731

Konferencia és könyvbemutató a győri Ünnepi Könyvhét előprogramjaként

Horváth Gábor írása

unnepi-konyvhet-konferencia

2019. június 12-én előprogramokkal kezdődtek el az idei győri Ünnepi Könyvhét rendezvényei. Délelőtt Győr Megyei Jogú Város Levéltára és a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér szervezésében konferenciára került sor a győri csata 210. évfordulója alkalmából, majd délután Bagi Zoltán Péter a Kronosz Kiadó égisze alatt megjelent kötete, a Türkenlouis – Bádeni Lajos (1655-1707) került bemutatásra.

unnepi-konyvhet-konferencia-bana-jozsef

A „Majd elfeledtem győri vitézségtek” című konferenciára – amely öt előadás keretében igyekezett megvilágítani a várostól délre lezajló győri, avagy kismegyeri csatát – szép számú érdeklődő jelent meg a győri könyvtár Kisfaludy Károly Könyvtárának rendezvénytermében. A program – mondhatni – a 2009-ben a városházán tartott emlékülés folytatásának is tekinthető, s mint a megnyitó során Bana József levéltárigazgató, levezető elnök megjegyezte, az elmúlt 10 évben sok új kutatás pontosította ismereteinket az összecsapásról és annak körülményeiről. Erre szükség is van, hiszen Petőfi A nép nevében című versében igaztalanul vádolta meg a nemesi felkelőket, s a költő közismertsége okán máig meghatározó az a nézet, hogy az inszurrekció gyalázatosan leszerepelt. Az igazgató reményeit fejezte ki, hogy a konferencia hozzájárul ennek a képnek a csiszolásához, de sok még a tennivaló, amíg a közvélemény helyesen fogja megítélni a 210 éve történteket.

unnepi-konyvhet-konferencia-csikany-tamas

Az első előadást Csikány Tamás (Honvédelmi Minisztérium), több 19. századi harcászattal foglalkozó könyv szerzője tartotta Magyar csapatok az austerlitzi csatában címmel. A hadtörténész összefoglalójában kiemelten foglalkozott a székely csapatok szereplésével, hiszen a három császár csatájában a két székely gyalogezred (az 1. „csíki” és a 2. „háromszéki”), valamint a székely huszárezred is kiemelkedő szerepet játszott. Egy 19. századi munka állításának próbált utánajárni, hogy a székely gyalogosok vajon valóban 2/3-os veszteséget szenvedtek-e, amely feltűnően soknak tűnik, ismerve a korabeli haditechnikát. Csikány felvázolta a székely határőrezredek létrejöttét, azok felépítését, s hogy miként kerültek egyáltalán a csatatérre, hiszen azok rendszerint inkább az elő- és utóvéd szerepét szokták betölteni, nem pedig sorgyalogságként vetették be őket. A székelyek ugyanis a lazább alakzatban való harcok specialistái voltak, 200 főt duplacsövű stuccal (a stucc egy puskánál rövidebb csövű vadászfegyver) szereltek fel ezredenként, akik mintegy mesterlövészként is funkcionáltak. Miután megismertük a csatateret és a felvonuló erőket (69 ezer fős volt a francia és 89 ezer fős az orosz-osztrák had), megtudhattuk, hogy a székelyek a csatatér déli szárnyának kulcsfontosságú pontján, Telnitznél kerültek harcba, a Kienmayer-hadosztály kötelékében. A sűrű ködben történő változatos összecsapások során különösen a háromszéki ezred szenvedett nagy veszteségeket, 59 halottat, 257 sebesültet és 130 foglyot számláltak, s ha a legendával ellentétben állományának kétharmadát nem is, de egyharmadát valóban elveszítette.

unnepi-konyvhet-konferencia-nagy-luttenberger-istvan

Másodikként Nagy-Luttenberger István történész, múzeumigazgató (Gróf Esterházy Károly Múzeum, Pápa) lépett a közönség elé, aki A győri csata magyar és osztrák tábornokai címen tartotta meg prezentációját. A Habsburg haderő megítélésben Magyarországon általános hit, hogy abban a vezető pozíciók elsősorban németeknek voltak fenntartva, s a magyarságot a tábornoki karból gyakorlatilag kirekesztették. Nagy-L. István kutatásai során statisztikai adatokkal igyekezett ezt a hiedelmet igazolni vagy cáfolni, s már elsőre is úgy látta, hogy ez a vád nem helytálló. Mint elmondta, volt olyan is a Napóleoni háborúk során, hogy a Habsburg Birodalom mindkét, 100 ezer főnél nagyobb seregét is magyar tábornok irányította (Alvinczi Lajos, illetve Kray Pál). Ám ennél izgalmasabbak és fontosabbak a pontos számok. Az előadó felhívta a figyelmet, hogy ebben a korban még nagyon nehéz valakinek a nemzetiségét meghatározni, hiszen például a legtöbb tábornokot Magyarországon a Felvidék adta, ahol az identitás sokszor kettős volt. Példaként megemlítette, hogy Máriássy András – noha kétségtelenül magyar volt – anyjával szlovákul levelezett. Több olyan tábornokot is kiemelt név szerint, akik például nem születtek magyarnak, ugyanakkor huszárezredet vezettek, s teljesen magyarrá váltak, megtanulva a nyelvet és elnyerve a magyar nemesi címet. Mindent egybevetve úgy találta, hogy 880 ténylegesen is működő tábornok közül (1787 és 1815 között) 215 volt Magyarországhoz kapcsolható, s ha nem is magyarként, de hungarusként, magyar identitásúnak mondható. Nem szabad elfelejteni, hogy a magyarság aránya ekkor a Szent Korona országait nézve nem érte el a 40%-ot, az egész birodalomra nézve pedig a 15-20%-ot! A császári királyi hadseregben a magyarok aránya 15% volt, ehhez képest a tábornoki karban a 10.5%-nak számolható magyar etnikum nem is tűnik olyan kevésnek, s kijelenthető, hogy a magyarok ugyanúgy elérhették a tábornoki címet a közös haderőben, mint mások.

unnepi-konyvhet-konferencia-vizi-laszlo-tamas

Vizi László Tamás főiskolai tanár, rektorhelyettes (Kodolányi János Egyetem, Székesfehérvár) következett, aki A győri futás mítosza és cáfolata címmel egyben össze is foglalta mondanivalóját. A győri vereség után az ott vesztes fővezér, János főherceg azonnal igyekezett a kudarcot megmagyarázni, s már 1809. június 16-án, alig két nappal a csatát követően Károly főherceghez írt levelében a magyar nemesi felkelőkre próbálta áthárítani a kudarc felelősségét. János főherceg ennél is tovább ment, hiszen bátyjához, a császárhoz és királyhoz, I. Ferenchez szintén hasonló értelemben írt 18-án. Az uralkodó ráadásul el is fogadta ezt a vádat, s a nemesi felkelők parancsnokához, József főherceg/nádorhoz ennek jegyében írt panaszkodóan. A nemesek futását tehát maga a fővezér hirdette meg igaztalanul, ugyanakkor hála József főhercegnek, hamarosan sikerült a király előtt tisztázni az inszurrekció szerepét. Így a magyar köztudatba ekkor nem vert gyökeret a futás tézise, s a felkelőket minden vármegyében nagy tisztelettel fogadták a hadjárat után. A futás magyarországi mítosza Kossuthhoz köthető. 1843-ban a Pesti Hírlapban politikai céljaihoz – mint a nemesi adómentesség felszámolása – kiválóan felhasználhatónak vélte, ha a nemesség vérrel való adózását támadja azzal, hogy milyen gyávák is voltak a nemesek, mikor legutóbb így „adóztak”. Ezt a vádat Vas Gereben még megtoldotta azzal, hogy egy cikkében nyúlnak nevezte az 1809-es felkelőket. A vádakra Kisfaludy Sándor reagált 1847-ben, aki maga is ott volt a csatában a nemesi felkelők közt, s higgadtan kifejtette annak valódi szereplését. Kossuth és Vas tisztességére legyen mondva, később mindketten megkövették a nemesi felkelőket, mikor megismerték a valódi működésüket. Viszont ennek ellenére a vád elterjedt, s Petőfi költeményében kulminálódott, amelyet ráadásul a szocializmus idején ideológiai mázzal leöntve 45 éven át tanítottak. Ennek köszönhető, hogy a nemesség szereplését a mai napig nem sikerült felmenteni egy igaztalan vád alól. Talán a konferenciának és az abból megjelenő tanulmányoknak köszönhetően ez is változik majd.

unnepi-konyvhet-konferencia-lazar-balazs

A rektorhelyettest Lázár Balázs kutató, történész (Honvédelmi Minisztérium, Hadtörténeti Intézet) váltotta a pulpitusnál, aki már kifejezetten a nemesi felkelőkkel foglalkozott Az inszurgens gyalogság elnevezésű előadásában. Kifejtette, hogy Magyarországon a gyalogság hagyományosan másodrendű fegyvernemnek számított, hiszen nálunk történelmünk kezdete óta a lovas minősült az igazi katonának. A nemesi felkelők nem szívesen álltak gyalogosnak, sőt volt, aki inkább adósságokba verte magát, csak hogy lovon szolgálhasson, hiába volt ekkor már a gyalogság a döntő a csatákban. A nemesi felkelést eddigre pontosan szabályozták, amely 1000 aranyforint évi jövedelem alatt gyalogos, felette lovas szolgálatot írt elő az inszurgenseknek. Végül 4 katonai kerületben 19 gyalogzászlóalj kellett, hogy megalakuljon, de ezek zöme még nem érhetett oda a győri csatához a rövid határidő és a vezérkar által szűkösen biztosított felszerelés miatt. Sajnos a katonai vezetés a magyar felkelőkkel szemben előnyben részesítette a császári-királyi csapatokat, de még a horvát-szerb határőröket és az osztrák milíciát, a Landwehrt is. A csatában részt vevő gyalogos inszurgenseket többnyire a második vonalban vetették be Győrnél, szereplésük nehezen megítélhető a források ellentmondásos volta miatt. Annyi bizonyos, hogy az első vonalban küzdő veszprémi zászlóalj veszteségei (79 halott és sebesült) nagyjából megfelelnek a rendes sorgyalogságénak. Ez sem támasztja alá tehát, hogy a nemesek gyávák lettek volna. Lázár szerint a gond az volt elsősorban, hogy a tapasztalatlan nemesi felkelőket rosszul alkalmazták, hiszen járatlanságuknál és rossz felszerelésük miatt nem élvonalbeli feladatokat kellett volna kapniuk azonnal.

unnepi-konyvhet-konferencia-bagi-zoltan-peter

Bagi Zoltán Péter történész, főlevéltáros (Győr Megyei Jogú Város Levéltára) előadásában érdekes megközelítésben mutatta be a győri eseményeket, hiszen a korabeli német sajtóban megjelent írásokat vette górcső alá. Ez azért is izgalmas szerinte, mert egyfelől megtudjuk, hogy a kor közvéleményéhez mennyi ért el a Kismegyernél történtekből, másrészt kétoldalú bemutatást tesz lehetővé, hiszen a német sajtó egy része franciabarát (például a bajor), másik része természetesen osztrák párti volt. A müncheni Allgemeine Zeitung júniusi számai közölték a francia hadsereg hivatalos kommünikéit, részletesen írtak a csatáról (természetesen kiemelve az ellenség – egyébként nem létező – túlerejét), bemutatva a szemben álló feleket és azok veszteségeit. A főlevéltáros összevetette ennek adatait a Pozsonyban megjelent osztrák párti Pressburger Zeitungéval. A csatáról július 23-án számolt be, s a francia sikert pürrhoszinak ítélte meg, mivel a saját veszteséget 1500-2000 emberre tette, míg az ellenségét sokkal többre. A propaganda tehát messze nem új a történelemben.

unnepi-konyvhet-bagi-zoltan-peter-konyvbemutato

A 90. ünnepi könyvhét győri előnapjának délutánján beszélgetéssel egybekötött könyvbemutatóra került sor a Kisfaludy Károly Könyvtár muzeális gyűjteményében, ahol a történelmi hangulatot árasztó régi kötetek között egy vadonatújjal ismerkedhettünk meg. Bagi Zoltán Péter az utóbbi évek egyik legtermékenyebb történész-levéltárosa, aki könyveket, tanulmányokat – sőt, mint megtudhattuk – blogot is ír, elsősorban a török korszakról. Itt most az idén megjelent Türkenlouis – Bádeni Lajos (1655-1707) című kötetéről beszélgetett a szerzővel dr. Horváth József, a győri könyvtár igazgatóhelyettese.

A könyv keletkezésének körülményeiről Bagi Zoltán Péter elmondta, hogy nem szereti a skatulyákat, ezért tért el fő kutatási területétől, hiszen rendszerint a tizenöt éves háború kutatásának szenteli idejét. Mikor azonban ideiglenesen „megunja” azt az időszakot, akkor szívesen ugrik olyan témákra, amelyek érdeklik, mint akár II. Rákóczi Ferenc, akár a visszafoglaló háborúk kora. Utóbbi már régen izgatta, mivel egy ismerőse korábban Drezdából hazahozta Erős Ágost szász fejdelem 1695-96-os naplóját a török ellen Magyarországon vívott hadjáratairól. Ezzel ugyan még nem tudott mélyrehatóbban foglalkozni, ám amikor felkérték, hogy a felszabadító hadjáratok nagy hadvezérei közül írja meg valamelyikük életrajzát, ő Bádeni Lajost választotta, mivel a másik két nagy alak (Lotharingiai Károly, illetve Savoyai Jenő) életrajzán már dolgoznak kollégák, s várhatóan azok is hamarosan megjelenhetnek. A téma forrásadottsága nem túl jó, Bádeni Lajos mint kutatási terület még Németországban sem népszerű, Magyarországon pedig kifejezetten kevés szakirodalom található vele kapcsolatban. Utoljára 1986 körül volt aktuális a téma, Buda visszafoglalásának 300. évfordulójakor. A megszületett könyv elsősorban német irodalomra hivatkozik, s elkészülte nagyban köszönhető a karlsruhei levéltár segítségének. Emellett a szakirodalomban sok 17. századi anyag szerepel, és a 110 hivatkozott hely közül 80 német nyelvű is. A kötet megírásának egyik nehézsége volt megtalálni az egyensúlyt a popularitást megkövetelő közérthetőség és a szerző által önmagától megkövetelt tudományos igényesség között. A mű ugyanis a Kronosz Kiadó kiváló Sziluett – Korszerű Történelmi Életrajzok sorozatában jelent meg, amely olyan történelmi biográfiákat kíván bárki számára elérhetővé tenni, amelyek mindkét kritériumnak megfelelnek. Az író megjegyezte, hogy az emiatt végül kimaradt részek tanulmányok formájában amúgy is megjelennek majd.

unnepi-konyvhet-bagi-zoltan-peter-konyvbemutato

A történész úgy véli, szakítani kellene azzal a hibás képpel, hogy Buda 1541-es elfoglalása után a középkori Magyar Királyság története Erdélyben folytatódott, hiszen annak jogi és közigazgatási hagyományai sokkal inkább a királyi Magyarországon éltek tovább, még ha annak királya Habsburg is volt. A biográfia terjedelmének mintegy felét – a tekintélyes hivatkozásjegyzéket leszámítva – Bádeni Lajos katonai szereplése teszi ki. De ha már Bádeni Lajos! Bagi Zoltán Péter megjegyezte, hogy voltaképpen Lajos Vilmos baden-badeni őrgrófnak kellene mondani, de így igencsak kevesen tudnák, kiről is van szó. A hadvezér származásáról csak kevés fért bele a könyvbe, ugyanakkor már az is tele van érdekességekkel, csupa hollywoodi sorozathoz méltó karakterekkel. Egyik felmenője Bádeni Lajosnak például útonálló és alkimista volt, és akadtak hölgyek, akik szintén rontották a família nimbuszát. A család ugyan előkelő és ősi volt, de mégsem számított a Német-Római Birodalom legnagyobbjai közé, s ez behatárolta tevékenységét, elsősorban politikai lehetőségeit. A család a francia és a német érdekek között lavírozott, maga Bádeni Lajos XIV. Lajos napkirály miatt kapta a nevét, aki a keresztapja is volt. Az őrgróf végül mégis a császár mellett kötelezte el magát hálából, amiért korábban megmentette birtokait. A katonaélet tetszett neki, és egyben felemelkedési lehetőséget is jelenthetett számára. Végig arra törekedett, hogy önálló parancsnokként bizonyíthassa képességeit. Először a nála lényegesen tehetségtelenebb II. Miksa Emánuel bajor választó mellé helyezték, annak támogatására, s első önálló hadműveletét Buda visszafoglalása után a Dél-Dunántúlon vezethette – ő foglalta vissza például Kaposvárt. 1688-ban nagy sikereket ért el Boszniában, majd 1689-ben jött el számára az igazán nagy lehetőség. Ekkor Franciaország hadat üzent a német-római császárnak, ezért a főerőket a török „frontról” kénytelenek voltak nyugatra elvinni, és mind Lotharingiai Károly, mind Miksa Emánuel oda utazott harcolni. Bádeni Lajos lett így a török elleni had fővezére, bár jócskán lecsökkentett létszámú sereget kapott. Ennek ellenére 1689-ben óriási sikereket ért el, amelyek az európai hadművészet kiemelkedő műveletei voltak: ebben az évben Bádeni az egész Észak-Balkánt visszafoglalta az Oszmánoktól. Sajnos azonban a következő év már nem alakult ilyen jól. Egyrészt az új török nagyvezír életet lehelt a török hadseregbe, másrészt Thököly Imre Erdély elleni támadása elvonta a fő hadszíntérről Bádeni Lajos csapatait. A nagyvezír így sikerrel foglalta el újból az 1688-ban visszahódított Belgrádot, mialatt az őrgróf megtisztította Erdélyt a kurucoktól. Ez egyébként jelzi, hogy Thököly megítélésében a közvélemény hamis képet dédelget, amely jóval pozitívabb a tényleges valóságnál.

unnepi-konyvhet-bagi-zoltan-peter-konyvbemutato

Kérdésre válaszolva a kötet szerzője megpróbálta bemutatni az embert, legalábbis azt az embert, aki a források alapján Baginak kirajzolódik. Lajos Vilmos eszerint egy hirtelen haragú személy volt, aki egy kortársa szerint a legnagyobb hadvezér lehetett volna, ha kevésbé indulatos. Sok betegséggel küszködött, a tábori élet miatt köszvény kínozta. A dicsőség éltette, és a siker érdekében drasztikus lépésektől sem riadt vissza. József trónörökössel – a későbbi I. Józseffel – például azért veszett össze, mert annak lovait kifogatta a hintójából, hogy az ágyúkat egy ostrom során a helyére vontathassa. Ugyanakkor a kemény hadvezérben szerető férj is lakozott, aki 20 évvel fiatalabb feleséget vett el, mikor már megtehette. Neje sokszor követte hadjáratai során, s így a katonáktól kiérdemelte a „legbátrabb asszony” titulust. Sajnos a családi tragédiák végigkísérték közös életüket, tíz gyermekükből mindössze három érte meg a felnőtt kort.

Bádeni Lajos olyannyira katona volt, hogy szolgálatból való elbocsátását alig egy évvel élte túl, s végül 1707-ben betegségben adta vissza lelkét teremtőjének. A rastatti kastély és a baden-badeni Stiftskirchében álló síremléke a mai napig hirdeti a nagy hadvezér sikereit, akinek Magyarország is hálával tartozik.

A szerző végezetül elmondta, nagyon jó érzés, hogy négy év várakozás után végre kezébe foghatja a kötetet, amely a Kronosz Kiadónak köszönhetően praktikus és igényes kivitelben látott napvilágot. A kiadást gazdag név- és helynévmutatók, valamint igényes térképek egészítik ki.

Horváth Gábor
Fotók: Pozsgai Krisztina, Vas Balázs

2019.06.13