258

Túlélők a havason

Joe Penna: Sarkvidék – filmkritika

sarkvidek-film

Joe Penna debütmozija alig újít valamit a túlélőthrillerek hagyománytárán, ellenben örömmel frissíti fel az alműfaj kliséit. A YouTube-on 2006 óta MysteryGuitarMen felhasználónéven videókat nyilvánosságra bocsátó 31 éves brazil direktor figyelmes diák benyomását kelti: eredeti ötletekkel véletlenül sem rukkolna elő, beéri a tankönyvi passzusok felmondásával, de kevesebb mint 90 perc alatt látszik rajta, igazából tűzbe hozza, amint íratlan szabályszerűségekből felel.

Óriási merítésnek bizonyul a túlélőfilmek utóbbi időben szaporodó tábora. Hagyománytisztelő űrthrillerre (Gravitáció), enyhe tündérmesei beütéssel rendelkező (Dermesztő mélység) vagy látványt és spiritualitást közös nevezőre hozó (Pi élete) darabokra olyan stílustörések jutnak, mint a vizuális ötletbörzeként gyönyörködtető 127 óra és pláne a halállal való szembenézést nyomatékosító Fehér pokol és Minden odavan.

Merengő-kontemplatív hangulat és a három felvonásos, expozíció-konfliktus-megoldás háromságában leledző zsánercselekmény metszetében helyezkedik el a Sarkvidék. Az Északi-sarkon lezuhant repülője közelében túlélni igyekvő, faggyal, éhhalállal, magánnyal dacoló főhős ugyanis egyszerre introspektív antihős és határozottan aktív kalandfilm-protagonista – jelleme máris kiváló útmutatóként szolgál a mozi stílusának felismeréséhez. Príma midcultot kapunk, a nagy, kietlen havason bóklászó főszereplő karaktere, illetve törekvései egyesítik a tömegigények kiszolgálását és a szerzői ambíciókat. Ősközösségi szintre egyszerűsödnek hősünk tevékenységei a nyitó 15-20 percben: temetéshez használatos köveket pakol egymásra rituálisan, ugyanezen darabkákat vasrúddal ássa elő a hó alól, ágyon fekszik, levest melegít vízforralóval. Pennának viszont eszébe sem jut triviális pillanatképekkel lebontani a kanonizált cselekményszövést – rövidesen újabb csavar következik, a túlélésért folytatott harc szintet lép.

sarkvidek-film

A Sarkvidék döntő részt jól egyensúlyozik eredményes cselekvést ábrázoló műfaji tétel és tekintetet pásztázó művészfilm között. Overgard, a főszereplő – kinek nevéről csupán piros télikabátjába varrva értesülünk – ritkán szólal meg, csupán teszi a dolgát, ide-oda megy, vagyis tetteiről ismerjük meg túlírt dialógusok, hosszadalmas monológok helyett. Penna a minimalista karakterológiában hisz, történetvezetése azonban nagyon is hagyományőrző: a főalak klasszikus kalandtörténetbe illő próbatételeken megy át, vagyis az izgalmakra, feszültségteremtésre óhajtozó nézők sem távoznak üres kézzel. Tómas Örn Tómasson operatőr képei ugyanerre reflektálnak vizuális síkon. Pazar nagytotáljaitól nemcsak a végtelen havas síkság tűnik festménybe illően gyönyörűnek, távoli snittjei a hős aktivitására, örök mozgására is ráirányítják a figyelmet, míg hasonló arányban bevetett közelijei, premier plánjai a tehetetlenség határán vergődő, elveszett centrális figura döbbenetét emelik ki, amelyhez A rajtaütés-filmeket komponáló Joseph Trapanese karcos és szomorú dallamai ugyancsak hozzájárulnak.

Overgard füstjeleket gyújtva próbál lelépni a vacogtató pokolból, SOS feliratot pingál a hóba, odúba húzódik vissza, jegesmedve betolakodását veri vissza – Penna csaknem sablonokba fulladóan halmozza a túlélőthrillerek kötelező elemeit, ám rendre visszatáncol a totális érdektelenségtől. Nem csoda, ugyanis vállalkozásának sikere a főszereplőt alakító színész hiteles játékán áll vagy bukik. Mads Mikkelsennel pedig vidáman kapaszkodhatunk az égiek lábába: szuggesztív tekintete nemcsak a Sarkvidék meditatív atmoszféráját erősíti, arca kicsi, de annál beszédesebb érzelmek tárháza, így karakterének létharca is élettel telivé, fájdalmassá, katartikussá, hitelessé válik. Szükség is van ezekre, ugyanis a vájatba zuhanó, lábtörése dacára is előre törő főhősre rögtön legyintenénk, ha csupán A pontból B-be lökdösné őt az írói, rendezői akarat. A Sarkvidék legjobb pillanataiban pontosan azért szárnyalja túl a kliséssé csontosodott kalandfilm-premisszát, mert nyers stílussal, tényleges vérrel-verejtékkel, a menekülésképtelenség olykor bénító erejű rémével sodorja patthelyzetbe Overgardot – miközben a néző drukkol neki, intenzív szubjektivitás révén az ő bőrébe bújik, így hamisítatlan thrillerbe élő suspense-t él át a fiktív karakter és a nézőtéren karfát szorító szemlélő.

sarkvidek-film

Penna feszültségteremtése azonban egy újabb kérdésre irányul: Túléli-e a főhős? E központi felvetés végig Overgardhoz kötődik, a mozi egy percig sem lép ki az ő cselekményteréből, minden lépést az ő perspektívájából látunk, képtelenség is lenne másnak szurkolni. És azzal, hogy csak rá hagyatkozhatunk, a tökéletes néző-hős azonosságon túl a klasszikus kalandtörténetek legfőbb dilemmája realizálódik a cselekmény során. Helyesebben, választ kapunk a legfőbb kérdésre, miközben nyugalomban részesülünk, tövig rágjuk a körmünket, levegőért kapkodunk, zilálunk, végül ismét fellélegzünk, de Penna egy-két ponton szolgál néhány cseppet sem eget verő, de jól eső újdonsággal. Overgard idővel nemcsak önmagát próbálja a civilizációba vonszolni, a megmentésére érkezett, hófúvástól és nagy széllökéstől lezuhant mentőhelikopter pilótanőjén (Maria Thelma Smáradóttir angol szavakat szinte egyáltalán nem biflázó, csaknem néma alakítása igencsak süvegelendő) is segíteni akar – vagyis a Sarkvidék játékidejében egy önnön sorsát szem előtt tartó, de másokért is felelősséget vállaló kalandhős fejlődési íve rajzolódik ki. Küzdőszellemet ünnepel a film, a bajtársa gyenge, hordágyon fekvő testét egy hegyen áthúzni próbáló főhős keserves erőlködése, tűzgyújtása, kapálózása a humánus pillanatoktól, a döbbenet és a katarzis arcra írt, vagy lélegzetben visszhangzó áriája révén emelődik el a kalandfilm-dramaturgiától. Direktebb a film, Penna nem ontológiai metaforára húzza fel a cselekményt, jobbára tartózkodik a szimbolizmustól, egyszerűen csak elmesél egy feszült, fizikai állóképességre redukált, ember kontra természet indifferens viszonyáról regélő túlélősztorit – amiben a suspense csúcsát néha a Lee Tamahori-féle A vadon foglyaira rímelve tényleg majdnem kizárólag a főhős és társa életben maradásának lebegtetése jelenti.

Igaz, a film mindig időben húz elő a kabátujjból egy újabb fordulatot, árulkodó fényképek utalnak a szereplők múltjára, foglalkozására, élethelyzetére, némileg melodrámaivá silányítva a nagy küzdelem tétjét, ugyanakkor minden didaktikus húzásra jut egy rendkívül átélhető, földhözragadt megnyilvánulás – újfent hidat képezve a túlélőfilm-cselekményt lebontó szerzői dobások és a populáris, generikus megoldások között. Az Izlandon, kevesebb mint 3 hét alatt forgatott Sarkvidék tulajdonképpen A visszatérő európai hasonmásaként sem bőg le, de csendjei, szemlélődő szakaszai révén, pőresége és szűkszavúsága miatt hasonlóan intim élményben részesít.

Sarkvidék (Arctic)
izlandi dráma, 98 perc, 2018
rendezte: Joe Penna
írta: Joe Penna, Ryan Morrison
operatőr: Tómas Örn Tómasson
vágó: Ryan Morrison
zene: Joseph Trapanese
producer: Joe Penna, Noah C. Haeussner, Christopher Lemole, Tim Zajaros
szereplők: Mads Mikkelsen, Maria Thelma Smáradóttir
forgalmazza: ADS Service Kft.
bemutató dátuma: 2019. 04.25.

Szabó Ádám
Forrás: filmkultura.hu

2019.05.07