Az áprilisi HammerWorld CD-mellékleteként megjelenő Irtás dalait a Salvus énekes-basszusgitárosa, Pötörke Zoltán mutatja be az olvasóknak. A közönség vájtfülűbb fele is jól jár, hiszen a zenekar frontembere nem vette félvállról a feladatot, és a zenéhez méltó alapossággal beszélt az egyes szerzeményekről.

Az albumról általában

A saját tempónkhoz képest is lassabban született meg az album, amit több tényező is befolyásolt. Minden lemez után van egy egyéves periódus, ami alatt egy betűnyi szöveget sem tudok megírni. Ilyenkor azt gondolom, lehúzzuk a rolót, mert már mindent elmondtam, amit akartam. Aztán szerencsére mindig jön az áttörés az első dallal, onnantól pedig folyamatosan homlokon csókolgat a múzsa, ez most is hasonlóképpen történt.

A Lélektartó album után első körben gitároscserére kényszerültünk, Varga Kriszu helyére jött Szabó Dani, majd 2017-ben Zsákovics Geri után Kiss Geri ült a dobok mögé. Ezt még tetézte a vándorlás a próbatermek között, a szép emlékű Vágóhíd utcai komplexum ledózerolása után egy ideig a Dürer Stúdió óradíjas próbatermeit használtuk, majd becuccoltunk a Vituki próbaterembe, ahonnan aztán szintén kiebrudaltak minket. Ezután végül Kőbányán találtuk meg a helyünket.

A lemezfelvétel is máshogy zajlott, mint korábban, a dobokat Geri otthon rögzítette elektromos dobbal, a gitárokat Dani nappalijában, az éneket pedig az éppen aktuális próbateremben vettük fel. A nyers sávokat végül átküldtük Vári Gábornak Szegedre, aki megkeverte és masterelte azokat. Vári úr újfent zseniális munkát végzett, több helyen az év eddigi legjobban megszólaló metal lemezeként emlegetik az Irtást.

Istenféltő

A dalok erre az albumra kétféle módszer alapján születtek. Volt olyan, aminél konkrét zenei alappal álltam elő, ezeket általában Petya jól átgyúrta, de most több olyan is született, ahol csak a szöveg volt kész, és egy meglévő szövegritmika alá gyártottak zenét a srácok.

Az Istenféltő egy meglévő zenei vázlatra készült, ennek az alapjait kezdtük el először összepróbálni még valamikor 2016-ban, de nem igazán haladtunk vele úgy, ahogy kellett volna, úgyhogy félretettük pihentetni a témát. Készen volt az Áruló és az Erdő, mikor újra előszedtük már Kiss Gerivel a dobok mögött, a gitáros okosságokat itt Petya fejtette meg. Egy elég húzós, betonozós riff adja a dal vázát, tele mindenféle keleti ütőhangszeres díszítéssel és repülő (szinti)szőnyeges hangszínekkel. A második refrén után érkező bunkó HC-s breakdown riffre egy müezzin imára hívó énekének részlete érkezik. A szöveget az egyre inkább elburjánzó vallási radikalisták terrortámadásai ihlették, de összességében azt üzeni, hogy az emberi élet minden vallás felett áll, senki nem rendelkezhet felette önkényesen.

A kezdő sor egyébként akkor állt össze a fejemben, amikor vihar előtt egy-két növényt be kellett menekíteni a teraszról.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Áruló

Ez volt a második dal, ami megszületett, erre Petya egy klipet is vágott össze stúdiózós, próbatermi és koncertes felvételekből. Középtempós favágós dal, paraszt kettő-négyes dobolással, koncerten is üt nagyon, mondhatni, itt állítunk emléket a bennünk élő Manowar-rajongónak. Ebben a dalban ereszti el Dani a lemez talán legvirágzósabb szólóját. A refrén a lemez legnehezebb énekes részeit rejti, eleve az akkordmenet sem annyira magától értetődő, tele fura modulációkkal. Ráadásul az ének nagyon magas fekvésű is, amit a dal végén a biztonság kedvéért még egy egész hanggal feljebb is pakoltunk, csak hogy tátott szájjal szaladjunk a koncerteken Petyával abba a bizonyos hímtagerdőbe. Szövege a botcsinálta, tervezőasztalon megszerkesztett celebekről szól, akikről elhintik, hogy sanyarú sorsú családból származó lelencek, elesettek, csórók, vagy valamilyen kisebbséghez tartozásuk okán számkivetettek, és erre való hivatkozással próbálják őket áruba bocsájtani.

Barát

Ennél egy kész szöveget kapott Peti, és körülbelül másfél évig írta alá a zenét. Ha jól számolom, talán az ötödik verzió lett a végleges. Emlékszem, a 2017-es arlói Hellness fesztiválon említettem neki, hogy van egy ilyen szöveg, és kellene hozzá egy olyan zenei alap, ami tele van leállásokkal, mert Peti – progmetalos múltjából fakadóan – ehhez nagyon ért. Alapvetően az volt a cél, hogy legyen egy modern grunge-os megközelítés, valami Alter Bridge-típusú ballada. Ennek nyomán például „rendes” gitárszóló sincs a dalban, ezt egyébként számunkra meglepő módon a rajongók közül többen hiányolták. Mi úgy voltunk vele, hogy ez az ének- és szövegcentrikus téma nem igényli a hősködést, mindössze pár bluesos motívumot ereszt el Dani a verzék alatt. Komoly kihívást jelentett beleférni a Dal feltételrendszerében meghatározott 3 perces időtartamba. Eredetileg hosszabbnak szántuk, és sokáig az volt a terv, hogy a lemezverziót egy kicsit bővebb lére eresztjük, mint ami a műsorban szerepelt, de a végén azt mondtuk, hogy felesleges lenne felhizlalni, így is teljes a dal.

A verze énektémája nekem már megvolt, de Peti a refrén dallamával és a szöveg ritmikájával nem volt kibékülve, Dani meg az egész számot kukázta volna. A végleges verziót aztán mindenki elfogadta, amit végül be is válogattak a Dal 2019-be, hogy aztán a fellépés után gyorsan a feledés homályába merüljön. Ami persze nem így történt, Lerch Petiékkel leforgattuk rá a kedvenc Salvus klipünket, illetve elég sok lokális rádió is elkezdte pörgetni, mert Geri addig mászott a nyakukra. A szöveg magáért beszél, ebből és zenei szempontból is a legdirektebb és legkönnyebben emészthető darab a lemezen.

Mindenki ártatlan

Minden lemezre próbáljuk megírni pályafutásunk legdurvább dalát, szerintünk jelenleg ez az aranyérmes. Első körben egy maximum kétperces, minden sallangtól mentes dalban gondolkodtam, aztán Dani megkapta a feladatot, hogy gyártson alá zenét, ő pedig ezt művelte. Valahol a kettes Haunted lemez és a Testament Gatheringje metszéspontján elhelyezkedő, göteborgi death és modern thrash elemeket felvonultató, kompromisszummentes darab, az ilyenkor szokásos ikergitáros dallamokkal, morcos énekkel, szélsebes dobokkal. Geri nagyot üt benne, itt-ott még egy kis blastbeatet is belecsempészett. A refrénen itt is sokat gondolkodtunk. Ugyan az énektéma nagyjából kezdettől fogva megvolt, de alatta a zenei dolgok a harmadik nekifutásra kapták meg a végleges formát. Itt valami olyasmi dallamos témával akartuk oldani a verzék brutalitását, mint amiket a Soilwork csinált a Natural Born Chaos lemezen, dallamos, mégis modern, többszólamú énekkel.

A verzék hörgős részeiben és a refrének kórusaiban egyébként Jósa Tomi (Archaic/Divided) ereszti ki a torkában lévő két darab sárkányt, amit óvodásként anno elfogyasztott egy átlagos kedd délután. A dal szövege politikai ihletettségű, a hazai „elit” körében begyűrűző „kéz kezet mos” jelenségét járja körül.

Késve ébredő

Ez egy kétrészes füzér első darabja, lassabb, gótikus felhangokkal operáló, a klasszikus – szellős verze, aztán keményen berobbanó refrén – koncepció alapján elkészült szerzemény. Ezt a kétrészes opuszt egyrészről a jelenkori klímaválságról szóló hírek, másrészt az olyan dokumentum filmsorozatok mint az Elhagyott városok vagy az Élet az emberek után ihlette, de említhetném az olyan hollywoodi produkciókat is, mint Az út vagy a Legenda vagyok.

Az első rész azt az állapotot mutatja, amikor a bolygó minden készletét feléltük, ezért el kell innen mennünk. A második részben már nincs ember a Földön. A borító és a booklet is ennek a két dalnak a képi világát jeleníti meg. Ezt a számot én írtam, Petya csak minimálisan nyúlt bele. Dani elég sok zongorát és egyéb – a hangulathoz passzoló – hangmintát pakolt bele, Peti pedig egy igazi fájdalmas, zokogós szólót kanyarított rá.

Késve gyászoló

A második rész a lemez legösszetettebb dala, a zenéjét teljes egészében Dani írta, modern ipari metal, a Strapping Young Lad / Fear Factory / Machine Head által kitaposott ösvényen. Ebben is nagyon durva dobolás megy, Geri csak a refrénekben száll le a duplázóról, meg is izzadt rendesen, mire felütötte. Dani telepakolta vészjósló gépi zajokkal és effektekkel, a refrénekben Jósa Tomi többszólamú vokálokkal segített be, a kiállós részben Izajás próféta apokalipsziséből hangzik el egy részlet, majd Petya és Dani versenyt szólóznak egymással.

A dal végén Bruce Dickinson szólópályájának legszebb húzásával élve – amikor a Chemical Wedding lemez zárótételében váratlanul visszaköszön a címadó dal refrénje – visszahozzuk a Késve ébredő refréntémáját azzal a csavarral, hogy először vonósok játsszák az énektéma dallamívét, majd Dani komolyzenei megoldásokból ihletet merítve egy kétszólamú, ellenpontozós gitártémára viszi át, ezzel megadva a dalfolyamnak a végső katarzist, mielőtt a drámai, magányos zongora lezárná az emberiség történetét a Földön.

A legtöbb dalszövegnél mindig az első sor megírása a legnehezebb, ahogy például az Istenféltőnél, itt is az első sor kattant be a fejembe egy külső inger alapján. Emlékszem, a Szegedi Ifjúsági Napokról vezettem haza éjjel a kihalt autópályán, ekkor ugrott be az első sor.

Szakadék köztünk

A dal szövegét még 2008-ban írtam. Egy Ádám nevű békéscsabai gitáros környékbeli arcokkal vett fel egy lemezt, az akkori gitárosunkat, Kokavecz Bandit és engem is felkért, hogy dolgozzunk vele egy dalban. Akkor Bizonyosság címmel készült el a szöveg, és mivel az internet nem felejt, a régi felvétel tévesen, a Salvus neve alatt a mai napig ott kísért YouTube-on. Azóta sokat gondolkoztam azon, hogy át kellene ritmizálni, és valami ütős zenei alapot kellene alá gyártani. A szöveget néhány helyen át is írtam, és direkt úgy ritmizáltam, hogy tipikusan szövegköpködős, HC-jellegű legyen az egész.

Miután ezzel megvoltam, szóltam Petyának, hogy kellene egy kilencvenes éveket idéző modern metal / HC alap, valami jó ugrálós. Ő ezt elég komolyan vette, és minden, a műfajra jellemző, jó értelemben vett klisés megoldást bele is tuszkolt: van itt HC-s ugrabugra rész, a Kornt idéző nyúlós gitárdíszítések, belassulós kiállás, scratch és a többi. Egy elég egyszerű dal, de már teszteltük koncerten, és úgy tűnik, elég jól működik.

Erdő

Ez volt az első teljes dal, ami valamikor 2017-ben született meg. Akkoriban jött ki a Gojira-nak a Stranded című klipje, és magam is meglepődtem, hogy még mindig lehet minimális mennyiségű hangból csinálni olyan riffet, ami nem elcsépelt és hatásos tud lenni. Ennek a szellemiségében született meg a dal kő-egyszerű nyitó témája, majd Peti persze megint belepiszkált, és rakott bele thrashes középrészt. Ebben a dalban debütált Geri, aki itt is igen jókat üt, Dani pedig kedvenc, fogászati fúrót és egyéb teljesen ide nem illő dolgokat idéző gépi zajaival járult hozzá a hangulatteremtéshez. Lerch Petiékkel klipet is forgattunk rá, amivel emléket állítottunk a vágóhídi próbaterem komplexumnak, ahonnan bontásra hivatkozva rekordgyorsasággal küldtek el több száz zenekart másfél éve, bár az egész érintetlenül ott áll lelakatolva azóta is.

A dal szövege azon törekvésekre reflektál, amelyek a társadalmat politikai hovatartozás alapján kívánják megosztani, egyben megfogalmaztam a mi álláspontunkat arról, hogy egyik szekértáborhoz sem kívánunk tartozni.

Rohanó vizeken

Lemezt záró epikus darab, a zenei alap tőlem származik, bár annyi leállás van benne, hogy attól még Petyának is könnybe lábadt a szeme. Igazi szellős, mesélős, lassan építkező dal sok effekttel, zongorával. Dani a lemez talán legszebb szólóját követte el a dalban, de megküzdött vele, utána hetekig fájlalta a kezét. A korábbi lemezeinken is mindig akadt egy-egy dal, ami a kilencvenes évekbeli, főleg brit gothic / doom metalját idézte hangulatilag, és itt is elég markáns a Draconian Times / One Second-korszakos Paradise Lost, vagy az akkori Anathema hatása a hangszeres részeket tekintve.

Szövegét tekintve kis visszatekintés az iskolás évekre, tisztelgés az általam nagyra becsült tanáraim előtt, akik nélkül nem lehetnék az, aki ma vagyok.

A Salvus lemezbemutató koncertje június 15-én lesz a Szimpla Kertben. További információk a zenekar Facebookján.

Forrás: langologitarok.blog.hu