Szabadhegyi Víg Esték, avagy ''Micsoda nő ez a férfi''

Bári Edit írása

szabadhegyi-vig-estek

A győri könyvtár József Attila Művelődési Házában május 7-én délután 5 órakor a Szabadhegyi Víg Esték című rendezvénysorozat fellépőiként a közönség kedvenc színész „párosa”, Járai Máté és Nagy Balázs – vagy ahogy a színházi nyílt napon Páros Zsolt színpadmester mondta, „a Járai-Nagy kettős” – lépett a pódiumra.

Mi tagadás, ha kettőjük nevét olvassuk a színlapon, szinte garantált a siker. A két művész gyakorta szerepel együtt, és minden alkalommal meggyőződhetünk arról, hogy játék közben mennyire egymásra hangolódva tudják egyedivé tenni akár a 100. produkciót is.

„Micsoda nő ez a férfi” című önálló zenés estjük sem okozott csalódást rajongóiknak. Előadásukban megszólaltak musical betétek, táncdalok, slágerek, és a híres francia sanzon sem maradt ki. Ebben a műsorban számukra kedves és kedvenc dalokkal lepték meg a közönséget – persze azért a humor és egymás „ugratása” sem hiányzott a műsorból, hiszen ettől igazi a Járai-Nagy duó.

Kezdetnek a Micsoda éjszaka volt slágerét Balázs előadásában hallhattuk, majd Máté a Fekete Péter című operettből a Szerelemhez nem kell szépség… című dalt énekelte. Aztán élvezhettük Nagy Balázs hangját a Szívemben bomba van előadása közben. Mint megtudtuk, imádja Szécsi Pált, így a híres olasz sláger, a Távollét is bekerült a repertoárjába. Majd Soltész Rezső nótája következett, a Szóljon hangosan az ének, Komár László slágere, a Halványkék szemek és a híres Elvis Presley dal magyarul Fiam címmel. Ez a csodaszép énekszám olyan átéléssel és elementáris erővel került előadásra, hogy a nézők bizony megkönnyezték. Egyszerűen csodálatos volt!

Járai Máté prezentálta nekünk a Szombat esti Lázból a Szabadon élj című slágert. Tőle is megtudtuk, ha tehetné, legszívesebben egy Edith Piaf koncertre menne el. Így tisztelgés gyanánt a nagy francia énekesnő világhírű Padam, padam című sanzonját énekelte el. Ezt a slágert olyan átéléssel, beleérzéssel tolmácsolta, hogy a nézők beleborzongtak. Gloria Gaynor koncertre még szerencsére van lehetőség ellátogatni, de addig is, amíg erre módunk nyílik, Máté elhozta nekünk Túlélem én (I will Survive) popslágert. Hallható volt még a Valami Amerika című dal és a Csókos asszony operett egyik betétje, a Gyere, te nimand. Bizonyára nem volt véletlen ez a választás, hiszen a szerzemény Törőcsik Mari előadásában vált sokak számára felejthetetlenné.

Primadonnák, két művész, elmaradhatatlan parókák, finálé, és máris dübörgött az utolsó közösen énekelt sláger, ami nem is lehetett volna más, mint ez est címadó dala: Micsoda nő ez a férfi. Ámulatba ejtő slágerek, parádés előadás, lehengerlő előadók, vagyis csodás egy órát tölthettünk Nagy Balázzsal és Járai Mátéval.

A Győri Nemzeti Színház nyílt napjáról itt írtunk.

Bári Edit
Fotók: Molnár György, a GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja

2019.05.08