329

A 750 éves Győr története dióhéjban

Orbánné dr. Horváth Márta előadása a győri könyvtár Marcalvárosi Fiókkönyvtárában

orbanne-horvath-marta

Orbánné dr. Horváth Márta tanár, helytörténész a 750 éves Győrről tartott széles ívű előadást április 25-én a győri könyvtár Marcalvárosi Fiókkönyvtárában. Győr már 1003-tól püspöki központ, egyben várispánság volt, tehát állami és egyházi képviseletét egyaránt a püspöki jelenlét, a Püspökvár és a Székesegyház fémjelezte. Városi rangot 1271-ben V. István királytól kapott, a szabad királyi városi kiváltságot Mária Terézia adományozta.

Az 1500-as évektől erődítmény jellege értékelődött fel: imponáló várkomplexum, magas falak – a benépesítés először a váron belülre korlátozódott, a várvédők osztrák katonák, lutheránusok voltak. 1594 és 1598 között a török uralta. A püspök nem engedett lutheránus istentiszteletet a belvárosban, itt viszonylag szűk területen épült fel a Karmelita, a Szent Ignác (mai bencés) templom, a Magyar-, a Német Ispita és a Ferencesek temploma. Mivel a Belvároson kívüli Újváros részben eltérő felekezetek együttélése volt, itt találhattunk egyaránt katolikus, evangélikus, református, zsidó és ortodox istentiszteleti létesítményeket.

A várost Napóleon súlyos sarccal sújtotta, valamint három várbástya felrobbantását rendelte el – a hadisarc hosszú időn keresztül terhelte a lakosságot. A XIX. században sajátos dilemma volt a városvezetés előtt: lebontsák a maradék várfalat, netán újjáépítsék. Ecker János egy harmadik megoldást vázolt fel, melyet elfogadtak: az elbontott falak tégláiból házakat építettek a Belvárosban, az eladott téglák így jövedelmet hoztak a városnak.

A XIX. század első felében Győr fontos gabona- és állatkereskedelmi központ volt, a vasút ennek véget vetett. A talpon maradás érdekében profilváltásra volt szükség: a jövő az iparé. Az indusztrializáció elengedhetetlen feltételei: tőke, szakértelem, munkaerő, víz, gáz, villany, közlekedési infrastruktúra. Zechmeister Károly érdeme az iparosodás útjára lépés, ugyanakkor a város polgárai nélkül nem lett volna sikeres. Laktanyaépítés a költségvetési keretek túllépése nélkül, ugyanígy a Városháza esetében is.

Az infrastruktúra megteremtése csak a város egy részén valósulhatott meg (Gyárváros). Számos iskola gondoskodott a munkaerő képzéséről (a nőkéről is a későbbi Deák Iskola). Szeszgyár, textilüzemek, egyéb ipari létesítmények emelkedtek ki a földből. A Skoda és a Krupp közreműködésével megépült Európa legkorszerűbb Ágyúgyára. A munkaerőigényt és a szakember szükségletet ki kellett elégíteni, a számtalan gép javítása nem tűrt halasztást. Ez vezetett aztán a lakótelepek kialakításához (fürdőszobák nélkül – szoba, konyha, esetleg spájz, helyenként kis méretű veteményes kert).

A XX. században számos környező települést a városhoz csatoltak. A második világháború idején Győr számtalan bombatámadást szenvedett el. A legpusztítóbb 1944. április 13-án tetemes károkat okozott az ipari üzemekben, és áldozatot követelt emberéletben. Sokan a bombázások elől vidékre mentek, majd a háború után visszatelepültek. Egy híd maradt épen: a helyi lakosság elzavarta a robbantani készülő németeket.

A háború után számos változás történt. A vasúttal kapcsolatban vissza kell térni a XIX. századig. Annak második felében épült ki az a vasúthálózat, mely a mai napig jellemzi Győrt. Budapest, Szombathely, Sopron, majd utolsónak Veszprém. Az ötvenes évek elején újjáépítették az állomás épületét, levették a napirendről a vasút kitelepítésének tervét.

Győr első összkomfortos épülete az 1952 végén építeni kezdett „hatemeletes” volt a mai Szent István úton. A hatvanas években lakótelep-építési hullám kezdődött, először hagyományos, 1968-tól pedig házgyári elemekkel. 1971-ben felépült a Megyei Tanács Háza, a pénzügyi források elapadását a vízügy bevonásával hidalták át. Napjainkban pedig folyamatosan újul Győr.

Csiszár Antal
Fotó: Simonné Horváth Éva

2019.04.29