Meglepő, hiszen Románia a háború kezdetén a központi hatalmak titkos szövetségesének számított 1883 óta, és várható, mivel a csak pár évtizede létrejött állam kezdetektől területi igényeket fogalmazott meg a Magyar királyság románok lakta – ám ahhoz korábban sohasem tartozó – területeire. A monarchia és Románia ellentéte feloldhatatlannak bizonyult még úgy is, hogy Romániának német származású királya volt, és Németország igyekezett közvetíteni a két fél között. Sőt, a németek egészen odáig mentek 1916-ban, hogy Erdély átadását javasolták a monarchiának, cserébe Románia Oroszország elleni hadba lépéséért. Ez természetesen elfogadhatatlan volt mind Ferenc József császár és király, mind a magyar miniszterelnök, Tisza István számára. Elvégre nem azért vívták a világháborút, hogy területekről mondjanak le… Az antant ellenben könnyebben ígérhette meg neki Erdélyt, hiszen nem a sajátjából tette. Végül ez döntött, s a román seregek benyomultak Erdélybe, hogy aztán néhány hónapra rá már német, osztrák-magyar, bolgár és török seregek vonuljanak be Bukarestbe.

Románia ugyan arra számított – sőt maga II. Vilmos német császár is ezt hitte a román hadüzenet hírekor –, hogy a központi hatalmaknak vége van, s képtelenek lesznek a támadást visszaverni, ám nem így történt. Szeptemberben a szívósan védekező, óriási létszámbeli hátrányban (eleinte tízszeresben!) lévő osztrák-magyar sereg lelassította a román offenzívát, majd a befutó német erősítésekkel ki is verték a támadókat Erdélyből. Hamarosan a harci cselekmények áttevődtek Havasalföldre, majd október végén a Zsil folyó völgyében vívott csatában Erich von Falkenhayn irányításával a német és osztrák-magyar erők áttörték a román védelmet, s ezt követően gyors ütemben nyomultak előre Bukarest felé. December 6-án a román főváros ostrom nélkül jutott a központi hatalmak kezére, és a román hadsereg csupán Moldvát tudta megtartani, azt is komoly orosz segítséggel. A helyzet 1917-ben Románia számára tovább romlott, miután a bolsevikok hatalomra jutásával Oroszország tulajdonképpen kilépett a világháborúból, és nyilvánvalóvá vált, hogy amint hatalmas szomszédja különbékét köt, neki is meg kell adnia magát.

1918. március 3-án Breszt-Litovszkban a Trockij vezette bolsevikok aláírták a békeszerződést a központi hatalmakkal, s így Románia – magára maradva – kénytelen volt követni a példát. Ezzel természetesen megszegte a saját maga antanttal kötött korábbi megállapodását (amely megszabta, hogy nem létesíthet különbékét), ahogy tette korábban a központi hatalmakkal valót is. Az 1918. május 7-én Bukarestben kötött béke súlyos feltételeket szabott, de volt benne Románia számára vigasztaló kárpótlás is, melyet a szintén vesztes Oroszország testéből szakított ki számára Németország. (A címlapképen Alexandru Marghiloman román miniszterelnök írja alá a békeszerződést.)

A békekötés főbb pontjai a következők voltak:
- Romániának vissza kellett adnia déli szomszédjának a második Balkán-háborúban Bulgária hátbatámadása során 1913-ban megszerzett Dobrudzsa jelentős részét.
- Ausztria és Magyarország számára át kellett adnia egy 2-10 km széles határsávot a Kárpátok mentén, amely stratégiailag megkönnyítette a hegyvidék védelmét egy esetleges új román támadás ellen.
- Ezekért cserébe Oroszországtól a központi hatalmak átadták Besszarábiát, amely korábban a moldvai román fejedelemségé volt, ám 1812-ben orosz fennhatóság alá került (ma ezt Moldovának hívják, és ugyebár független állam a történelem szeszélyéből).
- Havasalföld a szövetségesek megszállása alatt maradt.
- Komoly gazdasági előnyöket kellett biztosítania a központi hatalmak számára: Németország 90 évre megkapta a román olajmezők használati jogát, és nagy mennyiségű gabonát kellett szállítania a győztes államoknak.
- Érdekes pont volt, és a történelem későbbi alakulása szempontjából nagyon izgalmas, hogy a központi hatalmak – benne Németország! – kötelezték Romániát a helyi zsidóság jogi egyenlőségének elfogadására, mivel addig ott ez nem történt meg, s folytonos üldözésnek voltak kitéve.

A békeszerződést a román parlament kénytelen volt elfogadni júniusban, de azért a román politikai elit igyekezett kiskapukat biztosítani a maga számára, hátha mégis az antant nyeri a világháborút. Ferdinánd király halogatta a ratifikációt, amelyre végül a részéről nem is került sor, bár ettől természetesen az egyezmény törvényessé vált. Mindenesetre ez jól jött akkor, amikor a központi hatalmak őszi összeomlása után Románia hirtelen ismét az antant mellé állt, s hivatkozhatott arra, hogy pusztán a kényszer hatása alatt cselekedett (bár melyik vesztes nem…).

A breszt-litovszki és bukaresti béke keleten rövid időre a központi hatalmak sikerét jelentette, de mint hamarosan kiderült, a döntés nem itt következett be. Románia pedig elképesztő szerencsével mind volt ellenségeitől (és korábbi szövetségesétől), mint szövetségesétől (akkor ellenségétől) területeket szerzett, miközben katonailag totális vereséget szenvedett a háborúban. Hiába, a történelem csaknem olyan fordulatos, mint a román külpolitika iránya…

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: rubicon.hu, elsovh.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.