg nem határozható okok nélkül – rémségesen megalázó szituációvá váljon. Mindketten egyetértettek abban, hogy ezekre a kafkai helyzetekre való hajlamunkat mintha az anyaméhből hoznánk magunkkal; mintha létezne egy nagy közös kollektív emlékezet, ami befolyásolja magatartásunkat.

Ha ez nem lenne elegendő, Werner Kriszta megállapítása szerint a történetek szereplői szinte mindannyian traumatizáltak, s erre a szerző is rábólintott. Ugyanakkor az egyes elbeszélésekben semmi tragédia nem történik. A szereplők múltól származó terheket cipelnek magukkal, s ezek következtében még inkább képtelenné válnak az egészséges, kiegyensúlyozott életre. A történetekben nincs katarzis, mindenki viszi tovább a „batyuját”. Ezen drámai, esetenként abszurd helyzetek ábrázolásával megszületett az írónő eddigi legradikálisabb és egyben legsötétebb kötete.

Tóth Krisztina maga úgy érzi, hogy közép-európai olvasói értik őt, tudják, miről ír, de bizonyos kultúrákban némi értetlenséggel fogadják hőseit. Mi itt „hullákon építkezünk”, a feldolgozatlan történelmi múlt, az orvosolatlan sérelmek transzgenerációs traumákat okoznak. Ezeket mi is és az utánunk következő generáció is hordozni fogja, és a történelem ismétli majd önmagát, ha nem teszünk semmit. De mit tehet egy író? A kötetben szereplő Tükör című novella a műalkotás mibenlétéről és céljáról szól. Vajon a rögzítés, a leírás által változik-e, javul-e bármi? Adhat-e feloldozást egy-egy mű? Erre nincs egzakt válasz.

A következő kérdés Tóth Krisztina írói módszereire, különösen arra vonatkozott, hogy az írónő miképpen gyűjt anyagot, mennyire „monitorozó” személyiség. Teljes mértékben – hangzott a válasz. Szeret szemlélődni, erősen hatnak rá a látottak, amit aztán továbbgondol. Az elbeszéléseknek általában van egy valós történeti magvuk, és köréjük épül fel az írás egésze. Az elmondottak illusztrációjaként az írónő felolvasta a kötetben szereplő, Túlpart című novelláját, amit mély csend követett…

A közönség nem kis meglepetésére a bemutató végén kiderült, hogy Tóth Krisztina egy új műfajban is kipróbálta önmagát: a Jelenkor 2019. júniusi számának mellékleteként közreadott egy drámát. A Denevér című darab egy óvodában játszódik: a mini helyen kialakuló mini helyzetek túlnőnek önmagukon….

Az oldott, jó hangulatú beszélgetést dedikálás követte.

unnepi-konyvhet-gyor

Berente Erika
Fotók: Hatvaniné Ragány Klára

2019.06.18