Portré: Dashiell Hammett


dashiell-hammett

Samuel Dashiell Hammett 1894. május 27-én, az egyesült államokbeli Maryland állam egyik kisvárosában, Saint Maryben született. Néhány évvel később szülei kénytelenek voltak eladni a farmjukat, el kellett költözniük a városból. A család Baltimore-ban telepedett le; apja betegsége miatt Dashiell már 13 évesen munka után nézett: dolgozott újságkihordóként, táviratkézbesítőként, de vasúti munkás is volt.

Nyomozóként 1915-ben kezdett dolgozni a Pinkerton Detektívügynökség baltimore-i kirendeltségén. Az első világháború miatti megszakításokkal (részt vett a háborúban, ahol őrmesteri rangig vitte) hat évig szolgált a detektívügynökségnél, az itt szerzett tapasztalatai óriási hatást gyakoroltak egész írói pályájára. A Pinkerton Ügynökség nyomozójaként Hammettnek alkalma nyílt bejárni az országot, miközben gyanúsítottakat figyelhetett meg, bizonyítékok után kutathatott.

A háborúban elkapta a tuberkulózist, a hazatérése utáni évek kórházi ápolással, lábadozással teltek. Rokkantsági nyugdíjat kapott a Veteránok Hivatalától, megpróbált ismét munkába állni a Pinkerton Ügynökségnél, ám be kellett látnia, hogy egészségi állapota miatt nem folytathatja detektívként.

Újdonsült feleségével 1921-ben San Franciscóban telepedtek le, ahol beiratkozott egy kreatív írás kurzusra. Hamarosan folyóiratokba kezdett írni Peter Collinson álnéven. Írói karrierje 1922-ben lendült fel, egy évvel később a híres ponyvamagazin, a Black Mask megjelentette első detektívtörténetét, az Arson Plust, amelynek főhőse nem más, mint a Continental Op egyik nyomozója.

Első regénye Véres aratás címmel jelent meg. Az 1930-as A máltai sólyomban megalkotta Sam Spade alakját, egy kemény és magányos figurát, aki nem mindig törvénytisztelő módon végezte munkáját. A regény 1941-es filmváltozatában Humphrey Bogart nyújtott felejthetetlen alakítást, karaktere egybeforrt a hard-boiled krimiirányzattal.

Hammett írói munkássága a 30-as évek közepétől lényegében véget ért, a hollywoodi filmstúdiókkal kötött szerződését nem tudta teljesíteni, újságírással és kritikai munkával is foglalkozott. Fényűző, csapongó életmódja tönkretette házasságát. Egy dologban nagyon az apjára ütött: szerette a bort és a nőket. Utolsó éveiben visszahúzódó életmódot folyatatott, egészsége megromlott. Az adóhivatal összes jövedelmét lefoglalta, kénytelen volt egy New York állambeli barátjához költözni. 1961. január 13-án hunyt el.

Hammett jelentős szemléletváltást hozott a krimibe, az ő nevéhez köthető a keménykötésű detektívregény (hard-boiled detective novel) megalkotása, amelyben a főszereplő gyakran kíméletlen módszerekkel éri el célját, ám erkölcsi világnézete rendíthetetlen. A történeteknek külön varázsa a korszak, amelyben játszódnak: ez a húszas-harmincas évek Amerikája, a gengszterkorszak, amikor virágzott a bűnözés.

Hammett csupán öt regényt írt, ám ezek a műfajon belül nagy jelentőséggel bírnak: Véres aratás (Red Harvest, 1929); Az átok (The Dain Curse, 1929); A máltai sólyom (The Maltese Falcon, 1930); Az üvegkulcs (The Glass Key, 1931); A cingár feltaláló (The Thin Man, 1934). Novellái magyar nyelven is megjelentek, legutóbb A tizedik nyom című novelláskötet, amelyben hét kiváló írása olvasható. Számos film is készült műveiből, ezek közül kétséget kizáróan a legsikeresebb A máltai sólyom.

Írói munkássága olyan neves szerzőkre volt hatással, mint: Raymond Chandler, Ross MacDonald, Robert B. Parker és mások.

Demsa Róbert-M.
Forrás: olvasoterem.com

2019.05.27