1984-ben járunk, Detroit környékén, ahol a tipikus white trash család apukája (Matthew McConaughey) abból próbál pénzt csinálni, hogy hangtompítókat barkácsol fegyverekhez a pincéjében. Természetesen totál illegálisan teszi mindezt, de egyszerű proliként szeretne kitörni az életéből; klasszikus kis ember, nagy álmokkal karakter, aki meg akarja menteni az anya nélkül maradt junkie lányát, aki egy dílerrel van romantikus kapcsolatban, illetve Ricket, a fiát. Rick (Richie Merritt) még csak 14, de amúgy jó gyerek, viszont tipikusan olyan történetet szállít az ő élete, amiben egyértelműen látszik, hogy a környezete áldozata lett. Ugyanis ez az a környék, ahol beteljesíted a sorsod, ami nagyjából annyit jelent, hogyha olyan társaságba keveredsz, akkor vagy drogárus vagy -használó leszel, pláne mivel a crack-járvány idején játszódik a film. Rick valójában csak elkezd együtt lógni a fekete srácokkal a korosztályából, akiknek a bandájába egy laza fegyvereladással keveredik bele. A beceneve is innen lesz – White Boy Rick –, hiszen nem sok fehér srác fordul meg a zónában, de nem igazán kezelik ezért másképp, teljesen befogadják. Nem szeretné túltolni a dolgot, csak kell a pénz, és közben szeret is a barátaival lógni, nyilván nem tudja még ennyi idősen felmérni, ami külső szemmel egyértelmű, hogy ezek veszélyes vizek. A sors úgy hozza, hogy az FBI kihalássza magának a fiút, és az informátorává teszi, plusz ráveszik a srácot, hogy maga is áruljon narkót. A sztori bonyolódik, de végül Rickre már nem lesz szükség semelyik oldalon, aki pár évvel később, még mindig kamaszon, elkezd a megszerzett tudással dílerkedni, és letartóztatják. Ekkor azonban már senki nem veszi védelmébe, ráadásul egy olyan kor hajnalán, ahol még az ügyvéd is kimondja, hogy egyszerűbb lenne a fiú ügye, ha inkább megölt volna valakit, és nem kábítószerrel kapják el.

Aztán megy még tovább a film, hogy a családi dráma teljes legyen, de az egészben a legsokkolóbb az, hogy a történet maga igaz. Rick Wershe Jr. nevére rákeresve megtalálunk az emberről minden infót, akinek a sztorija Amerikában közismert, nálunk viszont nem igazán, valószínűleg ezért sem ért el a magyar mozikba a film. A felemelkedés és bukástörténet klasszikus motívum az ilyen filmekben, de itt mégsem tipikusan van ez tálalva. A nem túl ismert Yann Demange rendező inkább képekben erős, ahogy a neon-színű, fülledt külvárost elénk pakolja hibátlan vágóképekkel és jól pörgő, valamint változatos zenékkel megteremti azt az atmoszférát, amit követel a cselekmény és a korszak. Érződik, hogy sokkal mesélősebbre vette a figurát, és ezért nem áll bele hosszan a mély drámai jelenetekbe. Persze a film még így sem nevezhető pörgősnek, mert a hangulatépítésre sok időt szán, de nagyon ügyel arra, hogy ne drámázza túl az eseményeket.

A film nem lesz felejthetetlen darab, a kicsit művészibb megoldásai miatt, amik néhol unalmasak inkább, mint kifejezőek, viszont a színészek jó csoportot alkotnak. Matthew McConaughey végtelenül jól hozza a karaktert, ugyanúgy, mint a nagy kedvenc Jennifer Jason Leigh színésznő. Richie Merritt pedig, aki White Boy Ricket alakítja, eszméletlen laza és hiteles, méghozzá úgy, hogy a fiú abszolút ismeretlen a szakmában. Olyan szinten kezdő, hogy ő azt sem tudta, ki az a McConaughey, mikor elvállalta a szerepet, ami helyes döntés volt, mert nélküle nehezen működne ennyire a film.

White Boy Rick legendája sokkoló, még akkor is, ha a film maga nem lett az. A sodródó fiú története, aki véletlenül beteljesíti sorsát, amihez persze ő is hozzájárult, eléggé kiábrándít a rendszerből már sokadszorra, viszont legalább a mozi nem moralizál túlságosan, hanem csak bemutat egy abszolút nem mindennapi sztorit, nem mindennapi rendezésben.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Sz. Ági
Forrás: langologitarok.blog.hu