Négy Évszak Fesztivál 2019 – nyári fesztiváldömping és ezer élmény

SzaSzi írása

gyor-nyarnyito-sajtotajekoztato

A győri Négy Évszak Fesztivál nyári programjainak sokaságáról, az újdonságokról és a nyáresti koncertek fellépőiről kaphattak első kézből információt a sajtó képviselői 2019. május 29-én a szervezőktől. A sajtótájékoztatón megjelent a Halott Pénz „háromhetede” – Marsalkó Dávid, Járai Márk és Boros Gábor (DJ Venom) – is, abból az apropóból, hogy június 14-én a Dunakapu téren a zenekar koncertjével indul meg városunk nyári fesztiváljainak sora.

Ezt követően lép fel a többszörös arany és platina lemezes énekesnő, sokak kedvence, Rúzsa Magdi (június 15.) – jelentette be Borkai Zsolt polgármester. „Lassan itt a nyár, bízunk a jó időben, de esőnapról is gondoskodtunk” – tette hozzá. Rossz idő esetén a két koncertet június 16-án egymás után tartják meg. Befejezésként tűzijátékot terveznek, de ez csak a nyárnyitó események zárása, mert utána beindul a fesztiváldömping, s szinte nem is lesz olyan hétvége, amikor az itt lakók, vagy akár az ide látogatók program nélkül maradnának. A fesztiválozók hazajutását egyébként ingyenes éjszakai járatokkal igyekszik könnyíteni az önkormányzat. A Dunakapu téren a nyár folyamán fellép még a Quimby (július 6-án) és az Edda Művek is (július 20-án). Az ingyenes koncerteken túl több jelentős sporteseményt rendez a város, így például elsőként ad otthont a junior tornász-világbajnokságnak (június 27-30.), valamint az U19-es junior női kézilabda Európa-bajnokságnak (július 11-21.). Érdekes lehet az Országos Egyéni Squash Bajnokság, amelynek egyik helyszíne egy, a Széchenyi téren felállított látványos üvegpálya. De a gazdag választékban található judo, frizbi, mazsorett és még jó néhány más megmozdulás is.

Tóthné dr. Kardos Krisztina, a Győri Művészeti és Fesztiválközpont igazgatója elmondta, a trendkövetés mellett törekednek arra, hogy újdonságokkal is szolgáljanak, s egy-egy friss ötlettel újabb célközönséget érjenek el. Öt nagy fesztivállal készülnek a nyárra. Az első a Szent László Napok (június 28-30.), amelynek újdonságaként a pénteki napon egy közös jurtaépítésre invitálják az érdeklődőket. Ez lesz a helyszíne a következő napok előadásainak, szórakoztató beszélgetéseinek, közösségi élményeknek. Számos gyerekprogrammal várják a családokat, sok mindent ki is lehet majd próbálni. Lesznek harci, solymász-, tüzes bemutatók és vásár is. A rendezvény csúcspontjaként a hagyományőrzők közreműködésével zajló szombati felvonulásra, illetve a Szent László király életét megelevenítő lovasszínházi előadásra kerül sor.

A tavalyi évben indult a 31! – 3 folyó 1 sziget elnevezésű fesztivál, amely a virtuális élettér centrikus világból igyekszik kimozdítani a fiatalokat. Társas kapcsolatok ápolása, kultúra iránti pozitív attitűdök erősítése a cél hét művészeti ág segítségével. Július 12-14. között a Radó-szigeten a látványé és az élményé lesz a főszerep, különösen erőteljes lesz a fény jelenléte az ország neves fényművészei által. Az idén a Bécsi kapu tér fényköntöse egyenesen a szigetre vezeti az érdeklődőket, ahol természetesen zene is lesz: Bagossy Brothers Company, Kaukázus, PASO és sokan mások. A művészeti ágak közül a tánc mozgatta meg tavaly a legtöbb fiatalt, így az idén is hangsúlyos lesz, és a street dance győri képviselői is megjelennek a fellépők között.

A Rotary Fröccsnapok (július 26-28.) nemes szándékának sikerességét két színpadon zajló folyamatos programokkal támogatják.

A város egyik leglátványosabb fesztiválja, a Barokk Esküvő 27. alkalommal kerül megrendezésre (augusztus 9–11.), az idén igazi mátkapárral. A hagyománytisztelet jegyében zajlik majd a barokk felvonulás, készül barokk kert, újdonságként a filagóriában a barokk muzsika mellett cross over zenék is felcsendülnek. Fontos, hogy a korabeli kultúrtörténettel a gyerekek is megismerkedjenek, ők szintén számos élményt nyújtó esemény közül választhatnak. Győrben szállt fel először sikeresen léghajó, amely a barokk idejére esett – ezt megidézve a Dunakapu téren lehetőség lesz hőlégballonos felemelkedésre.

A Győri Bornapok az utolsó nyári rendezvény augusztusban (22-25. között) 60 borász részvételével. Két színpadon párhuzamosan hallhatók majd a kulturális borfogyasztás, baráti beszélgetések aláfestésére szolgáló zenék.

A Radó-szigeten az ismert programok mellett havonta egyszer zenepaviloni koncerteket, valamint szabadtéri színházi előadásokat is tartanak.

gyor-nyarnyito-sajtotajekoztato

A programok színes, változatos palettája állt össze az idei nyárra is. Sándorfi Róbert, a Kulturális, Sport és Városmarketing Főosztály vezetője hozzáfűzte, hogy ezek egyszerre szólnak a győrieknek és az ide látogatóknak is. A turizmusban megfigyelt szabály szerint ugyanis a vendégek azokat a helyeket szeretik felfedezni, ahol megtapasztalható, hogy a helyi lakosok jó érzik magukat. Győrt pedig nem véletlenül keresi fel annyi látogató.

Az első, nagy várakozás elé tekintő program a nyárnyitó, amelyet a tavaly tavasszal az Audi Arénában adott telt házas koncertje után visszatérő Halott Pénz indít majd. A zenekar frontembere, Marsalkó Dávid elmondta, hogy nagyon szeretnek Győrbe járni, nem csak azért, mert az énekesük, Járai Márk itt született és mert DJ Venom itt találta meg nemrég a szerelmet. Az idén egyébként a 15 éves fennállását ünneplő együttes egész évét átszövi majd a jubileumi hangulat, ami sokféleképpen jelenik meg, a tartalomban és a látványban is érződni fog néhány kiemelt koncerten. „Ilyen lesz például a győri is, amely számunkra az év egyik legjobban várt koncertje. Ezer szállal kötődünk a városhoz. Máig emlékezetes számunkra a három évvel ezelőtti Dunakapu téri koncert, a tavalyi év egyik mérföldköve pedig az volt, hogy az Audi Arénát is meg tudtuk tölteni. Ez abszolút örök emlék lesz a zenekar számára. Itt mindig egy kicsit otthon érezzük magunkat.”

A borongós időben nyári hangulatot varázsolt Járai Márk, aki zárásként egy szál gitárral előadta egyik legnagyobb slágerüket, az Élnünk kellett volna című dalt. Hamarosan ez is elhangzik majd a téren, s addigra bizonyára a jó idő is megjön.

A nyári fesztiváldömping programözönében az eligazodást kiadvány segíti, amely elérhető a Baross úti Látogatóközpontban, és letölthető a gyor.hu honlapról, de érdemes böngészni a hellogyor.hu honlapját is, amely az érdeklődők számára folyamatosan frissülő programokat kínál.

Szaszi
Fotók: Hatvaniné Ragány Klára

2019.05.31