224

''Nem látjátok, hogy épp előadok?''

Beszámoló a 2019. évi Arrabona Gáláról – Knausz Erzsébet írása

arrabona-gala

A győri Generációk Házában működő Arrabona Diákszínpad 2019. március 29-én tartotta hagyományos, évközi gáláját, amely egyszerre volt a színvonalas diákszínjátszás és a közösségépítés ünnepe.

Elsőként a Szabó Gergely által vezetett Mini Arrabona negyedikes és ötödikes gyerekekből álló csapata került színpadra. A csoport tagjai és a csoportvezető is újoncnak számít az „arrabonás” körben, hiszen Gergelynek ők az első önálló csoportja, amely bizalomért köszönetet is mondott a felvezetőjében.
Varázspanel c. darabjukban helyzetgyakorlatokból rögzített mini jeleneteket mutattak be. Egy liftet jelenítettek meg, amely mindegyik emeleten megállt, így kínálva lehetőséget a nézőnek, hogy betekintést nyerjen az ott élők életébe egy rövid időre. Megismerhettük például a mindig morgós Béla bácsit, egy veszekedős családot, egy pedagógust, egy varázsboltost, sőt, a képzeletbeli, ötemeletes házban még egy koncertre is sor került, amelyre az előadó sürgette a nézőket: „Na, gyertek már! Nem látjátok, hogy előadok?
Bátran mentek színpadra ezek a gyerekek; az első perctől látható volt, hogy örömmel, jólesően, erős jelenléttel jöttek be a jeleneteikre. Ígéretes kezdet ez mind a csoportvezetőnek, mind a csoporttagoknak!

Az őket követő Kis Arrabona csoport tavaly kezdte a működését Bálint Betty vezetésével, aki kiemelte, hogy számukra ez a gála az első színpadi bemutatkozás. Előadásukat, mely drámaóra alapján készült, nagyon szép képpel indították: egy létra segítségével egy egészen csodálatos fát jelenítettek meg, önmagukból. A történet szerint ezt a „csodafát” ki akarják vágni, mert útban van egy mélygarázs építésénél. A lelkes csapat dicséretére válik a tárgyhasználat és a megformált karakterek megjelenítése: a játszó gyerekeké, a kék mókusoké. A felnőttek világát (a mérnököt, a fa alatt megpihenő időseket) pedig gyermeki, bájos humorral mutatták be.

A gálát a Kisközépső Arrabona nyolcadikosai folytatták. Csoportvezetőik Bálint Betty és Lakatos Dorina. Ők szerkesztett anyaggal dolgoztak, részben a csoporttagok saját élményére, részben pedig egy drámaórára támaszkodva. Munkájukat Frankó Kata segítette, aki szövegvázlatot írt a számukra. Az előadás figyelemfelkeltő kezdetén járkálnak a térben, kezükben különböző játékokkal. E tárgyaknak címezve mondanak szavakat, melyekből a járkálásból megállva, mondatok lesznek. Olyanok, amilyeneket szülők szoktak mondani. Ekkor már sejtjük, hogy valami történt, és alig várjuk, hogy megtudjuk végre, „Mi van?”. Kiderül, hogy a baráti kör egy tanárukon állt bosszút: megrongálták az autóját, amely tény „véletlenül” felkerült a Facebookra. „Basszus, már mindent automatikusan felrakok.
Igazi, ízig-vérig gyerekeket látunk, olyan rosszcsont féléket, akik nem akarnak semmi rosszat, csak valami kis csínnyel visszavágni az elszenvedett igazságtalanságért. A felelősségvállalás azonban utoléri őket, így kénytelenek elhagyni a gondtalan gyerekkort és a szeretett játékaikat, melyek a záróképben immár gazdáik nélkül árválkodnak a színpadon.

Az előadások sorát egy arrabonás hagyomány szakította meg, nevezetesen az „AVATÁS”. E szertartás során a legkisebbeknek felteszik azt a kérdést, hogy érzik magukat, mióta az arrabonás család tagjaivá váltak. A kérdésre úgy adnak választ, hogy a legnagyobb arrabonásokból egy szobrot készítenek. Miután mindegyik, „a nagyokból készült alkotást” megtekintette a közönség, az összetartozás jelképeként egy-egy pólót kapnak az immáron felavatott jelöltek. Élmény ez a kicsiknek és a nagyoknak egyaránt, de a szemlélődőnek is, mert ez a rítus a közösségépítésnek és az összetartozásnak egy rendkívül szeretetteljes példája.

arrabona-gala-04-kozepso-arrabona

Az avatást követően a Középső Arrabona csoport mutatkozott be. A csoportvezetők, Bálint Betty és Balla Richárd felvezetőjükben elmondták, hogy ez alkalommal szakítottak a hagyományokkal, és nem egy mesét dolgoztak fel. A lány, aki egyszer csak elfogyott c. darabjuk olyan komoly témákkal foglalkozik, mint a testképzavar és az étkezési problémák. A csoport improvizációkból rögzítette az előadást, amely egy performance-jellegű képpel indul, egy József Attila verset segítségül hívva. A darab főhőse, Málna nehezen tud megbirkózni azzal a ténnyel, hogy nem őt választja egy fiú. Kinézetét okolja emiatt, és éheztetni kezdi magát. A szülei és a testvére értetlenül állnak a lány magába fordulása előtt, de nem tudnak mit tenni, és mindez Málna halálához vezet. Legalábbis úgy tűnik, ám ekkor Málna, korábbi énváltozataival beszélgetve, lehetőséget kap az események újragondolására, és úgy dönt, hogy tisztázza a helyzetet a kiszemelt fiúval. Szép példája ez annak, hogy bármilyen nehéz helyzetbe is keveredünk, végül is csak mi menthetjük meg saját magunkat, senki más.
A nehéz témát szépen oldják bizonyos dramaturgiai elemek, mint például az az ismétlődő helyzet, amikor Málna, a kiszemelt fiú és a csábítónak vélt lány keresik vagy inkább kergetik egymást. A hűtőben lévő ételek versengése pedig kifejezetten üdítően hat, csakúgy, mint a végső feloldás, amikor visszajátsszák az egészet, és a főhősnőnk megmenekül. Elismerés illeti mind a csoportvezetőket, mind a játszókat, mert egyrészt egy nehéz témáról finom energiákkal, megfelelő egyensúlyban játszottak, másrészt azért, mert a fiatalok teret kaptak arra, hogy ezt a szituációt biztonságos környezetben, saját maguk veszélybe sodrása nélkül tapasztalják meg.

A legnagyobbak színpadra lépése előtt egy újabb hagyomány őrzése következett. Nevezetesen az ún. „Örökös Arrabonás Tagság” átadása. A hat évnél régebben arrabonás, most végzős tagok egy kártyát kaptak, mely a megtisztelő cím mellett feljogosítja őket a fesztiválokon való ingyenes részvételre.

Végül a Nagy Arrabona egy különleges, szürreális világba kalauzolta a jelenlévőket, E. T. A. Hoffman A homokember c. művének feldolgozásával. A karakterek fehérre festett arca egyszerre vonzza és taszítja a néző tekintetét, mert a közönség furcsa tükrei ők, akik olyan kérdéseket feszegetnek, mint, hogy hol is vannak a szörnyeink. Vajon mi teremtjük-e a saját démonjainkat, vagy csupán a külvilág abszurditása nehezedik ránk?
E tézisek felvetésével indul a történet, melyet egy mesélő zongorakísérettel ad elő. Megismerjük a főhőst: Nathanael visszaemlékszik apja furcsa barátjára, Coppeliusra, akivel titokzatos kísérleteket folytatott. Láthatjuk őt orvostanhallgatóként Párizsban, ahol alkalma nyílik találkozni egy professzor lányával. Bár barátja figyelmezteti, ő mégsem veszi észre, hogy a lány csupán a professzor teremtménye: „élet nincs benne, csak létezik”. Az események előrehaladtával Nathanael otthon maradt kedvese, Clara egyre jobban aggódik a fiú miatt, akinek rögeszméjévé válik annak kiderítése, hogy vajon tényleg valóságos-e a homokember, vagy csak akkor érzékeli az ember, amikor „bordái közé szorul a magány”?
Hatásos alkotás ez; nem véletlen, hogy a 2019. évi Nyugat-dunántúli Regionális Diákszínjátszó Találkozón Ezüst minősítést, a színpadi vízióért pedig különdíjat kapott.

A 2019-es Arrabona Gála több volt, mint előadások sorozata. Egyszerre a színvonalas diákszínjátszás és a közösségépítés ünnepe, melyhez a Generációk Háza (Kokas Éva, igazgató, Szalai Katalin igazgatóhelyettes és Fazekas Antónia programszervező) adja a teret, azt a biztonságos fészket, amelyben az oda járó gyerekek felfedezhetik és felszínre hozhatják a bennük rejlő kincseket.

Knausz Erzsébet
Fotók: Pillák István

2019.04.29