117

Free Solo – Mászókötél nélkül

Filmkritika

free-solo-film

Dokumentumfilm kategóriában nyert idén Oscar-díjat az a film, ami egy olyan mászóról szól, aki a világon egyedüliként, mindenféle biztosítókötél nélkül, azaz free solo style-ban megmászott egy 900 m magas, nagyjából tükörsima sziklafalat. A felvételek lélegzetelállítóak, és annyira félelmetesek, hogy néha még az operatőr sem mert odanézni.

Képzelj el egy olimpia versenyszámot, amelyben ha nem az aranyérmet szerzed meg, akkor nem az ezüst vagy a bronz vár rád, hanem a biztos halál. Nagyjából így lehetne összefoglalni a free solo-zást mint sportágat. Alex Honnold kicsit olyan, mint egy szuperhős, csakhogy ő a szuperképességét nem a Krypton bolygóról szerezte, hanem onnan, hogy minden emberi határt átlépve leküzdötte a lehetetlent. A férfi 1985-ben született, és többéves kemény rákészülés után megmászta az Amerikában található El Captain nevű, nagyjából totál függőleges sziklafalat, és ebben semmi nem volt segítségére. Van, hogy egyetlen ujjal tartja magát, és ha csak egy milliméterrel arrébb fog rá a sziklára, azonnal a semmibe zuhan.

A film persze nem lenne elég érdekes, ha csak erről az egyetlen mászásról szólna, ezért bemutatják nekünk Honnold életét is, de épp csak annyira másznak bele a lelkivilágába, ami pont nem lesz túl hatásvadász, de nyilván mindenki kíváncsi rá, hogy miért nem érez ez az ember félelmet. Így derül ki, hogy Honnold igenis retteg, amikor ezt a mutatványt véghez viszi. Honnold azért kiváló filmezni való anyag, mert egy borzasztóan különc figura. Nem nagyképű, simán eléldegél egy furgonban, szereti a természetet, és az életét erre a sportra tette fel, mert ezt élvezi csinálni. Ezzel együtt azonban a férfi egy kicsit pszichopatának is tűnik, mert borzasztó tárgyilagosan tud beszélni mindenről, még az érzésekről is. Egyrészt minden kijelentése igaz, de az emberek többségének gondolatait vagy életét befolyásolják az érzelmek. Honnoldét nem igazán. Amikor az egyik falmászó barátja meghal, és körülötte gyászolnak az emberek, akkor ő csak annyit kérdez, hogy mégis mire számítottak? Persze mindenki tudja, hogy ez egy ilyen szakma, ha sarkítani szeretnénk, de a többség reakciója akkor sem ez lesz egy ilyen tragédiára. A főszereplőn látszik, hogy bőven van gondja a társas interakciókkal, és arról is totál érzelemmentesen képes beszélni, hogy barátnője van. Érzékeli annak pozitív hatásait, de kíméletlenül nyers és őszinte még a csajával is, pedig bántó szándék nincs benne, csak nem bírja a mellébeszélést. Amikor a csaja azzal a mondattal köszön el tőle egy-egy sziklamászás előtt, hogy vigyázz magadra, akkor Honnold kiakad, mert ő eddig is nagyon vigyázott magára, hiszen ezt a sportot csak maximális odafigyeléssel lehet űzni. Azt pedig egy percig sem tagadja senki előtt, hogy az ő egyetlen szerelme a mászás. Nem másoknak akar bizonyítani, nem világrekordot akar dönteni, de miközben mások életcélja az, hogy kényelmes, boldog életet éljenek, addig Honnold nem tud mit kezdeni ezzel a hozzáállással, ő ugyanis máshogy van bekötve. Elmondása szerint attól még nem mozdult előre a világ, hogy valaki kényelmesen és boldogan éldegélt, attól viszont, hogy lehetetlennek tűnő határokat lépsz át, az azért mégiscsak egy másfajta életmód.

A filmet a férfi a barátaival együtt forgatta le, akik szintén profi mászók, viszont irgalmatlan nagy volt rajtuk a felelősség, hiszen már eleve az zavaró, ha valakit vesznek kamerával, miközben ha csak egy rossz lépéssel vagy mozdulattal bezavarnak, azzal azt vállalják, hogy megölik a barátjukat. Ráadásul még ha nem is hibáznak semmit, akkor is benne van a pakliban, hogy kamerára veszik Honnold halálba zuhanását, hiszen egy olyan sziklafalat készül megmászni, amit még biztosítókötéllel is csak a legprofibbak képesek legyűrni. Elizabeth Chai Vasarhelyi és férje, Jimmy Chin rendezőpáros azonban vállalták ezt a kockázatot. A pár már amúgy is dolgozott együtt a Meru c. film forgatásán, amelyben a Himalája egyik csúcsát mászták meg. Ezt a filmjüket itthon nem adták a mozik, de a National Geographic jóvoltából nálunk is látható volt.

A Free Solo rendkívül feszült film lett, egyben egy lenyűgöző természetfilm is, ami sokkal többről szól, mint egy világrekord. A film nem romantizálja túl a sportot, nem viszi indokolatlanul mennybe szereplőjét, és úgy tud felemelő lenni, hogy nincs benne sablonos hatásvadászat, de sokat mesél a kitartásról, a határaink feszegetéséről, az akaraterőről és az emberi addikcióról.

Sz. Ági
Forrás: langologitarok.blog.hu

2019.05.11