A szűkebb téma a győri Belváros huszadik századi modern építészete volt. Az 1910-es térkép volt az etalon, de a szemléletváltozást a tizenkilencedik századhoz viszonyította. Számos tervpályázattal ismerkedtünk meg, valamint azzal, melyek valósultak meg, s melyeket vettek le a napirendről.

Az építkezéseket befolyásolta a gazdasági helyzet, mely összefüggött a világválság hazai és helybeli pénzügyi szűkösségével, de nyomon követhető a második világháborút megelőző hadi konjunktúra, melyhez többek között Darányi Kálmán márciusi győri programja adta meg a kezdőlökést. A győri Vagongyár piaci rendelései megszaporodtak, s 1944-ben egy nagyon szép házat húztak fel a Munkácsy és az Árpád út sarkán. A vasút áthelyezésének szándéka is megfogalmazódott: a nagyállomás Szabadhegyre költöztetése, a felszedendő sínek helyére pedig házsort terveztek – ez azonban később aktualitását vesztette.

Míg a Horthy-korszak a barokkos szemlélet jegyében telt (szokás neobarokk korszaknak is nevezni), érezhetővé vált már a modernista törekvések előtérbe kerülése is, majd ennek átmeneti megtorpanása az ötvenes évek első feléig, hogy majd a Kádár-korszak konszolidációja toleránsabb irányt vegyen. Az előadó külön kitért a posztmodern kor taglalására, architektonikus megnyilvánulására. A Belváros képén historizáló, valamint modern törekvések variálódnak.

Előny, avagy hátrány a nyugati határszél közelsége? A Rákosi-korszakban az utóbbi érvényesült. (Az előadóval később beszéltem arról, hogy az imperializmus közelsége nem volt a korszak politikai garnitúrája számára jó ajánlólevél, ugyanakkor mint ipari, nehézipari centrum mégis fontos lehetett véleményem szerint). Rákosiéknak a „legyünk a vas és acél országa” volt a vezérelvük, melyet a harmadik világháború törvényszerű kirobbanásával igazoltak.

Az első modern épület negyvenöt után a Baross (akkor Lenin) úton létrehozott Állami áruház volt. Láthattuk a Tanácsköztársaság útján épült sokemeletes házakat, köztük a hat-, majd a nyolcemeletest. Az előadó hangsúlyozta, hogy az építkezések egyik célja a háborús foghíjak kipótlása volt. Az emeletek számánál a gazdaságosság döntött (nyolcemeletes, illetve az Aradi Vértanúk útja kereszteződésén túl emelt háztömb). Az építkezés irányát a nyolcvanas évekig a közlekedéspolitikai koncepció szabta meg, de akkortól a fejlődés más irányt vett, a humán tényező primátusa érvényesült.

Hartmann Gergely hosszan mesélt a színházépítés történetéről, kuriózum az 1978-ban elkészült Kisfaludy Károly Színház (1992-től Győri Nemzeti Színház) tetőzete, mely szlovák tapasztalat alapján kábelkötegekből állt össze. Az építészgárda a szomszédos Csehszlovákiában járt tanulmányúton, ahol arról hallottak, hogy a sífelvonó (lanovka) drótköteleit időnként cserélni kell – az elhasználtakat bocsátották az építészek rendelkezésére. A színház környezetei is megújult, sokemeletes házak nőttek ki a földből.

Nevezetes esemény volt a Hungária tömb és 1980-ban az Arany János utcában létrehozott bevásárlóközpont (Arrabona áruház). Győr a várossá nyilvánítás hétszázadik évfordulójára (1971) az új Megyeháza és Vízügyi Palota átadásával tette fel a koronát. Az ötvenes-hatvanas-hetvenes évek lakója még nem csodálhatta meg a székesegyházzal szemben felépülő (a köztudatban Kis Hiltonnak nevezett) létesítményt (ma Hotel Konferencia), amely a Rába anyagi erőforrásaiból jött létre. Ezenkívül még sok érdekeset hallhattunk ezen a délutánon, kiemelendő közülük a Frigyláda mögötti tér megtervezésének szándéka (a római Szent Péter tér hatása) és a valóság közötti különbség.

Az építés néha rombolással is jár. Pozitív dolog volt a háborús sebek begyógyítása, de felesleges áldozatokkal is hozott (például a Hungária kávéház végleg a múlté lett). Hartmann Gergely nagyon érdekes és tartalmas előadást hozott a győri könyvtárba.

Csiszár Antal
Fotók: Pozsgai Krisztina