198

Jakobinus puccs Franciaországban – Ezen a napon történt

Horváth Gábor írása

jakobinus-puccs

1793 tavasza válságot hozott a forradalmi Franciaországot irányító nemzetgyűlés (konvent) számára, bár jobban belegondolva a francia forradalom maga is folyamatos válságok egymásutánisága volt. A konventet alkotó csoportok leginkább egymás politikai (majd inkább fizikai…) megsemmisítésével foglalkoztak, miközben az ország katonai helyzete egyre reménytelenebbnek, gazdasági állapota egyre kétségbeejtőbbnek tűnt.

A konventet ekkor már az alkotmányos királyság híveit félreállító Gironde uralta, amely képviselőcsoport a Bordeaux környéki, azaz gironde-i vezetőiről kapta a nevét, bár vezetőjéről Brissot-istáknak is hívták őket. Az sem tett jót, hogy jobbára teljesen igaztalan vádakra alapozva 1793. január 23-án a konvent – a radikális jakobinusok indíttatására – kivégeztette XVI. Lajost, majd tökéletesen ártatlan feleségét, Mária Antóniát is. Utóbbi esetben 8 éves fiát arra kényszerítették, hogy anyja ellen valljon vérfertőzés vádjában, majd a kivégzett királyné testét egy meszesgödörbe dobták. Sokat elárul ez akkor már regnáló jakobinusok oly sokat hangoztatott humanista mivoltáról...

A Gironde vereségének egyik oka a köztársaság rendkívül nehéz külpolitikai helyzete volt. Mikor annak vezetői 1792. szeptember 22-én kikiáltották a köztársaságot, majd kivégeztették a királyt, s korábban hadat üzentek a mai Belgium területét is birtokló I. Ferenc német-római császárnak és magyar királynak, azt gondolták, hogy egy külső háború tudja összekovácsolni és maguk mögé állítani a franciákat. Ám a király kivégzését követően a friss köztársaság kivívta minden konzervatív európai állam ellenszenvét, és tavaszra Franciaország már hadban állt Poroszországgal, Nagy-Britanniával, Nápollyal és Spanyolországgal is (első koalíciós háború). Nem csoda, hogy a háború rosszul alakult, tavasszal a koalíciós erők (brit, osztrák, porosz, holland) csapatai vereséget mértek a korábban több győzelmet arató francia Dumouriez tábornokra Neerwindennél, sőt maga a népszerű tábornok a konvent ellen fordult, majd átállt az ellenséghez. A szövetségesek ezután átlépték a francia határt, s ostrom alá vették a kulcsfontosságú határ menti erődöket, majd újabb csatában győztek Famarsnál.

Emellett Franciaországon belül is teret nyertek a konvent egyre diktatórikusabb működésével szembeszálló csoportok, melyek közül kiemelkedett a márciusban kezdődő vendée-i háború. Vendében ugyanis ekkor királypárti felkelés tört ki az uralkodópár kivégzésén felháborodva, és a „huhogók”-nak nevezett lázadók egyre nagyobb sikereket értek el a köztársaságiak ellen. A párizsi radikális szegények (sans-culotte-ok) emellett elégedetlenek voltak a kormány elégtelen szociális intézkedéseivel. A korabeli, minden mainál sokkal durvább – bármilyen hihetetlen – sajtó pedig nem fékezte, hanem fokozta az ellentéteket a társadalomban. Ráadásul a párizsi radikális elemek komoly fegyvermennyiséghez jutottak az elmúlt években, így a nemzetgyűlés ki volt téve a közvetlen fenyegetettségnek. A Gironde-nak a konventen belül is komoly ellenzéke alakult, akik között ott voltak a vérengző radikális „veszettek” Hébert irányításával, és a nála megfontoltabb, ám hasonlóan gondolkodó jakobinusok Robespierre és Danton vezetésével. A jakobinusok vagy hegypártiak (mivel ők ültek az ülésterem magaslati székein, ezt a becenevet kapták) ugyan egy fokkal visszafogottabbak voltak a hébert-istáknál, de tényleg csak egy fokkal, s ott is ültek olyan elemek (pl. Marat), akik szintén vért követeltek.

1793. május 31-én komoly tüntetés volt a sans-culotte-ok részéről Párizsban a konventnek helyet adó Tuileriák előtt, miután a Gironde sikertelenül megpróbálta perrel ellehetetleníteni Marat-t és Hébert-t. A tömeg követelései között a szociális juttatásaik növelése mellett olyan megfoghatatlan dolgok is szerepeltek, mint a közhivatalok megtisztítása az árulóktól vagy a gyanúsak (!) bebörtönzése. Végül csillapításként a nemzetgyűlés tagjai a tüntetőkkel közösen vonultak fel, hogy megmutassák a világnak, egységük megbonthatatlan. Persze ez a fantomegység két napig sem tartott.

Június 2-ára Párizsba érkezett a hír, hogy a helyi vezetés Lyonban letartóztatta a jakobinusokat, mire – valószínűleg nem spontán – tüntetés kezdődött, melyben felvonult a jakobinusok kezén lévő nemzetőrség 80 ezer embere és a 150 ágyúja is. A fegyveres tömeg körbezárta a Tuileriákat, s követelte a „bűnösök” kiadását. A magát „a nép”-nek nevező tömeg egyszerűen meg akart szabadulni az általuk nem kedvelt, ám tényleges választással a nemzetgyűlésbe bekerült képviselőktől. Ma egyértelműen fegyveres puccsnak neveznénk az ilyen eseményt. Mikor a fegyveres zsarolás elleni tiltakozásul a gironde-isták ki akartak vonulni az épületből, Hanriot, a Nemzetőrség vezetője mégis keresztülvitte a Girnode 29 vezetőjének letartóztatását.

A Gironde és a Hegypárt versenyfutása a hatalomért véget ért, s ezen a napon megkezdődött a jakobinus diktatúra Franciaországban, amely mindenképpen korszakos fordulópont, hiszen ez volt az első, népfelségre hivatkozó totális diktatúra a történelemben. Ennek megfelelően októberben a Gironde vezetőit kirakatperek után lefejezték. Megkezdődött a nagy terror időszaka, s forradalom elkezdte felfalni saját gyermekeit.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Furet, Francois: A Francia forradalom története. Bp.: Osiris, 1999.; rubicon.hu

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2019.06.02