Impozáns tömegű nézőközönség tekintett érdeklődéssel a beszélgetésnek megadott téma, a dalszöveg és vers problematikája: esztétikai, poétikai különbözőségek elé. Maga a felvetés örökzöld, gondoljunk a szokványos vers- és prózaelemzésekre, amelyek során a szöveganyag és a szerző életrajzi adatai, felgyülemlett élményei között mindig próbálunk megfeleltetést keresni. Visszatérő mondat, hogy „ebben és ebben a sorban a művész saját élményanyaga érhető tetten”. Melyet egy legenda szerint Arany János szépen cáfolt híressé vált kijelentésével (papírra vetett széljegyzetével): „Gondolta a fene!”.

De hát akkor hol az igazság: azonos-e a költő-író saját énje azzal, aki bizonyos tényeknek tűnő elemeket közöl velünk egyes szám első személyben? A művésszel való interaktív kapcsolat révén megerősödhetünk abban, hogy nem. Beck Zoli saját énünk tartományának rétegeit világítja át, amikor beszél privát, nyilvános és narratív énről. A költeményekben ez utóbbi szólal meg: ez egyfajta „teremtett én”, melynek az olvasó felé irányuló üzenete messze túlmutat önmagán.

A vendég eltért az általában megszokott prelegálástól, problémák felvetésén, azokra adott egyéni reflexiókon keresztül próbáltunk mind mélyebbre hatolni, a kérdés gyökeréhez mind közelebb érni, hogy megértsük a művészi üzenetet. Saját alkotását is példának hozta fel, érzékeltetve, hogy akár egyetlen költeményen belül is eltérő életérzések köszönnek vissza. Ráadásul bonyolítja a helyzetet, ha egy költemény újabb műalkotás inspirálója lesz, például megzenésítik. Vers-zene-előadó egysége sajátos élményhatást kelt, ezzel magyarázható, hogy egy feldolgozás sokszor kevésbé érint meg bennünket, mint az eredeti.

Befolyásolja-e a művészi alkotásnak, illetve teremtőjének népszerűségét, ha nyilvános énjének negatívuma ütközik produkciója esztétikai értékével? Objektíve nem, hiszen az alkotás mint minőség állandó, de könnyen megtörik bennünk egy kép, elvész egy illúzió. És ez a negatív erkölcsi visszhang vezethet oda, hogy időszakonként például letiltanak szerzőket a rádióállomások programjából (az előadó bűncselekménye, politikai szereplése).

Az interaktív kontaktust még egy filmrészlet ( a Kopaszkutyából) vetítése is színesítette, ahol közvetlenül tapasztalhattuk meg a műalkotás születésének menetét, azt a szellemi vajúdást, melynek végén a zenei „szülőcsatornából” stúdió-éretté válva jön világra a dal.

Az előadást kísérő tapsvihar visszaigazolta a sikert. Beck Zoli vibráló, színes egyéniség, aki játszi könnyedséggel hatolt a közönség szívébe, szellemes megjegyzései gazdagították az intellektuális élményt.

Csiszár Antal
Fotók: Pozsgai Krisztina