Újra hazánkban koncertezik a hegedűvirtuóz Vanessa-Mae


vanessa-mae

Tizenhét év után újra Magyarországon ad koncertet Vanessa-Mae. A szingapúri születésű brit hegedűvirtuóz május 24-én a Papp László Budapest Sportarénában lép fel. Virtuóz technika, nem mindennapi koncerthelyszínek, több milliós eladások – egy ikonikus művésznő, aki felülmúlta korai csodálóinak legígéretesebb elvárásait is.

Vanessa-Mae Szingapúrban látta meg a napvilágot Vanakorn Nicholson néven 1978-ban, október 27-én, pontosan ugyanazon a napon, amelyiken 196 évvel korábban az „ördög hegedűse”, Niccolo Paganini is született. Négyévesen adoptálta egy brit férfi, így került Londonba. Itt vett kézbe először hegedűt, s hamarosan lenyűgözte környezetét és tanárait. Nyolcévesen a Pekingi Zenei Konzervatóriumban tanult, majd visszatért, és szinte kész virtuózként csatlakozott a Londoni Királyi Zeneakadémiához, ahol tovább csiszolta technikáját. Tízévesen már a legnagyobb koncerttermek vendége volt, 1991-ben elhívták a London Mozart Players zenei társulat közel-keleti turnéjára, ő lett a legfiatalabb szólista, aki a zenekarral játszott.

Tizenhárom éves korára már három sikeres klasszikus lemezt rögzített. Ekkor ismerte meg a világ. Albumain széles körű repertoárt mutatott be, szerepeltek ezeken Csajkovszkij, Beethoven koncertjei, Paganini, Wieniawski és Saraste virtuóz darabjai, mindezek új megvilágításban, vegyítve egy kis poppal.

Első popalbuma, a The Violin Player 1995-ben jelent meg, teljesen új zenei kategóriát teremtett, amellyel a konzervatívabb kritikusok tetszését nem nyerte el ugyan, de azóta több mint tízmillió lemeze fogyott világszerte, mintegy ötven országban lépett fel, televíziós koncertjeit a világ száz országában közvetítették, világhírű előadókkal dolgozott együtt Janet Jacksontól egészen Prince-ig. Rengeteg új művész számára nyitott kapukat, akik az ő nyomdokain járnak.

Számos különleges helyszínen adott koncertet, például alpesi sívilágbajnokságon, Formula-1-es versenyen, a New York-i Times Square-en vagy a St. Moritz-tó jegén. Törekvése, hogy ledöntse a határokat a zene világában. Világszerte támogat jótékony szervezeteket, szoros együttműködésben dolgozik a Nemzetközi Vöröskereszttel, és nagykövete a Cruelty Free Internationalnek, amely az állatokon végzett kísérletek ellen kampányol.

Részt vett több filmprojektben is, dolgozott a Disney-vel a Mulan zenéjén, első szerepét az ABC Arabian Nights című filmjében játszotta, amihez Vangelis írt zenét neki. Vanessa Vanakorn néven thaiföldi színekben indult óriás-műlesiklásban a 2014. évi Szocsiban a téli olimpián, igaz, az utolsó helyen végzett.

Magyarországon eddig két alkalommal adott koncertet: 1999-ben a Budapest Kongresszusi Központban, majd 2002-ben a Kisstadionban.

Forrás: MTI

A kép a flickr.com gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2019.05.17