Yuval Noah Harari: 21 lecke a 21. századra

Könyvkritika

yuval-noah-harari-21-lecke-a-21-szazadra

Mi az élet értelme? Mi vár ránk holnap, pár hónap vagy mondjuk 50 év múlva? Ezek és az ezekhez hasonló kérdések már évszázadok óta foglalkoztatják az emberiséget, és bár ez idő alatt rengeteg elmélet született, konkrét válasszal egyetlen filozófus, vallási vezető vagy politikus sem tudott szolgálni.

Az izraeli történész, Yuval Noah Harari, akit itthon a Sapiens és Homo Deus című műveiről ismerhetünk, tavaly megjelent könyvében nem próbálja megfejteni az élet értelmét, és a világot érintő problémákra sem tud megoldást kínálni, viszont 21 leckéjében megpróbál betekintést nyújtani a színfalak mögé, és legjobb tudása szerint tár elénk olyan elméleteket, amelyek segítségével könnyedén boldogulhatunk a jelen mindennapjaiban és a ránk váró, ismeretlen jövőben.

Harari a technológiai kihívással indít, majd a későbbiekben áttér a politikára, háborúkra és vallásra, valamint az ezekkel kapcsolatban álló egyéb témákra. Természetesen egy háromszáz oldalas könyv korántsem elég ahhoz, hogy 21 különböző témáról teljes körű tájékoztatást adjon, viszont kezdetnek pont megfelelő lehet, ha pedig az olvasónak sikerül felkelteni a figyelmét, az utólag valószínűleg bővíteni fogja tudását a rendelkezésére álló eszközökkel. Úgy is mondhatnánk, hogy az író huszonegy különböző ajtó kulcsát adja a kezünkbe, röviden vázolja, hogy mi vár ránk az egyes átjárók mögött, végül pedig ránk bízza, hogy mihez kezdünk ezzel az információval.

A fentebb említett témák többsége mindeddig nem igazán foglalkoztatott, és annak ellenére, hogy megvan a saját magam véleménye egy-egy politikai helyzetről, vallásról vagy például az Európába irányuló menekültáradatról, mégsem bonyolódnék ezekről szóló vitákba másokkal, ennek oka pedig néha az, hogy nem tudok eleget. Sokakat ez a „tudatlanság” viszont nem állít meg abban, hogy az utcára vonuljanak tüntetni X párt és Y politikus ellen, vagy hogy minden problémájukért a migránsokat okolják. Közben pedig legyintenek az olyan fontos krízisekre, mint a globális felmelegedés vagy a technológiai bomlás és az életünket irányító algoritmusok gyors ütemű terjedése.

Az író egyszerű nyelvezetet és számos olyan példát használ, amelyek elég érdekesek ahhoz, hogy a hozzám hasonló „tudatlanok” figyelmét is felkeltse, és az ilyen példákkal az egyes leckék is könnyebben befogadhatók. Statisztikák, számok és táblázatok helyett történeteket tár elénk, amelyek többek között ókori legendák, könyvek és Disney-filmek széles skáláján mozognak. Ha pedig végigolvassuk ezeket a példákat, és közben el is gondolkozunk a jelentésükön, a könyv végére érve más színben fogjuk látni a politikát, vallást és a mesterséges intelligenciák veszélyeit az emberiségre nézve.

Harari nem akarja megváltoztatni a gondolkodásunkat, nem akarja megmondani, hogyan viszonyuljunk bizonyos kérdésekhez, viszont szeretné elérni, hogy nyitottabbak legyünk, hogy használjuk a nekünk adományozott kulcsokat, és betekintsünk az előttünk sorakozó ajtók mögé. Ezáltal ugyanis felkészültebbek lehetünk a jelenben és jövőben ránk leselkedő veszélyekkel szemben, legyen szó Trump rasszista és kulturista Amerikájáról, az Iszlám Államról, a fenyegetésről, amit Oroszország jelent az Európai Unió és a világ egészére nézve, vagy a digitális diktatúrák megalakulásáról.

A 21 lecke a 21. századra egy könnyed, ismeretterjesztő kötet, amely nem próbálja megváltani a világot és megválaszolni annak valamennyi égető kérdését – alig háromszáz oldalával nem is tudná (!) –, azonban stílusával és nyelvezetével el tudja érni, hogy a könyvben felsorakoztatott témák iránt nem kifejezetten érdeklődő személyek is kezükbe vegyék és elolvassák.

Sok pozitívuma mellett néhány hibája is akad Harari regényének; noha a legtöbb esetben a rövid terjedelmű leckék elég információt adnak át az olvasónak, olykor úgy érezhetjük, hogy az adott rész kissé száraz és hiányos, így minden igyekezete ellenére is veszíthet komolyságából. Összességében azonban egy kellemes olvasmányélményt nyújtó könyvről beszélünk, és ha valaki már olvasta az író korábbi műveit, akkor bizonyára ezt is boldogan lapozza majd.

Varga Gábor
Forrás: olvasoterem.com

2019.05.20