1238

Kozmikus rejtélyek

Üstökösök és más égitestek a megyei könyvtárban

2014. december 18-án délután került sor a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Központi Könyvtárának Klubjában a decemberi csillagászati előadásblokk záró rendezvényére. A rendezvény témájául ezúttal üstökösök és más égitestek szolgáltak a Pannon Csillagda csillagásza, Rózsahegyi Márton tolmácsolásában.

Rózsahegyi Márton munkahelye Bakonybélen van. Az ott működő Pannon Csillagda munkatársai ismeretterjesztő tevékenységet folytatnak, intézetük nyitva áll minden érdeklődő előtt. A megyei könyvtárban megtartott előadás keretében a résztvevők egy kis felfedezés-történeti ízelítőt kaphattak mindebből a tudományos munkából, s feltárultak az asztrológia és az asztronómia közti különbségek is.

A csillagok állása, a bolygók mozgása, az üstökösök felbukkanása már a legrégibb időktől az emberiség figyelmének középpontjában álltak. Az üstökösök ábrázolása is napirenden volt. Nem csupán a kínai ábrákon tűntek fel, de a kódexek lapjain is rögzítették őket a kolostorok celláiban szorgalmasan másoló szerzetesek. Az égi vándorok időnkénti feltűnéseit gyakran örömteli vagy baljós történelmi eseményekkel hozták kapcsolatba.

Az előadó felvázolta az égitestek mozgását, anyagukat, valamint arra is kitért, hogyan érintheti a Föld lakóinak életét egyes égitestek mozgása, esetleges Földünkkel történő ütközése. Mivel a földgolyó kétharmadát tengerek borítják, szerencsére nagyon kicsi a valószínűsége a végzetes ütközéseknek. Rózsahegyi Márton kitért a hullócsillagok problémakörére is, valamint arra, mikor van komoly esély ezek tömeges megfigyelésére. Az előadás végén a résztvevők számos kérdést tettek fel, amelyekre kimerítő válaszok születtek.

Csiszár Antal

 

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2014.12.20