195

Április végétől egy hónapon át az ország több pontján dalol a csalogány

Indul a Fülemülék éjszakája programsorozat

fulemulek-ejszakaja

Április végén indul és egy hónapon át tart majd a Fülemülék éjszakája elnevezésű rendezvénysorozat, amelynek keretében az ország több pontján lehet hallgatni a fülemülék énekét, több helyszínen pedig madárgyűrűzést is tartanak az állatvédők.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a fülemülék tavaszi vonulásához alkalmazkodva több mint egy évtizede hirdeti meg a programsorozatot, amelynek keretében május végéig többnyire lakott területeken vagy ezek határában várják a szakemberek a madarak iránt érdeklődőket, hogy rövid késő délutáni, kora esti séta keretében hallgassák a fülemüléket. Több helyszínen gyűrűzést is tartanak, így néhány példányt kézbe is lehet majd venni – áll az egyesület közleményében.

Magyarországon a lakott területek bokrosaiban is gyakorinak számít a világ egyik legszebb hangú énekesmadara. Ez a verébméretű, barnás felsőtestű, vöröses farkú madár nem csak kilométernyi távolságra is elhallatszó hangereje és énekének változatossága miatt híres, de az is különleges benne, hogy a hímek éjszaka is énekelnek. A faj hosszú távú vonuló, a telet Afrika Szaharától délre húzódó területein tölti. Az első madarak már április első felében megérkeznek, a többség azonban április végén és május elején éri el Magyarországot.

A fülemüle hangja évezredek óta megihleti a művészeket. Andersen Fülemüle című meséjéből Sztravinszkij írt operát, amelyhez a fülemüle énekéből nyert ihletet, Händel orgonaversenyében a kakukk mellett a fülemüle strófái is megszólalnak, de Oscar Wilde, Arany János, Samuel Taylor Coleridge és John Keats műveiben is feltűnik a madár.

A rádió hőskorában, Angliában a BBC közvetített egy szabadtéri koncertet 1924 májusában, ahol Beatrice Harrison csellóművész a kertjében duettet játszott az ott éneklő fülemülékkel. A kísérlet akkora közönségsikert aratott, hogy a rádióközvetítést a következő hónapban, majd a rá következő 12 tavaszon is megismételték.

A helyszínek folyamatosan frissülő listája az MME honlapján, a kiemelt hírek között található.

Forrás: MTI

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.

2019.04.25