76

''Csillagok között fényességes csillag...''

Szent László Napok 2019

szent-laszlo-napok-gyor

Lovagkirályunk emlékezetét országszerte mondák, legendák őrzik, de Győrt különleges kapocs fűzi Szent Lászlóhoz: székesegyházunk vigyázza hermáját. Nagy királyunk ünnepe alkalmából a bazilikában június 26-án (szerdán) 18 órakor előesti szentmisét, vesperást, valamint egyházzenei áhítatot tartanak; június 27-én (csütörtökön) 18 órakor ünnepi szentmise és fogadalmi körmenet lesz a Belvárosban Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök vezetésével.

A Szent László Napok programsorozat sajtótájékoztatóján dr. Fekete Dávid alpolgármester hangsúlyozta, hogy nagy királyunk alakja, tettei, példája kiemelten fontos a városnak; a róla elnevezett Szent László-díjat a június 27-én tartandó díszközgyűlésen adják át.

Tóthné Kardos Krisztina, a szervező Győri Művészeti, Fesztivál- és Művelődési Központ igazgatója elmondta, hogy a programsorozat június 28-án (pénteken) 16 órakor kezdődik a belvárosban, ahol is figyelemfelhívó toborzást, majd közösségi jurtaépítést tartanak. A hat méter átmérőjű jurta felépítéséhez bárki csatlakozhat.

szent-laszlo-napok-gyor

Június 29-én (szombaton) délelőtt 10 órakor kerül sor a lovagok, hagyományőrzők látványos, zenés, jelmezes felvonulására. A menet a szokott módon a Városházától indul, és a Virágpiacon, a Bécsi kapu téren és a Káptalandombon át a az Aranypartra tart. Lovagkort idéző hangulat várja az oda érkezőket: kézműves vásár, mesterségek bemutatói, lovagi táborok, jurták; gyalogos és lovas tornák, ügyességi játékok, színi előadások, solymászbemutató, bábszínház, állatsimogató, kézműves foglalkozások, népi körhinta, középkori próba gyerekeknek, kemencében sült és bográcsban főtt ételek. A nyitott jurtáknak köszönhetően a kilátogatók betekintést nyerhetnek a hagyományőrzők életébe is. A délután folyamán pedig történelmi és szórakoztató előadásokat hallhatnak a közösségi jurtában.

Az est folyamán kerül sor a Jaurinum Győri Történeti Társaság szórakoztató előadására, a Szent László, a lovagkirály című lovasszínházi zenés show-ra és a Csókakői Hun-ok tűzzsonglőr bemutatójára.

A vasárnapi program hasonlóan gazdag, ám ezen a napon 11.30-kor eredményhirdetésre is sor kerül: Tóthné Kardos Krisztinától megtudtuk, hogy idén is rajzpályázatot írtak ki a gyermekeknek. Olyan alkotásokat várnak a kicsiktől, amelyek megmutatják, hogy nekik mit jelent Szent László emlékezete, tettei, és hogy látják a lovagkirályt. Az alkotásokat június 20-ig várják, az eredményhirdetésre pedig ezen a napon, június 30-án kerül sor.

A részletes programot a Győri Művészeti, Fesztivál- és Művelődési Központ honlapján olvashatják.

B. E.
Fotók: B. E.

2019.06.12