314

Napóleon első veresége: az asperni csata – Ezen a napon történt

Horváth Gábor írása

asperni-csata

Miután 1805-ben a három császár csatájában, Austerlitznél Napóleon nagy győzelmet aratott az osztrák-orosz szövetség hadereje felett, a Habsburg Birodalom kénytelen volt belátni, hogy egyelőre képtelen megmérkőzni a zseniális hadvezérrel és Franciaország túlnyomó erejével, ezért az év végén békét kötött vele Pozsonyban.

1806-1807-ben semleges is maradt, miközben a korzikai elintézte Poroszországot, majd vereséget mért Oroszországra is. A francia császár hatalma teljében volt. Napóleon 1807-ben elfoglalta Portugáliát – amely Nagy-Britannia hagyományos szövetségesének számított a kontinensen, és amely nem hajtotta végre a francia uralkodó parancsát a kontinentális zárlatról –, s a királyságot három részre szakítva megosztozott rajta Spanyolországgal. Ám a Portugáliába vezető út biztosítására spanyol városokat is megszálltak a franciák, ami viszont a spanyol nemességben már visszatetszést szült a körükben amúgy túl sem népszerű francia szövetséggel szemben. Előbb lemondatták a franciákkal együttműködő IV. Károly királyt, majd 1808. május 2-án Madridban katonai felkelés tört ki a megszállók ellen.

Az új spanyol uralkodó, VII. Ferdinánd is a felkelőket támogatta, ám Napóleon hadereje legyűrte a madridiakat, s fogságba vetette a királyt. IV. Károly Napóleon követelése miatt érvénytelenítette lemondását, majd aláírattak vele egy újat, ám ezúttal már Napóleon bátyja, Joseph javára, aki József néven francia bábkirály lett a spanyol trónon. De ez nem nyugtatta le a kedélyeket Spanyolországban, sőt inkább fokozta a spanyol ellenállást. A spanyol haderő ráadásul 1808 nyarán komoly sikert ért el, egy egész francia hadsereget kényszerített fegyverletételre. Hamarosan a felkelés támogatására Portugáliában Arthur Wellesley, azaz a későbbi Wellington herceg vezetésével brit csapatok szálltak partra.

1808 novemberében maga Napóleon indult el, hogy rendet tegyen Spanyolországban, s rövid idő alatt a nagy részét ismét ellenőrzése alá vonta. Ám amint elhagyta az országot, alvezérei már nem voltak olyan sikeresek. A britek számára gyorsan világossá vált, hogy ez még kevés Napóleon hatalmának megtöréséhez, s minden eszközzel (diplomácia, pénz) szövetségeseket akartak toborozni egy új franciaellenes koalícióhoz. I. Ferenc osztrák császár és magyar király végül hajlandó volt erre, noha főparancsnoka, Károly főherceg jelezte, hogy a hadsereg reformja még nem érett be, és még felkészületlenek a háborúra. Ám ez nem számított, a politikai vezetés úgy érezte, ki kell használni a spanyol felkelés sikereit.

Károly főherceg nem akarta ezt a háborút, de ha már mindenképpen meg kell vívnia, akkor támadólag lépett fel. Áprilisban a franciákkal szövetséges Bajorország ellen vonult, s már az első napokban elfoglalta annak nagy részét. Napóleon egy ideje már készült az esetleges osztrák hadüzenetre, így gyorsan működésbe hozta hatalmas hadigépezetét. Április 21-22-én Eckmühlnél, majd 23-án Regensburgnál vereséget mért Károlyra, aki Bécs irányába vonult vissza a Duna mentén. Hamarosan háromnapos lövetést követően Bécs is Napóleon kezére került. Az egyetlen pozitívum az volt osztrák-magyar részről, hogy Napóleonnak nem sikerült megakadályoznia Károly visszavonulását a Dunától északra, és hogy ott összegyűjtse minden erejét a további ellenállásra.

Napóleon kezdetben nem volt tisztában azzal, hogy a folyón túl már 95 ezer osztrák (benne sok magyar) katona állomásozik, s hidakat veretett a folyón Lobau szigeténél, hogy folytathassa Károly üldözését. Május 20-án a francia sereg egyes részei megkezdték az átkelést a Duna északi oldalára, így 21-én hajnalra egy hadtest (parancsnoka André Masséna), valamint két és fél lovashadosztály jutott át a bal partra. Károly főherceg generalisszimusz a szokásos osztrák tábornoki lassúságot megcáfolva gyorsan reagált. Megvárta, amíg a francia sereg egy része átkel a folyón, s közben haderejét félkörívben május 21-én reggelre a hídfő köré csoportosította, jelentős helyi létszámfölényt érve el a 27 ezer franciával szemben. A franciák hídfőállást foglaltak Aspern és Essling települések között, e falvakra támaszkodva, és bár délről folyamatosan keltek át Napóleon csapatai az egyetlen hídon, amely elkészült, Masséna komoly túlerővel kellett, hogy szembeszálljon. A folyó felsőbb szakaszáról egy osztrák műszaki tiszt ráadásul kővel és földdel teli hajókat, úszómalmokat vezettetett a hídnak, hogy azt megrongálja, így annak forgalma is akadozott.

Délután 2 órakor a császári-királyi csapatok öt oszlopban megtámadták a hídfőt. Az osztrák jobb szárnyon Hiller tábornoknak sikerült háromszor is elfoglalni egy rövid időre magát Aspernt, de a francia ellentámadások mindannyiszor visszaszorították. Végül még az éj leszállta előtt egy új heves osztrák támadás véglegesen kikergette a gallokat a faluból, és az osztrák kézre került. A másik szárnyon, Esslingnél hasonlóan hullámzó harc folyt, végül a település francia kézen maradt. Estére a harc kisebb csatározásokká szelídült, a felek mindössze 50-100 méterre éjszakáztak egymástól a sebesültekkel és halottakkal teli csatatéren.

Az éj folyamán Napóleon egyre nagyobb sereget juttatott át északra, benne elit vértes lovasságát, így 22-én hajnalra már 75 ezer fővel és 154 ágyúval rendelkezett, míg Károly 95 ezer emberrel és 288 löveggel. A nap egy jelentős osztrák sikerrel indult. Hajnali 3 órakor egy úszó tárgy jelentősen megrongálta a francia hidat, így egészen délután 4 óráig a franciák minden utánpótlástól (ember, lőszer) elestek, mivel csak addigra sikerült helyreállítani azt. Napóleon ekkor már maga is az északi partról irányította a csatát. Még hajnalban egy meglepetésszerű francia támadás elfoglalta Aspernt, így mindkét falu ismét a kezükön volt. Napóleon ekkor úgy vélte, ideje döntő áttörést indítania a csatarend közepén. Ez a támadás azonban kezdeti sikerek után – köszönhetően a kitűnő német nehéz- és magyar könnyűlovasoknak, azaz huszároknak – elakadt, sőt császári-királyi ellentámadás indult.

Aspern a franciák baloldalában ismét osztrák kézre került egy roham után, s fennállt az a veszély, hogy innen elvághatják a franciák híd felé való visszavonulási útját. Napóleon megtudta azt is, hogy a híd helyreállítása lassan halad, így védelemre utasította nagy veszteséget szenvedett csapatait. Belátta, hogy áttörésre egyelőre nincs esélye, tüzérségi hátránya jelentős, így az osztrák nyomás hatására délután kettőkor elhatározta a visszavonulást, ameddig az még lehetséges. A helyreállított hídon csapatai fokozatosan átvonultak Lobau szigetére, miközben az osztrákok támadták azt, s heves ágyútűzzel okoztak nagy veszteségeket a visszavonulóknak. Károly főherceg ugyan nem volt képes szétzúzni Napóleon erőit, de kétségtelen, hogy a nap győztese ő lett. Napóleont először érte vereség szabályos ütközetben. Bár ez csupán átmeneti kudarc volt, hiszen végül július 5-6-án a Wagrami csatában döntő győzelmet aratott.

Az aspern-esslingi csata mindkét féltől iszonyatos árat követelt, a szemben állók összesen mintegy 23 ezer embert veszítettek halottakban, sebesültekben és eltűntekben. Napóleon kedvenc alvezére, Jean Lannes is belehalt sebesülésébe.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme.

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2019.05.21