Mondhatni, vékony jégre lép. Vagy fekete jégre. Tudjátok, ez az a vékony jégréteg, amely nulla fok alatti hőmérsékleten képződik eső után a fekete aszfalton, és nem látszik – viszont rettentően veszélyes.

Bosch éppen szolgálatos karácsony estéjén, amikor a körzetében egy holttesthez riasztanak mindenkit – csak neki nem szólnak. Nem az a fajta zsaru, aki az ilyent egy vállrándítással elintézi, neki sérti az önbecsülését. A helyszínre érkezve tudja meg, hogy az áldozat már egy hete a motelszobában lehet, és feltehetően egy zsaru, bizonyos Calexico Moore. Biztosat nem lehet tudni, mert úgy végzett magával, hogy a fürdőszobában a szájába vette a dupla csövű vadászpuskát; az azonosításhoz össze kell szedni a kádban szétszóródott fogakat. Az áldozat búcsúlevelet is hagyott, amelyre csupán egy rejtélyes mondatot írt: „Rájöttem, ki voltam”. A rendőrség érthető módon szeretné távol tartani a médiát, nem bolygatni a témát, és minél hamarabb lezárni az ügyet. A felettesei azt különösen nem szeretnék, ha a nehezen kezelhető, öntörvényű Bosch bármilyen szinten foglalkozna az esettel. Egy rendőr öngyilkos lett; bármilyen kérdés további kérdéseket vethet fel, és nem biztos, hogy a válaszok jó fényben tüntetik fel a Los Angeles-i Rendőrséget. Ennek még a lehetőségét is szeretnék elkerülni, így Bosch be kell érje azzal, hogy ő értesíti az özvegyet.

Felettesei kérésére egészen más ügyeken kezd dolgozni. Egy idő előtt nyugdíjba vonuló kollégája lezáratlan aktáit veszi kézbe, és egy gyilkossági üggyel kezdi, ám nagyon hamar kiderül, hogy ez a szál is Calexico Moore-hoz, az öngyilkos rendőrhöz vezet. Bosch úgy dönt, hogy a végére jár az ügynek, nem törődve a felettesei parancsaival. Több oka is van: Moore egy egész dossziét hagyott hátra a társainál, amire azt írta, hogy adják oda Harry Boschnak. Bosch tehát teljes erőbedobással nyomozni kezd, a szálak pedig Calexicóba, majd a határ túloldalára, Mexikóba viszik.

A Fekete jég szerény megítélésem szerint kevésbé izgalmas, mint a sorozat első része, a Sötét visszhang, ám még így is bőven megéri kézbe venni. Harry Bosch karaktere önmagában elég izgalmas, minden bizonnyal a krimiirodalom egyik legérdekesebb és legszerethetőbb figurája. Nem tudom, hogy az ő esetében beszélhetünk-e a szó szoros értelmében vett karakterfejlődésről (legalábbis a sorozat ezen pontján, a második kötetnél), de mindenképp többet megtudunk a negyvenes évei elején járó nyomozóról. Az a fajta ember, akivel a krimiolvasók előszeretettel azonosulnak: magányos, zárkózott és szűkszavú, a külszín azonban egy érző lelket rejt, aki igazából vágyik az emberi kapcsolatra.

Connelly jellemábrázolásból kitűnő. Nem nevezi nevén Bosch azon tulajdonságait, amelyek a karaktert az olvasó számára vonzóvá, a regény számára pedig erőssé teszik, és nincsenek ilyen jellegű leírásai. Bosch egyszerűen él a könyv lapjain, gondolkodásmódja, életvitele, érzelmei, a külvilág felé mutatott önmaga az, ami meghatározza. Kifinomult zenei ízlése, intelligenciája, a mindennapi élethez való viszonyulása, emberi kapcsolatai, a múltjából felelevenített események azok, amelyek a róla kialakult képet az olvasóban formálják.

A nyomozás Boscht a mexikói határvidékre, majd a határ déli oldalára, Mexikóba viszi, ahol megvesztegetett zsaruk között, a korrupt rendszer fenyegető árnyékában kutat az igazságért. A történetben meglehetősen fontos szerepet kap egy nagy hatalmú drogbáró, egy csempészútvonal, egy látszólag magas szinten támogatott bűnbanda. A téma iránt kifejezetten érdeklődő olvasóként mondom, hogy nehéz hiteles történetet találni a fikciós irodalomban, főleg úgy, hogy mindenhonnan áramlik a többé-kevésbé valósághű információ, elég csak a Narcos című tv-sorozatra vagy a Don Winslow-regényekre gondolni. Connelly regénye 1993-ban született (még mielőtt a Narcos és a Winslow-regények léteztek volna), ráadásul a szerző óvatosan kikerüli a szituáció kínálta csapdát. Úgy értem: Bosch végül nem lesz drogdílerekkel leszámoló, a rendszert egymaga megbuktató, életveszélyes helyzeteket túlélő zsaru; ő pusztán a saját ügyét szeretné megoldani, és amint válaszokat kap a kérdéseire, bizonyos értelemben visszavonul a saját területére, a hollywoodi őrs gyilkossági osztályára.

A Fekete jég, akárcsak az előző regény, erős idegzetűeknek való olvasmány. Nem a krimik hagyományos értelmében, mert nem az elkövetés leírása vagy a helyszín ecsetelése durva – Connelly érdekes módon a boncterem történéseit részletezi meglepő aprólékossággal. Széplelkűek gyomorforgatónak fogják találni ezeket a részeket.

A Könyvmolyképző Kiadó folytatja a Harry Bosch-sorozatot, 2019-ben jön a harmadik rész is. Külön dicséret illeti a kiadót a borítón látható munkáért. A minimál stílusú design zseniális, az eddigi borítók jól passzolnak egymáshoz.

Simon Attila
Forrás: olvasoterem.com