Szobor Bernadette Soubirous látomásából


szuzanya-szobor-lourdes

Nem is gondolnánk, mennyire pontosan meg van határozva, hogyan nézzen ki ez a kis, 20 centiméteres kegyszobor. Amelynek előképe fehér márványból készült, és a lourdesi Massabielle-barlangban áll, ott, ahol Bernadette Soubirous 1858. február 11-én először megpillantotta a Szűzanyát.

Aki a 14 éves lány leírása szerint vakítóan fehér köpenyben és ruhában volt, amit égszínkék öv fogott össze. A kezében pedig rózsafüzért tartott, a lábát két aranyrózsa díszítette. A tanulatlan kislány által adott leírásnak megfelelően készült el a barlang márványszobra, és ennek a mintájára azok a kisebb, praktikus méretű kegyszobrok, amelyek elterjedtek aztán az egész keresztény világban. S mivel Magyarország Szent István óta élen járt a Szűzanya tiszteletében, így hát a templomokba, azok kertjébe vagy közterekre épített „lourdesi barlangok” mellett a tiszta szobákba, azok „szent sarkába” is került ezekből a jobbára porcelánból készült, kézzel festett szobrocskákból.

Melyek történetéhez még az is hozzátartozik, hogy a Pireneusokban siető Pau patak partján álló barlangban aztán még 17 alkalommal jelent meg Mária 1858. június 16-ig. És folyamatosan bűnbánatra, engesztelésre szólított fel, majd február 25-én forrást is fakasztottak Bernadette-tel itt, amely manapság 120 ezer liter vizet ad 24 óra alatt. És gyógyító hatását az első napoktól megfigyelték, így már 1858. március 4-én tízezres körmenet érkezett a barlanghoz. A csodálatos gyógyulásokat 1862-ben a helyi püspök, majd 1891-ben XIII. Leó pápa is elismerte. 1862-re templomot emeltek a barlang feletti sziklára, ami a pápától bazilika rangot kapott. Ugyanakkor fürdő is nyílt a gyógyulni vágyóknak, II. János Pál pápa pedig az első jelenés napját, február 11-ét a betegek világnapjává nyilvánította.

A víz és a hite eddig csodálatos módon hetven súlyos beteget gyógyított meg. A legutóbbi csodát 2018. február 11-én, a jelenés 160. évfordulóján jelentették be. Az apáca Bernadette Moriau 1987-től szenvedett egy, a lábait lebénító ritka betegségben, de Lourdes-ból hazatérve felállt a kerekesszékéből. Ez a csodálatos gyógyulás még 2008-ban történt, tehát alaposan körüljárták az erre illetékesek a dolgot, csak azután jelentették be, hogy megtörtént Lourdes hetvenedik csodája is. Hogy aztán ezt a kis kegyszobrot hol és ki „sorozatgyártotta”, azt a tárgyleírásból nem tudjuk meg. Mivel porcelánból, fajanszból készült, még az is lehet, hogy egy szocialista állami vállalat kemencéjében égették, porcelánfestői festették. Az biztos, hogy sok ezer is készülhetett itthon belőle.

Pálffy Lajos
Forrás: forumhungaricum.hu

2019.06.06