A vizek városának közlekedése első pillantásra „egyszerűnek” tűnik: a városrészeket elválasztó folyókon igény szerint hidakat kell építeni. Nincs ez másként a szigetközi városrészek esetében sem, ugyanakkor ebben az esetben a természeti tényezők némileg korlátozták a szóba jöhető átkelőhelyek számát és elhelyezkedését. A Mosoni-Duna Győr városa (ma már belvárosa) elé nyugat felől egy széles déli kanyarulattal érkezik, majd északkelet felé távozik, az így képződő, délre nyúló „szigetközi félsziget” két oldalán nem túl kedvezőek a feltételek hídépítésre. Egyrészt a kanyarulat nyugati oldalán található a nagy kiterjedésű Püspökerdő, valamint a Rábca, a keleti oldalon pedig viszonylag széles ártéri mezők és a kisbácsai homokdomb (Szitás-domb). Másrészt a történelmi városmag is a kanyarulat déli csúcsával szemben van, így minden irányból ide „csatornázódtak” be az utak, és itt jöttek létre az északi elővárosok (kezdetben persze csak falvak).

A Győr és Révfalu közti gyalogoshíd (Kecskelábú híd), a Kossuth híd (Révfalusi híd) elődje (forrás: Régi Győr)

Mi sem lett volna egyszerűbb, mint hidat verni közvetlenül a városmag és a túlpart között. Azonban a győri erőd bástyarendszerének maradványai sokáig nem tették lehetővé nagyobb teherbírású, állandó híd építését – az első komolyabb, szekereket is elbíró fahíd ezért érdekes módon Sziget felé épült meg a mai Jedlik híd helyén, 1888-ban. Ez korántsem volt optimális megoldás, ugyanis komoly kerülőt és 1908-ig még a Rábca és a Rába híd használatát (következésképpen hídvám fizetését) is jelentette.

Az első nagy teherbírású fahíd a két világháború között, a bal felső sarokban a Kekszgyár (Forrás: Régi Győr)

Ugyanakkor a kanyarulatban fekvő Révfalu 1905-ös Győrhöz csatolását követően nagyarányú fejlődésnek indult, az első világháborút követően pedig megkezdték a mai Kisbácsa telkeinek parcellázását. A szigetközi falvakból szintén erősödött az ingázóforgalom, az 1930-as években már napi 5-7 autóbuszpár segítségével. Emiatt Győr városa 1928-ban megvalósította régi tervét, és elegáns vashidat emelt a Mosoni-Dunán, Révfalut a legrövidebb úton a Belvároshoz kötve.

A belváros fölé magasodó Kossuth híd (Révfalusi híd) impozáns déli hídfője (forrás: Régi Győrladamér)

A Révfalusi (hivatalos, de kevesek által használt nevén Kossuth) híd révén lehetővé vált a belváros korlátozott mértékű kiterjesztése az északi hídfő környékén. Ezt követően azonban a városrész fejlődése az 1944-es bombázások és az 1954-es árvíz hatására lelassult, nagyobb mérvű lakásépítésre csak Kisbácsán került sor. A 60-as években ráadásul Révfalu nagy részére építési tilalmat rendeltek el, mivel a tervek szerint a kertváros ledózerolásával egy egyetemi campust és egy 10 ezer fős lakótelepet hoztak volna létre. (Ebből csak az egyetem valósult meg, igaz, a tervezett lakótelep helyén részben társasházak épültek.) Szintén lelassult a szigetközi falvak növekedése a városba költözések miatt. Ennek következtében az egyetlen nagy teherbírású híd forgalomnövekedése a 70-es évek elejéig nem volt jelentős, hiába nőttek számottevően a Győrbe ingázók, a viszonylag sűrű buszközlekedés megbirkózott ezzel.

Szépen felújított műemléki környezet, jó forgalomszervezés – ja, nem. A 14-es (akkor még 15-ös) főút délre vezető ága (a Jedlik Ányos utca) valamikor a 60-as évek elején. Jól kivehető, mennyivel magasabban van a híd a belvárosi utcáknál. (forrás: Régi Győr)

A gondok ekkortájt kezdődtek: a Révfalusi híd (azaz az egyre nagyobb jelentőségre szert tevő 14-es főút) forgalmát a Belvárosban két szűk egyirányú utca vette fel, és nyilvánvaló volt, hogy ezek kapacitása véges, ezért napirendre került, hogy a tervezett új lakótelep kiszolgálására új hidat, illetve modern, a belvárost átszelő útvonalat kellene építeni. Ezzel az elgondolással azonban volt némi gond:

1. Ha az új út a Révfalusi hídra hord rá, vagy ahhoz viszonylag közel építenek új hidat, az igen nagy rombolással járna a műemléki belvárosban, a kedélyeket pedig már épp eléggé felborzolta ekkoriban az új színház és a mellette lévő panelházak építésével járó rombolás. Egyre inkább az a gondolat kezdett érlelődni az illetékesek fejében, hogy a Belváros épp indulófélben lévő rekonstrukciója (ebben az esetben ez szerencsére főleg műemléki felújítást jelentett) keretében meg kellene szüntetni az átmenő forgalmat a Belváros magjában, egy jó nagy gyalogos zóna létrehozása mellett.

2. Így viszont mindenképpen új híd kellett, amelyre két lehetséges opció kínálkozott: egyik a régi fahíd helyén Sziget és Révfalu között. Ennek előnye, hogy jól megközelíthető lett volna vele az új főiskola és Révfalu legsűrűbben lakott része. Hátránya volt ugyanakkor, hogy a fahíd helyén 1969-ben a budapesti Erzsébet híd építésénél visszamaradt anyagokból elegáns – csak gyalogosforgalomra alkalmas – kábelhidat építettek. Az alig pár éves „Kisböske” (hivatalos, bár senki által nem használt nevén: Vásárhelyi Pál gyalogoshíd) esetleges beáldozása azonban nem tűnt ideális megoldásnak: a forgalmat ugyanis csak a szűk szigeti utcákba tudták volna bevezetni, majd a már meglévő hidakon a szintén problémás belvárosi utcákba – nagy kerülővel kis kapacitásnövekedést értek volna csak el.

3. Sokkal jobb opciónak tűnt a belváros keleti peremén, viszonylag kis rombolással, az 1-es és a 81-es út akkor új, kétszintes csomópontjából kiindulva egy modern, négysávos hidat építeni, és új, a révfalusi kertek alatt futó nyomvonalra tenni a 14-es utat. A megoldás előnye volt a nagy kapacitásnövekedés, a lakóterületektől és történelmi belvárostól távolabb helyezett forgalom, hátránya pedig, hogy Révfalu sűrűn lakott területeitől távol futott, a belvárosi gyalogos zóna 1983-as megvalósítása révén a városrész Révfalusi hídon át zajló forgalmát a belváros keleti részének egyirányú utcái bonyolították le (befelé a Teleki utca, kifelé az Újvilág, illetve a buszok esetén a Kiss János utca), kerülővel és szűk keresztmetszetet képezve. Ebből már nyilvánvaló, hogy ez a variáció valósult meg: az új hidat (hivatalos, ám csak kevesek által használt nevén Széchenyi híd) 1979-ben adták át.

A Széchenyi híd masszív méretei és az igen hosszú feljárói oldalról nehezen érzékelhetők (forrás)

Ez sokáig kifejezetten jó húzásnak bizonyult: némely szempontból belső elkerülő útként funkcionált, elősegítette a Belváros autómentesítését és végső soron a 80-as évekbeli megújulását, igaz, a buszhálózat szervezése szempontjából okozott némi gondot (lásd a cikk végén részletesen). Ugyanakkor röviddel átadását követően történt pár dolog, ami némileg változtatott az eleinte kedvező képen:

1. A városvezetés letett az alapvetően a Mosoni-Duna partjára (nagyrészt a két híd közé) tervezett nagy lakótelepről, és feloldotta a révfalusi építési tilalmat. Az ezt követő „belső szuburbanizációs” hullám a tervezett lakótelep helye mellett Révfalu belső részét is erőteljesen érintette, így a Révfalusi híd (és a csatlakozó úthálózat) forgalma a várakozásokon felül nőtt. (Ez elsősorban a 90-es évek második felére vált problémássá.)

2. A 14-es út a medvei híd megerősítését követően, 1984-ben nemzetközi tranzitúttá vált, és hamarosan az ország egyik legnagyobb teherforgalmú két számjegyű útszakaszaként volt nyilvántartva – a Széchenyi híd kapacitása hamar telítődött.

3. A 90-es évektől megindultak a szuburbanizációs folyamatok az Alsó-Szigetközben, az itteni falvak lakossága 1990 és 2015 között majdnem megkétszereződött, vagyis a két híd 16-20 ezer ember helyett már mintegy 25-30 ezer embert szolgált ki. Ehhez még hozzájött Győr Csiliz- és Csallóközre gyakorolt vonzó hatása, mely szintén a 14-es utat használta, és persze ne feledkezzünk meg a masszív kamionforgalomról sem. A Széchenyi híd forgalma a 2000-es 14658 járműegységről 2015-ben 27436 járműegységre nőtt, ami egy városi főútszakasz esetében elég masszív. (A nagyobb kapacitású budapesti Erzsébet híd forgalma napi 85000 járműegység körüli.)

Szuburbanizáció a Szigetközben: az összenövő Győrladamér és Győrzámoly (nagyon hátul pedig Győrújfalu) egy útra felhúzott, viszonylag sűrűn lakott kertvárosi környezet, nem reménytelen a tömegközlekedés számára sem

4. A 2000-es években egyetemmé vált a főiskola, a diákszám meredeken nőtt, ami szintén jelentős forgalomnövekedést generált. A lassan beduguló utak miatt megbízhatatlanná váló buszjáratok okán az Egyetemet sokáig nem sikerült kiszolgálni a város más részeiből induló járatokkal, így egyre vonzóbb lett az egyéni közlekedés a diákok és a tanárok számára.

Mindezt a hazai motorizáció robbanásszerű fejlődésének keretébe helyezve kell elképzelni, ráadásul egy anyagilag viszonylag jól álló városban, így a 2000-es évek második felében a következőképpen nézett ki reggel fél 8 körül a Mosoni-Dunán való átkelés. A Széchenyi hídon lassú tempóban araszolnak a Hédervár és Vámosszabadi felől érkezők, a személyautók között nagyszámú sóderszállító billenccsel, korán kelő DS-es, KN-es rendszámú kamionossal és az iskolásokat szállító csuklós buszokkal. Ők a szerencsések: a Bácsa felől érkezők a telezöldes lámpánál próbálnak felhajtani a hídra, 4-5 lámpaváltásra általában sikerül is. Aki a Révfalusi híddal próbálkozik, könnyen átjut, de a győri oldalon a Teleki utcában csapdába jut: a szűk egyirányú utcában 5-15 perces araszolás vár rá a rosszul kialakított forgalmi rend miatt. A legnagyobb kárt a 11-es busz utasai szenvedik el: a busz ugyanis mind a telezöldes lámpát, mind a Teleki utcát érinti, az elvileg 24 perces menetidő így akár 40-45 percre is nőhet. (A sofőrök reggel gyakran inkább megkerülték a teljes belvárost a Tarcsay utcán át, mert ezzel nyertek 5-6 percet.) Nem meglepő, hogy a korábban viszonylag jónak számító helyi buszhálózat hanyatlása is ekkor kezdett lendületet venni.

A 2000-es években kialakult helyzet megoldásért kiáltott, az első lépést hamar meg is tették az Új Bácsai út megépítésével, amely sikeresen semlegesítette a hírhedt telezöldes lámpát, tehermentesítette a korábbi lakóövezetet, lökést adott az új városrész, Víziváros fejlődésének, és egy új problémával ajándékozta meg a népes utazóközönséget. A 14-es főúton haladók ugyanis kaptak egy új lámpás kereszteződést, amelynek következtében az araszolás (részben a gépkocsiforgalom növekedése miatt is) mintegy 1 kilométerrel kijjebb (majdnem a városhatárnál) kezdődött.

Sebaj, kell egy új híd is. De hol? Az első ötlet már nagyjából a Széchenyi híd építésekor, azaz a 70-es évek végén körvonalazódott, ugyanis az M1-es autópályát eredetileg Győrtől északra tervezték vezetni. (Ennek az elképzelésnek a maradványa az M19-es autóút.) Ugyan ez a végül megépült déli verziónál rövidebb lett volna, de a két Duna híd szükségessége, valamint a rossz úthálózati kapcsolódása miatt bölcsen letettek róla az illetékesek. Ugyanakkor, mivel az M1-es pont a jelentős észak-déli teherforgalom Győrből kivezetését nem oldja meg, többször is felmerült egy a keleti ipari övezet felől megépítendő új híd ötlete. Az egyik variáció az Ipar utca folytatásában, Kisbácsa irányába vezetne (az Új Bácsai út kissé fura vonala ennek ágyaz meg), ez a teherforgalom elvezetésére kevéssé alkalmas, ellenben városszerkezetileg nem rossz megoldás. A másikat jóval keletebbre tervezték, igazi elkerülő útként, ugyanakkor ez a nyomvonal a városi közlekedést csak korlátozottan szolgálja, legfeljebb az Audi vagy az Ipari park irányába. (Ez lett végül a 2015-18 között három szakaszban átadott 813-as főút.)

A másik verzió Sziget és Révfalu közúti kapcsolatának megépítése volt, melyet a város saját beruházásában 2010-ben Jedlik híd néven meg is valósított. (Ez az elnevezés fura módon kezd meggyökerezni, noha számos egyéb – legkevésbé sem polkorrekt – név is forgalomban van.) Ennek nagy előnye, hogy valóban régóta hiányzó kapcsolatot pótolt, javította az Egyetem megközelíthetőségét, és potenciálisan tehermentesítette a Révfalusi hidat. (Ezt például a 11-es busz átterelésével azonnal ki is használták.) De a megoldással két gond volt:

1. Kissé problémás a forgalom belváros felé vezetése: kis utcák kinyitásával, egyirányúsításával, sok körforgalmon át, némi kerülővel történt (térképen követve jól látható, mennyire „természetellenes” a kialakított útvonal), ami a reggeli órákban a torlódás biztos receptje. Tulajdonképpen egy „új Teleki utcát” sikerült létrehozni.

2. A belvárosi forgalmi rendet sikerült olyan kedvezőtlenné tenni a rakparti út Duna-partra helyezésével, hogy a nagy kerülő miatt a Révfalusi híd egyre kevésbé vonzó az autósoknak. Persze ezzel tovább nőtt a Belváros forgalomcsillapított területe, de meglehetősen vitatható motiváló tényezők révén. Emiatt a híd forgalma nagyrészt a Jedlik híd felé terelődött, a reggeli órákban keresztezve az egyetem felé irányuló nagyarányú gyalogosforgalmat, ami az előbb említett szűk keresztmetszetek révén azzal járt, hogy valóban a Teleki utcai torlódást sikerült reprodukálni, csak itt is egy kilométerrel kijjebb, immár Révfaluban magában. Hogy mennyire rossz ez a helyzet, azt az alábbi újsághír elég jól mutatja...

A Jedlik híd

Mit lehet ebben a helyzetben tenni? Új hidat kell építeni? Bővíteni kell az úthálózatot? Egyéb városszerkezeti változtatást kell eszközölni? Fejleszteni kell a tömegközlekedést? Esetleg ezek így együtt alkotnak egy megoldást hozó csomagot?

Városrendezés felsőfokon: ha arrébb tesszük a folyót, vigyük a hídját is – a Rábca-híd áthelyezése 1908. augusztus 20-án (forrás: Régi Győr)

A jelenlegi hidak és a csatlakozó úthálózat bővítésére gyakorlatilag minimális a lehetőség. A Kossuth híd nem szélesíthető, és nincs is hová vezetni róla a forgalmat. A Jedlik híd mellé ugyan lehetne egy másik hídpályát építeni, de mindkét oldalán csak egy-egy sávval számolhatunk a csatlakozó úthálózat esetében. (A bővítés igen masszív rombolásokkal járna...) A Széchenyi híd bővítése nem annyira javallott: egyrészt csúcsidei kapacitását nem a sávok száma, hanem a két végén található csomópontok áteresztőképessége határozza meg. A déli oldal lámpás kereszteződésével, lámpás körforgalmával túl sok mindent nem lehet kezdeni a lámpaprogramok további hangolásán kívül, de talán ez a kevésbé szűk keresztmetszet. (Igaz, délutánonként itt is gondok vannak.) Nagyobb lehetőség rejlik az északi hídfő forgalmi rendjének átalakításában, a két lámpás kereszteződés eggyé redukálásában, amire a Szövetség utca hídra „nyitását” követően lenne is mód. Szintén megfontolható a négysávosítás a szigetközi út és a 14-es út elágazásáig, amire még hely is van. Ezzel némileg növelhető lenne a csúcsidei kapacitás. Egy darabig legalábbis... A híd áteresztőképességnek növekedése, a menetidők csökkenése ugyanis a Jedlik hídon torlódókat ide fogja vonzani, illetve további forgalmat generálhat („Hát te meg miért jársz busszal / biciklivel? Bolond vagy? Ismét tök jól lehet haladni a hídon. Minek van a kocsid a garázsban / miért nem veszel autót?”)

Persze ezt némileg elodázhatja az új átkelőhelyek létesítése. Véleményem szerint a felmerült két variáció közül a forgalomcsökkentést az épp 2018-ban végre átadott külső, a tranzitforgalmat elvezető 813-as út szolgálja jobban. A városon áthaladó kamionforgalom elterelése mind környezetvédelmi, mind kapacitásnövelési szempontból üdvözlendő, amennyiben pedig a jövőben az elkerülő utat megfelelően kikötik az 1401-es (szigetközi) útra, az iparterületek agglomerációból való megközelítése is jól megoldott lenne. (Illetve jóval rövidebb szakaszon kellene négysávosítani a 14-es főutat, ami szép ígéret a kormányzat részéről, de nem biztos, hogy teljes mértékben indokolt.) A másik lehetőség, az Ipar úti híd a jelenlegi városszerkezet mellett véleményem szerint jóval kevesebbet tudna hozni, és tekintve, hogy azt városi pénzből kellene megépíteni, lehet, érdemes lenne elgondolkozni kiegészítő, illetve alternatív megoldásokon: például egyes városszerkezeti változások elősegítésén vagy a tömegközlekedési rendszer merészebb átalakításán.

A 813-as főút 2018 tavaszán átadott hídja (forrás)

Mire gondolok? Az Ipar úti híd alapvetően az ipari területek, valamint a város déli részének megközelítésében játszhat szerepet, de ha a közintézmények és a kereskedelem továbbra is inkább az Árkáddal bővített belvárosba koncentrálódik, a potenciális használók egy része továbbra is a régi átkelőket fogja használni. (A szigetközi városrészek „hagyományosan” Győr talán legrosszabb intézményellátottságú területei, így egy jelentősebb bevásárlás is jellemzően hídhasználattal jár.) Tehát amennyiben a város valóban hasznát akarja látni a hídnak (és a forgalom tényleges megosztásának), érdemes lenne erősíteni az új tengely szolgáltatási kínálatát. Mindezt jól össze lehetne kötni a Győr „Wekerletelepét” is tartalmazó, kissé lepukkant Gyárváros revitalizációjával, valamint az ETO Park „felvirágoztatásával”. Az északi oldalon is megfontolandó ugyanez, bár itt a Széchenyi híd hídfőjétől keletre, Vízivárosban már megindult egy szerény „alközpont” létrejötte. Összességében tehát egy viszonylag drága, de hosszú távon esetleg kifizetődő projektet kellene a hídépítésre szervezni.

A másik szóba jöhető lehetőség a tömegközlekedés feltételeinek javítása, és ezzel az autóforgalom kordában tartása. Ezzel kapcsolatban azért van pár nehézség. Ha nem sikerül megoldást találni a torlódásokra (tehát a forgalom elterelésére, csökkentésére), beállíthatunk akármennyi buszt, azok nem nagyon fognak utasokat vonzani. (A vonaljegy például most is a legolcsóbbak között van országos viszonylatban, mégsem nő az utasszám.) Tehát vagy azt kell megoldani, hogy az emberek a városhatáron letegyék az autójukat, és onnan egy jól szervezett, viszonylag olcsó buszhálózat szállítsa őket, vagy azt kell elérni, hogy be se üljenek az autóba. Előbbi megoldáshoz Győr viszonylag kicsinek tűnik: nem annyira reális, hogy a potenciális utasok 2-3 kilométerre céljuktól tegyék le az autójukat, de egy ezt segítő parkoláspolitikával és a CITY busz újraértelmezésével ez korlátozottan azért opció lehet, viszont önmagában nem jelent megoldást. Sokkal érdekesebb kérdés, mit lehet tenni annak érdekében, hogy ne szálljanak autóba például az érintett szigetközi terület lakosai. A buszhálózat további fejlesztése szempontjából Győr mérete némileg kedvezőtlen: 130 ezer lakosra – a jelenlegi motorizációs szint mellett – nehéz igazán sűrű tömegközlekedést építeni, ugyanakkor, ha egységesen kezeljük a 200 ezer főt közelítő, szűkebb agglomerációt, akkor már nem is olyan reménytelen a helyzet. Persze az alapvetően szétterpeszkedő kertvárosi környezetre nehéz jó hálózatot tervezni, de ha jobban megnézzük a demográfiai és forgalmi adatokat, felfigyelhetünk pár érdekes lehetőségre épp a szigetközi városrészek és a kapcsolódó agglomerációs települések példáján.

Győr szigetközi városrészeinek lakossága mintegy 12-13 ezer fő volt az ezredfordulón, ebből körülbelül 7 ezer főt Révfalu, 3 ezret Kisbácsa, 2500-at Bácsa tudhatott magáénak. Azóta nem tettek közzé városrész specifikus népességi adatokat, azonban Víziváros (Kelet-Révfalu) kiépítése mintegy 1500-2000 fővel növelhette Révfalu lakosságát. Szintén fokozta a forgalmat a Széchenyi Egyetem növekedése, a ma már közel 15 ezer hallgatóval rendelkező intézmény további bővülés elé nézhet (új kollégium és egyéb ingatlanfejlesztések). Ehhez hozzájárul az alsó-szigetközi agglomeráció lenti táblázatban követhető növekedése: a városhatártól 10 kilométeren belül lévő 9 falu lakossága 1990 óta a másfélszeresére nőtt, így a városhatáron belüli 14-15 ezer emberen kívül még 15 ezer olyan ember használja a mosoni-dunai átkelőket, akik a város közvetlen közelében élnek, és reálisan nézve a helyzetet, tömegközlekedéssel is elérhetők.

Az alsó-szigetközi települések népességszámának változása
(a 2016-os és 2019-es adat önkormányzati adatokon alapuló becslés, a többi év a KSH népszámlálási adata)

A népességi adatokból az is jól látható, hogy a távolabbi községek növekedése lelassult, a legutóbbi időszakban a legközelebbi községek, Győrújfalu, Győrzámoly és Vámosszabadi növekedett, utóbbi esetében a folyamat kezd megdöbbentő mértéket ölteni a Győrrel összenőtt, az anyaközségtől 3-4 kilométerre lévő, de Vámosszabadihoz tartozó Szitásdomb lakópark beépülésével. Mindez csak aláhúzza egy integrált tömegközlekedési hálózat szükségességét.

A Szitásdomb lakópark tömegközlekedése érdekes próbája lehet egy, az agglomerációra is kiterjedő, integrált (és ami fontosabb, közös finanszírozású) hálózat kialakításának. A tervek szerint a sárási 6-os járatot hosszabbítanák meg 2 megállóval (mintegy 600 méterrel), tehát túl nagy többletteljesítményt nem kellene a rendszerbe rakni. A busz a településhatáron fekvő úton haladna, és mind a déli és keleti oldalon lévő győri utcákat, mind az északi oldalon (azaz Vámosszabadiban) lévő lakóparkot is szolgálná, a hosszabbításra utóbbi bővülése miatt kerülne sor. A probléma a járat finanszírozásával lehet: Győr városvezetése ugyanis nem igazán elkötelezett a buszok többletfutásával kapcsolatban, Vámosszabadi pedig kevéssé érdekelt az eddig országos közszolgáltatásként finanszírozott személyszállítás költségeibe való beszállásba, főleg, hogy lakosai nagyrészt autóval járnak. Az ÉNYKK egyébként kidolgozott egy tervet a járatok egy részének továbbvezetésére, ami nem is járt volna lényeges többletfutással, de az érintettek elutasították azt. (Ennek vélhetően Vámosszabadi húzódozása volt az oka, a győri vezetés pedig valószínűleg nem szeretett volna precedenst teremteni azzal, hogy 100%-ban finanszírozza a „határterületek” tömegközlekedését, miközben a buszokat más települések lakói is használják.)

További érv az integráció mellett, ha megnézzük, milyen tömegközlekedési kínálatot nyújt az ÉNYKK Zrt. Győr északi részében, illetve az agglomerációs településeken:

Forrás: enykk.hu

A város tömegközlekedését némileg „megnyomorító” CITY busz és a 9-19-es vonalcsalád csak az egyetemet és Révfalu központi részét szolgálja, így a szigetközi városrészek közlekedését nagyrészt a 10-11-es buszcsalád és a 6-os busz határozza meg (napi 94 járatpárral), a szigetközi falvakat nagyságrendileg hasonló mennyiségű (napi 66) járatpár szolgálja ki. A reggeli csúcsban a járatok zsúfoltak, ilyenkor az egyes vonalak követése eléri az 5-15 percet, de a reggeli csúcson kívül jóval ritkább. A vidéki járatok többsége (a dunaszegi és vámosszabadi irány) ráadásul a 14-es úton és a Széchenyi hídon át éri el Győrt, ami torlódásmentes időszakban gyors bejutást jelent, de szépen elkerüli Révfalu sűrűn lakott részeit és a Belváros frekventáltabb területeit. Ugyanakkor, ha ezeket a járatokat úgy integrálnánk, hogy azok mind a városon belüli, mind a városon kívüli forgalmat szolgálják, illetve kapcsolatot nyújtsanak a déli városrészek és – mintegy a CITY buszt kiváltva – a Belváros különböző pontjai felé, minimális többletteljesítménnyel sokkal jobban kiszolgálnánk az Alsó-Szigetközt. Hasonló integrációra eddig a következő okokból nem került sor.

A 90-es évekig a buszok meglehetősen zsúfoltan, kevés szabad kapacitással közlekedtek, így nem nagyon merült fel a vidéki buszok városon belüli utascseréje, sőt, Győrben a Ménfőcsanak felé induló vidéki buszok kivételével tilos volt a helyközi járatok város belterületén történő utazásra való igénybevétele. (A csanaki buszok ugyanakkor a városhatáron belül számot kaptak, és a helyi díjszabás volt/van érvényben – így ez sem teljes integráció –, de városon belül is precedens a vegyes kiszolgálásra.) Emögött az a meggondolás állt, hogy nehogy a 2-3 kilométerre utazó városiak miatt maradjanak le a 10-15 kilométerre indulók. Ezen a szabályozáson már lazított kicsit a szolgáltató, de a dunaszegi járatcsoportra például máig érvényes a városon belüli „stop”. 2018 tavaszán egyébként épp Győr szigetközi városrészeiben került sor a „helyközi járatintegráció” egy újabb óvatos lépésére: a Vízivárost csúcsidőben és meglehetősen rendszertelenül kiszolgáló 10-es járat helyett a kisbajcsi vidéki járatcsoport buszai látják el a terület kiszolgálását, ami önmagában természetesen nem jelent sem egyenletes, sem sűrű járatkövetést, azonban a változtatás révén felszabadult „kilométereket” sikerült beforgatni a 11-es buszok sűrítésébe: a déli városrészeket rövidebb útvonalon elérő 11Y-os járatok gyakoribb indításával a délutáni csúcsban már óránként 5-ször indul busz Bácsa felé. A megoldás nem tökéletes, ugyanis a 10 perces járatsűrűségben óránként egyszer van egy 20 perces „lyuk”, illetve a 11-es és 11Y-os belvárosi megállói nagyrészt eltérnek, mindenesetre egyértelműen előremutató megoldásról volt szó, ami mellesleg kiválóan illusztrálta, milyen előnyöket lehetne elérni az írásunkban javasolt integrált rendszerrel. (Jelen írás eredeti verziója 2017 tavaszán jelent meg a Pangea blogon, így nincs kizárva, hogy bizonyos hatással lehetett a 10-es járat integrációjára, bár a megoldás előnyei ettől teljesen függetlenül is ismertek voltak az ÉNYKK Zrt. változást végigvivő munkatársai előtt.)

Ahol az integráció részlegesen megvalósult: A 34-es járat Ménfőcsanakon (Bende Gergő felvétele)

Üzemviteli okokból is magyarázható a különválasztás: a vidéki járatok a ritkább megállókiosztás miatt viszonylag gyorsan szelték át a várost, ugyanakkor utascseréjük a kevesebb ajtóval ellátott járművek miatt, valamint a hosszadalmasabb jegykiadás miatt lassabb volt, mint a helyi járatoké.

Összehasonlításként a menetidők:

Forrás: enykk.hu

Megjegyzendő, hogy a megállóhelyek általában nem azonosak, így kicsit nehézkes az összehasonlítás. A helyi járatok jellemzően hosszabb útvonalon közlekednek, a torlódások miatt hosszabb csúcsidei menetidővel. Összességében megállapítható, hogy jellemzően 4-5 perc a helyközi járatok előnye, de mivel Vámosszabadi-Kisbajcs és Nagybajcs kiszolgálása csúcsidőn kívül körjáratokkal történik, esetükben nem feltétlenül beszélhetünk gyors elérésről...

A helyi közlekedést nagyrészt Győr Megyei Jogú Városa finanszírozza, míg a helyközi utasszállítás országos közszolgáltatás – még ha a szolgáltató ebben az esetben ugyanaz a szervezet is. Az eltérő díjszabás is gátként hat, igaz, a városon belüli helyközi díjzóna (250 Ft) ára épp megegyezik a helyi járatos menetjegy árával.

Az integrált hálózat a következőképpen nézhetne ki: a nagybajcsi járatok a 11-es járatcsoportba integrálódnának, a járat Bácsán belüli útvonala a többletteljesítmény redukálása céljából megváltozna, a Fenyőszer-Csonkaér-Vámosi út útvonalon járna. Meggondolandó a vámosszabadi járatok integrálása a rendszerbe, ugyanakkor ez a túlzottan nagy menetidő növekedés miatt kérdéses lehet. Az integráció mellett kis többletteljesítménnyel elérhető lenne a 11-es vonalon a 10 perces követés, Nagybajcs felé pedig a 60 perces követés (sőt csúcsidőben akár 30-40 perces is). Ebben az esetben az alig 200 fős Véneket külön kell kezelni, ide bácsai vagy kisbajcsi csatlakozással egy kisebb befogadóképességű, de sűrűbben közlekedő járművet lenne érdemes közlekedtetni, amely csúcsidőn kívül Kisbajcs és Nagybajcs jobb kiszolgálásában is részt vehet. A 11-es járatcsoport továbbra is átkelne a város déli részébe.

A másik ágon a meglévő 6-os járat kerülne megerősítésre, olyan módon, hogy a vámosszabadi járatok és a Dunaszegi járatcsoport egyes buszai a Hédervári úton (tehát Nyugat-Révfalut kiszolgálva), az egyetem érintésével közlekednének szintén a déli városrészek irányába, lehetőleg a Jedlik hídon át. (A járatok egy része összevonható lenne a mostani 9-19-es járatcsoporttal.) Ezzel együtt a dunaszegi járatcsoport egyes járatai megmaradnának a 14-es úton, érintve az Audi-iskola (avagy a most formálódó kelet-révfalusi alközpont) közelében a 11-es járatcsoporttal kialakított közös átszállóhelyet, biztosítva az Árkád elérhetőségét. A járatok ezt követően megkerülnék a belvárost, és az egyetem érintésével, hurokban fordulnának vissza. (Ezzel az Aradi vértanúk útjánál megteremtődne a közös megállós felszállás lehetősége a kétféle dunaszegi járatra.) Mindez feltételezi a dunaszegi járatcsoport követési idejének növelését akár 15-30 percesre, ami jelentősen javítaná a kiszolgálás színvonalát a sűrűn lakott agglomerációs tengelyen.

Kiegészítő megoldásként felmerülhet néhány 6-os járat továbbközlekedtetése a Szitásdombon és az Ergényi lakótelepen át Vámosszabadira, ami megkönnyítheti a falutól távoli lakóparkban élők ügyintézését, és sűrítheti Vámosszabadi kiszolgálását.

Szintén átgondolandó a CITY busz szerepe. Eredeti céljának (lásd a cikk végén) betöltése érdekében érdemes lenne útvonalát egy szélesebb körre bővíteni a vasútállomás-Árkád-Audi-iskola-egyetem körben, a belváros kiszolgálását pedig kisebb járművekre bízni. A nagy körben pedig érdemes lenne bekapcsolni a déli városrész egyes járatait (pl. 2-es, 9-19-es, vagy esetleg néhány győrújbaráti, pannonhalmai járatot), így viszonylag kis többletfutással elég jó járatsűrűséget és átszállási kapcsolatokat biztosíthatnánk a „nagy kör” mellett, ahol az egyetemnél és az Audi-iskolánál jelentős parkolókapacitást lehetne elhelyezni, lökést adva a szolgáltatási létesítmények fejlesztésének is. (Egyben megoldva Víziváros közlekedését.)

A „mórickatérkép” az elképzelés vázát próbálja valamennyire ábrázolni, azzal a megjegyzéssel, hogy a kialakuló „nagykörbe” természetesen a déli városrészek járatainak egy része is bevonható lenne, feleslegessé téve az önálló CITY buszt. A zárójelben lévő számok az átlagos csúcsidei követést mutatják.

Mit is jelentene ez a járatszámok tükrében? Amennyiben mind a vámosszabadi, mind a Nagybajcsi járatokat sikerülne becsatornázni a 11-es járatba (csúcsidőn kívül akár körjáratként), rögtön nagyjából napi 20 többletjáratpárral számolhatnánk, ami bőven elég lenne egy 10-20 perces követés kialakításához (reggel ennél sűrűbb, este ennél ritkább követéssel ez már 75 járatpárból megoldható – tehát elvileg a nagybajcsi ág is elég lenne.) Ha a jelenlegi járatszámokat alapul véve napi 5-6 11-es járat tovább közlekedne Vámosszabadi és Nagybajcs felé, már jelentősen javulna a három község közlekedése.

A dunaszegi ág kissé problémásabb, itt a 15-30 perces (csúcsban sűrűbb, este ritkább) követéshez kellene még 10-15 járatpár. Ezt vagy pluszban kell a rendszerbe tenni, vagy mondjuk a 9-19-es buszcsalád egyes járatait kellene továbbközlekedtetni az egyetem felől. Ez már jelentős teljesítménynövekedés volna, de igen jól kiszolgálná mind Nyugat-Révfalut, mind a 4-5 érintett alsó-szigetközi községet. A mintegy 55 dunaszegi ágról jövő járat mintegy fele maradna a 14-es úton, a „belvárosi óriáshurokban” fordulva, kiváltva így a CITY busz teljesítményének egy részét. (Tehát lenne teljesítménymegtakarítás is.)

Ahhoz, hogy ez működjön is, természetesen számos feltételnek kell teljesülnie:

1. A helyi és agglomerációs személyszállítást ugyanannak a szolgáltatónak kell lebonyolítania. Ez jelenleg teljesül, de a jövőben is így kell lennie. Amennyiben sor kerül a helyközi személyszállítási piac liberalizációjára (vagy lejár a győri személyszállításra kötött szerződés), a szolgáltatást nem Győrnek, hanem a győri agglomerációnak (illetve az agglomeráció települései által alkotott közlekedési szövetségnek) kell tendereztetnie. Mindez persze felvetheti a települések közti költségviselés kényes kérdését, amin bukhat az egész elképzelés. (A jelenlegi finanszírozás például kifejezetten akadályozza a felvetettek megvalósítását.) Ugyanakkor az is érv lehet például Győr városvezetése részéről a közös költségviselést támogatandó, hogy a város pénzéből megvalósított közút- és parkolóház-fejlesztések részben épp a környékbeli települések lakosainak zökkenőmentesebb autóhasználatát támogatták, így úgy lenne igazságos, hogy a jövőben a közös kassza kiterjedjen mind a tömegközlekedésre, mind a parkolási rendszerre. (Nyilván az egész településegyüttes lakosságának kedvezőbb közlekedési kiszolgálására törekedve.)

2. Az említett vonalakat egységes buszparkkal kell kiszolgálni a megfelelően gyors utascsere érdekében. Tekintve, hogy az érintett agglomerációs települések meglehetősen közel vannak egymáshoz, és nem sokkal ritkább a megállókiosztás, mint a városban, a kifutó vonalak simán kiszolgálhatóak lennének újabb (viszonylag sok ülőhellyel rendelkező) városi buszokkal is. Tekintve, hogy a győri, Győr környéki buszállomány a nagyobb mérvű járműbeszerzések elmaradása miatt kezd megint elöregedni, a következő évek elkerülhetetlen járműbeszerzései esetében erre odafigyelve kell intézni a beszerzést.

3. Az agglomerációs és a helyi közlekedés reformja elkerülhetetlené tenné a jegyrendszer reformját, lehetőleg zónás kialakítással, átszállást lehetővé tévő időalapú jegyekkel. Célszerű lenne valamilyen „okos-jegyrendszer” bevezetése, ezzel kiküszöbölhető lenne az agglomerációs járatok jegykiadás miatti túl hosszú megállóban várakozása.

4. A dunaszegi járatcsoport ugyanakkor nem teljesen „zárt”, teljesítményének nagyjából felét távolabbról, a kiköltözésekkel kevésbé érintett településekről (jellemzően Darnózseliről, Mosonmagyaróvárról) érkező buszok adják, ezek rendszerbe illesztése problémás lehet, bár a 14-es úton maradó ágon jól elférnének a nagyobb távolságú utazást is szolgáló járatok.

Milyen előnyökkel járhat a javasolt átalakítás:

1. Viszonylag kis teljesítménynöveléssel jelentősen javulhat mind az agglomerációs települések, mind Győr északi részének tömegközlekedési kiszolgálása. Csökkenhet a motiváció az autóba ülésre, aminek hosszabb távon számos pozitív hozadéka lehet. Például, ha a szülők a sűrűbb, megbízhatóbb tömegközlekedésre merik bízni gyerekeiket, csökkenhet későbbi autóvásárlási kedvük. Ellenben, ha már az iskolába is autóval mennek, és fél életében azt hallja, hogy a Széchenyi hídon araszoló autóban szitkozódnak szülei az új hidakért, sávokért, akkor ő is ezt fogja tenni, amikor 17-20 éves korában autót vesz, hogy ne kelljen a ritkán járó és vele együtt a dugóban araszoló buszokra szállnia. Újabb hidak és sávok telnek meg, és nem változik semmi, csak elköltöttünk egy rakás pénzt...

2. Lehetővé válna némi P+R kapacitás létrehozása a Széchenyi híd északi hídfőjénél, ami csökkentheti a hidak terhelését. (Bár azért csodát ettől nem várnék.)

3. Ugyanitt javulnának egy alközpont létesítésének lehetőségei.

Milyen hátrányokról beszélhetünk?

1. A sűrűbb megállókiosztás miatt növekedni fog a Győrön kívüli települések felé tartó buszok menetideje. Ezt azonban több tényező is ellensúlyozhatja: egyrészt a jobb átszállási kapcsolatok, több közvetlen járat ellensúlyozhatja az időveszteséget, ahogy a sűrűbb követés is. Az új jegyrendszer pedig csökkentheti a menetidő növekményt.

2. Ebbe azért bele kell rakni némi pénzt – de az útfejlesztésbe is...

A kissé hosszúra sikerült, alapvetően gondolatébresztőnek, vitaindítónak szánt (ezért részletes költségszámításokat még nem tartalmazó) íráshoz még annyit tennék hozzá, hogy az itt tárgyalt potenciális fejlesztések megfelelő sorrendje kulcsfontosságú. A kezdő lépés már megtörtént a 813-as út megépítésével (bár a szigetközi útra való kikötése még hiányzik), ami enyhítette valamennyire a Széchenyi híd forgalmát. Ezt kihasználva tehermentesíteni kellene a Jedlik hidat, ezt követően kerülhet sor a buszközlekedés reformjára (és esetleg az Ipar úti híd megépítésére.)

Győr autóbusz-hálózata és -közlekedése

Bár Győrben az első világháború előtt felmerült villamosépítési tervekről való lemondást követően viszonylag korán, már 1925-ben megindult a helyi autóbusz-közlekedés, a hálózat a 60-as évekig nem tudott különösebben nagy jelentőségre szert tenni. Ennek alapvetően két oka volt: egyrészt a viszonylag kis méretű, de folyók és a vasútvonalak által átszabdalt, sík terepen fekvő város biciklivel sokkal könnyebben átjárható volt, mint gépjárművel, másrészt a második világháború pusztításai után nagyon lassan indult meg a vidéki helyi autóbusz-közlekedés fejlesztése, a forrásokat – a mai helyzethez hasonlóan – szinte teljes egészében elszívta Budapest, Győrben a 60-as évek közepére komoly buszkapacitás-hiány alakult ki.

Busztetrisz: a vidéki buszpályaudvar a 60-as évek közepén – a helyi forgalomra már nem maradt elég jármű (forrás: Régi Győr)

A buszozási igény megnövekedése mögött kezdetben az emelkedő számú ingázó (akiknek nem volt opció a bicikli), illetve a város déli irányban történő gyorsuló terjeszkedése állt, ami a kevésbé jó kondícióban lévőknek kevésbé is tette vonzóvá a kerékpározást. A helyzeten a 60-as évek közepén javítottak, részben a Budapesten be nem vált, háromajtós „faros” buszok áthelyezésével, majd pótkocsis, 1967-től pedig a csuklós buszok megjelenésével. A 70-es évek elejétől elszaporodó Ikarus 200-asok pedig a hálózat további robbanásszerű fejlődését hozták maguk után.

Győr térképe 1971-ből – fénykorában tanulmányozható a sugaras buszhálózat (forrás)

A járműállomány bővülésével kialakult az a hálózat és üzemeltetési séma, amely ezután a 70-es évek végének és a 90-es évek közepének kisebb korrekcióit leszámítva nagyjából 40 évig jellemezte a várost. A hálózat kezdetben teljesen sugaras volt: néhány munkásjárat kivételével mindegyik a Városháza és a vasútállomás közvetlen közelében végállomásozott, ami üzemeltetési szempontból is jó volt (kevesebb tartalékjármű kellett), másrészt Győrben a munkahelyek, hivatalok, iskolák viszonylagos koncentráltsága is elősegítette az optimális hálózatépítést: a szolgáltatások nagyrészt a történelmi belvárosba koncentrálódtak, a gyárak pedig – köszönhetően a 20. század eleji tervezett telepítésnek – a város pár kitüntetett pontján (főleg keleten, Gyárvárosban). Így a „szállítsunk be mindenkit a belvárosba, aztán onnan majd továbbmegy, ha akar” elvvel nem lehetett nagyon mellélőni. Kezdetben kb. 10-15, jellemzően 10-20 perces járatsűrűségű vonallal le lehetett fedni a várost. A kedvező járatsűrűség és a kis közúti forgalom miatti jó menetidők a 70-es években gyorsan növelték az utasszámot, az adyvárosi 17-es buszon gyorsan 5 perces követést kellett bevezetni, és hamarosan elégtelenné vált a Városháza környéki végállomás kapacitása, ami 1978 és 80 között a hálózat némi átgondolására késztette az illetékeseket. Egyrészt új végállomást alakítottak ki a nem annyira kedvező fekvésű, ellenben hosszú és széles Révai Miklós utcában, másrészt egyes járatok esetében lemondtak a belvárosi végállomásról. Az adyvárosi lakótelepi járatok egy része a Virágpiacon (10, 17) illetve Szigetben (2, 14) fordult, részükre egy „kellemes” tóparti végállomást alakítottak ki Adyvárosban. Ez a ma már nem létező (Penny Markettel helyettesített) decentrum volt talán az első hálózatfejlesztési szempontból is átgondoltan kialakított (élesen eltérő népsűrűségű városrészek határán lévő) győri végállomás, bár lehetőségeit inkább csak a 90-es években használták ki igazán. Ezenfelül az újvárosi 1-es és a bácsai 11-es járatot a gyárvárosi Tompa utcában végállomásoztatták, kísérletet téve a belvárost átszelő és a Gyárvárosba irányuló forgalmat átszállás nélkül kiszolgáló vonalak létesítésére.

A rendszer a 90-es évek végéig kifejezetten jól működött. Egyrészt a főbb utazási igények sűrű járatokkal való lefedése versenyképtelenné tette a kerékpározást, amelyet a gyorsuló ütemben növekvő közúti járműforgalom is hátráltatott, másrészt kezdetben a városi személyautó-közlekedés sem volt olyan nagy vetélytárs: a szűk utcákkal (kevés parkolóhellyel) rendelkező, nehezen átjárható, ellenben jól koncentrált intézményhálózatú városban számos irányban kevésbé volt vonzó az autózás. Így nem meglepő, hogy a győri helyi buszközlekedés – egyik utolsóként az országban – 1992-ig nyereséges (!) maradt, és még ezt követően közel 10 évig – igaz, csökkenő lendülettel – fejlődni tudott, a város lakosságszámához képest szokatlanul sűrű hálózattal és követéssel.

Az első „repedések” viszont már a 80-as években megjelentek. A város rossz átjárhatósága a hálózat kiépítésében is kompromisszumokhoz vezetett. Egyrészt a Belváros délről kizárólag a Baross hídon keresztül volt megközelíthető, ami minden déli viszonylatot a 3-4, egymástól 100-200 méterre lévő nádorvárosi utcába csatornázott be, ahol igen sok busz közlekedett, viszont a viszonylag sűrűn lakott nyugat-nádorvárosi területet tömegközlekedési árnyékzónává tette. Szintén problémás volt a szigetközi városrészek közlekedése a 80-as évek elejétől. A belváros központi részének 1983-as gyalogos zónává való alakításához kapcsolódóan az ide tartó buszok jelentős kerülőre kényszerültek. Persze használhatták volna az 1979-ben átadott Széchenyi hidat, de így pont a legsűrűbben lakott területeket és a főiskolát kerülték volna el. Magyarul választani kellett a gyorsaság és a sűrű járatkövetés között. Az utóbbi mellett döntöttek – ugyanakkor a híd átadásával javultak a személyautó-közlekedés feltételei, így a gyorsan fejlődő kertvárosokban párhuzamosan nőtt a buszon utazók száma és a személyautó-forgalom – a 90-es években már komoly forgalomlassulást okozva. (A 11-es járat megbízhatatlanná válása egyben azt is jelentette, hogy sokáig nem lehetett megoldani a déli városrészek felé való továbbvezetését, így nem javulhattak az átszállásmentes kapcsolatokkal a tömegközlekedés feltételei.)

A 90-es évek elején, közepén kisebb korrekciókra került sor: a 11-es rossz átszállási kapcsolatai és a gyárvárosi munkahelyek számának csökkenése miatt a Révai Miklós utcába került, a Tompa utcai végállomás 1995-ben meg is szűnt, helyette Marcalvárosban létesítettek új decentrumot. (Ennek célja főként az 5 percenként járó 22-es járat Révai utcából való kiebrudalása volt, de innen sokkal jobban lehetett megszervezni a lakótelepek és a gyorsan terebélyesedő ipari park munkásjáratait is.)

A „félig sugaras” rendszer végső állapota 1997-ben (forrás: Autóbusz-menetrend Győr, Sopron, Mosonmagyaróvár közigazgatási területeire, 1997/98)

Ugyanakkor Győr szerkezetében is komoly változások történtek: a város keleti határában egyre nagyobbra növő ipari területeket már kevésbé lehetett jól kiszolgálni rendszeres buszközlekedéssel, és a szolgáltatási szektor 90-es évekbeli terebélyesedése kikezdte a belváros primátusát, az emberek utazási célpontjai egyre szétszórtabbá váltak, ami a személyautók malmára hajtotta a vizet. Ezt a Kisalföld Volán még céljáratok (munkás és iskolabuszok) beállításával kezelni próbálta, ugyanakkor az agglomerációba való kiözönlés tovább növelte a gépjárműforgalmat, leginkább pont ott, ahol a buszközlekedés is sűrű volt (Baross Gábor híd, Teleki utca). A romló menetidők és az alternatív, busszal kevéssé jól elérhető célpontok szaporodása, valamint a demográfiai változások (a 70-es években született népes generáció felnőtt, leszállt a buszokról, és autót vett) a 2000-es évek elején komoly utasszám csökkenést okoztak.

A helyi tömegközlekedést finanszírozó és ezáltal teljesítményét meghatározó közgyűlés ezért 2003-tól kezdve több lépcsőben korlátozta a helyi járatok futásteljesítményét, mely kisebb mértékben viszonylag előremutató járatösszevonásokban, nagyobb mértékben a csúcsidőn kívüli követési idők növelésében materializálódott, az utolsó lépcsőben pedig már számos járatot csúcsidőben is ritkítottak, az addig megszokott 5-10-15 perces követési idő kezdett a múlttá válni.

Ezzel párhuzamosan kezdtek beérni a gazdaságfejlesztési politika és a város viszonylag takarékos gazdálkodásának eredményei, aminek köszönhetően az önkormányzat növekvő bevételeiből a 2000-es évek közepére nagyjából beduguló városban komoly útfejlesztési programba kezdett (pl. Nádor aluljáró építése), amihez a 14-es és a 81-es főút bevezető szakaszainak felújításával és átépítésével az állam is csatlakozott. Ezenfelül megjelentek az első belvárosi, belváros peremi parkolóházak, tehát komolyan javultak a személyautóval közlekedés feltételei. Máshogy megfogalmazva: a ritkábban közlekedő buszokon még kevesebben utaztak, az alapvetően belváros központú, sugaras hálózat átalakításért kiáltott.

A buszhálózat radikális reformjára 2009-ben került sor, nőtt az átlós járatok száma, melyek bizonyos területeket „fonódva” szolgáltak ki. (A változások egyben likvidálták az összevont járatok számára kedvezőtlen fekvésű aAdyvárosi végállomást.) Ezáltal egyes területeken (pl. Győrszentivánon, Kismegyeren, Adyvárosban csúcsidőn kívül) úgy csökkent a követési idő, illetve úgy rövidültek az eljutási idők, hogy nem kellett hozzá többletteljesítmény. Az új 6-os járat révén pedig a szigetközi városrészekből először lehetett átszállás nélkül eljutni a déli városrészekbe. A viszonylag jó hálózat csak rövid ideig létezett ebben a formában: a városvezetés 2013-ban ismét csökkentette a hálózat teljesítményét, ennek java része tényleges csökkentés volt, kisebb része (15%) az ingyenes CITY busz révén „vonódott ki” a külvárosi hálózatból. Ezt csak részben lehetett az esti és hétvégi követési idő növelésével ellensúlyozni, a koncepciót készítő külső cég javaslata egyes forgalmasabb járatok is (pl. 11-es) ritkítását is tartalmazta, a lakótelepek felé pedig egy nehezen áttekinthető, kissé összevissza követési idejű fonódó hálózat került kialakításra. Mindez érthető módon továbbra sem az utasszám növelésének irányába hatott.

A másik gátló tényező a menetrend. Ez korábban is erősen „műszakorientált” volt, reggel 8 órától 13 óráig élesen a csúcsidei követés felére csökkent a járatsűrűség, de a délutáni csúcsidő kitartott 6 óra körülig. A teljesítménykivonás révén azonban a délutáni sűrűbb követésnek már 4-5 óra között vége, azaz a jelenlegi győri menetrend nagyjából csak az iskolások, nyugdíjasok és a 3 műszakban dolgozók szállítására optimalizált, a 8-9-től 17-18 óráig dolgozók (azaz a potenciális autóhasználók java) számára már kevésbé...

2013 óta csak kisebb változások történtek a borzasztóan elöregedett buszokkal kiszolgált hálózaton, de ezek között van néhány „precedensértékű” is: új munkásjárat beállítása az Ipari Parkba, hétvégi éjszakai járat (igaz, csak igény esetén közlekedik, egy vonalon), többletteljesítmény bevonása a nagybajcsi-véneki vidéki buszok helyi hálózatba integrálásával, melyek akár még későbbi fejlesztéseknek is megágyazhatnak. (Illetve ezeken keresztül a városvezetés talán meggyőzhető a további fejlesztések hasznáról.)

Győr tömegközlekedésének érdekes színfoltja a CITY jelzésű, a VEKE helyi szervezetének kezdeményezésére indított, hétköznap reggeltől késő délutánig 15 percenként közlekedő, ingyenes „belvárosi körjárat”. A járat indításának alapvető célja a belváros gépkocsiforgalmának csökkentése volt, azaz az autójukat a belváros szélé letevőknek lett volna alternatíva. Az egyébként jól kihasznált buszokat azonban viszonylag kevés autós veszi igénybe, az utasok java nyugdíjas, illetve a Széchenyi Egyetem hallgatója, utóbbiak jelentős része a buszpályaudvarról és a vasútállomásról veszi igénybe az egyetem megközelítésére, vagyis a városvezetés spórolt nekik egy sétát vagy egy helyi bérletet... (Oké, ebben az esetben lehet némi autóforgalom csökkentő szerepe is.) Emellett a CITY busz futásteljesítményét a külvárosi vonalakról csipegették össze, tovább rontva a helyi tömegközlekedés feltételeit – ezáltal csökkentve az azt használók számát –, így a jegyárbevételeket.

A CITY busz alapvetően a következők miatt nem tudja ellátni eredetileg kitűzött feladatát:
- Ahogy arról már volt szó, a torlódási zóna (a fizető parkolóhelyekkel egyetemben) már kijjebb kúszott a busz vonalánál; aki idáig eljön, már nem száll át.
- Borzasztóan girbegurba a busz útvonala, így egyes viszonylatokon nem sokkal gyorsabb a gyaloglásnál.
- Járatsűrűsége sem ideális, az autósok átcsábításához inkább 6-8 perces sűrűség kellene – ezt vagy kisebb járművekkel, vagy a város más részeit is kiszolgáló járatok „beforgatásával” kellene biztosítani. Utóbbi esetben ingyenessége átgondolandó. A járat esetében tulajdonképpen arról van szó, hogy egy alapvetően jó ötleten kicsit túllépett az idő és a „forgalom”, és bár helyi megítélése inkább pozitív, némileg nem ártana átszabni jövőbeni üzemeltetését.

Jakab László

Felhasznált források: moderngyor.hu, sze.hu, internet.kozut.hu

A cikk a pangea.blog.hu oldaláról származik, szerzői engedéllyel.