290

David Attenborough: Egy ifjú természettudós történetei – Állatkerti gyűjtőutak

Könyvajánló

david-attenborough-egy-ifju-termeszettudos-tortenetei

A Park Könyvkiadó gondozásában megjelent Egy ifjú természettudós történetei első kiadása magyarul Titokzatos állatok nyomában címmel 1993-ban került a magyar olvasók kezébe. A némileg átdolgozott jelenlegi kiadás teljesen új fordítás, a szerző új előszavával és frissített képanyaggal. Nagyon értékes írások; nemcsak azért, mert a szerző egy-egy korai expedícióját örökítik meg az utókornak, hanem azért is, mert egy közelmúltbeli, mégis mára már letűnt világ lenyomatát őrzik.

A könyv lapjain az ifjú természettudóssal olyan területekre jutunk el, ahol akkor, az 1950-es években még szinte érintetlen volt a táj. A mostani állapotokhoz mérten biztosan. Hogy magát a szerzőt idézzem: „A valaha oly vad és távoli Rupununi-szavanna felé, ahol sörényes hangyászok után kutattunk, ma rendszeres légi járatok indulnak. … Balira, ahová kizárólag tengeri úton lehetett eljutni, és ahol csak egyetlenegy fehér emberrel találkoztunk, ma nap mint nap óriásgépek viszik a turisták ezreit, és Komodo, ahová 1956-ban csak nagy nehézségek árán juthattunk el, ma népszerű úti cél; a látogatókat csoportokban kísérik a sárkányok megtekintésére.” (13. oldal)

A kötet három állatkerti gyűjtőút leírását tartalmazza, de Attenborough rögtön a bevezetést azzal kezdi, hogy „az állatkertek manapság már nem indítanak gyűjtőexpedíciókat élő példányok beszerzésére, és ez igen örvendetes változás”. Az 1950-es években viszont más nézetek uralkodtak, és a szórakoztatáson túl igen ésszerű gyakorlati okai is voltak a gyűjtőexpedícióknak. Ahogyan azt az utolsó fejezetben elmeséli, az eredetileg Kínában őshonos Dávid-szarvasokat a Londoni Állatkertnek köszönhetően sikerült visszatelepíteni eredeti lakóhelyükre, miután onnan egy idő után nyomtalanul eltűntek.

A könyv szerkezetileg három részre oszlik. Attenborough a bevezetőben elmagyarázza ezen expedíciók előzményeit és az írások születésének körülményeit is. Egy televíziós sorozat adta a kezdő lökést, amelyben különösen érdekes állatok felkutatását rögzítették. A projekthez támogatást a BBC és a Londoni Állatkert biztosította. Az utak során a Londoni Állatkert számára gyűjtöttek ritka, a brit fővárosban addig még nem látott állatokat. Az expedíciók alatt az akkor még húszas éveit taposó Attenborough naplót vezetett, amelyet aztán később kiegészített. Az egyes expedíciók történetei a Zoo Quest-sorozat részeként jelentek meg az 1950-es években; ezekből válogatott össze hármat egy kötetbe.

Az első részben a brit birodalom dél-amerikai szegletében, Brit Guyanán kalandoznak. A második útjuk Indonéziába vezet, a harmadik pedig ismét Dél-Amerikába, ezúttal Paraguayba. Az expedíciók elsődleges célja az állatok begyűjtése, illetve természetes közegben való megörökítése volt, a kis csapat tehát fényképezőgépeket és kamerákat is vitt. Néha az állatok felkutatásában és a közlekedésben is a helyiek segítségére szorultak. Indonéziában gyöngyökkel, Brit Guyanán élelmiszerrel fizettek egy-egy befogott állatért, amelyet aztán rögtönzött ketrecekben őriztek mindaddig, amíg a Nagy-Britannia felé tartó hajó- vagy repülőútra sor nem került. Az esőerdők mélyére, Borneón a pöfögő vulkánok kráterének peremére, Paraguayban a mocsaras síkvidék belsejébe az őslakosok segítségével jutottak el: tutajon, csónakban, lóháton, ökrös szekérrel vagy épp gyalogosan.

Attenborough nemcsak a megfigyelt állatvilágról ír nagyon érzékletesen, hanem a kalandjaikat is regényszerű meséléssel adja elő. Brit Guyanában hetekig indiánok között éltek, akik a hittérítő misszionáriusok révén már találkoztak ugyan a nyugati világ értékrendjével, de a huszadik század közepén még mindig az őslakosokra jellemző életmódot folytattak. Ők segítettek az állatok befogásában, elkalauzolták az őserdőkön át, felvitték a dzsungelt átszelő folyókon olyan pontig, ahol azelőtt kamerával felszerelkezett ember még sohasem járt. Így sikerült sziklarajzokra bukkanni egy erdő mélyén, a Mazaruni felső folyásánál. Indonéziában újabb elképesztő kalandokban volt részük. Jáváról Borneóra négynapos (!) hajóút vezetett, és ez még mind semmi ahhoz képest, ahogyan végül az óriásgyíkok szigetére jutottak. Az akkoriban még nagyon nehezen megközelíthető Komodóra egy vitorlással utaztak; a hirtelen beállt szélcsendben napokig vesztegeltek a hullámtalan Indiai-óceánon, és csak az út vége felé derült ki, hogy a kapitány nem ismeri a térképet, és fogalma sincs, melyik lehet Komodo a horizonton látható szigetek közül.

Mindhárom gyűjtőexpedíció során több különleges állatot is begyűjtöttek, de mindegyik úton volt egy különleges céljuk. A történeteket Attenborough úgy írta meg, hogy az olvasó mindvégig érzi a fokozódó feszültséget, ahogy a csapat egyre közelebb ér a kitűzött célhoz. Brit Guyanában lamantinra „vadásztak”, amelyről úgy tartják, hogy a Dél-Amerika partjait elsőként körbehajózó európai tengerészek róluk szóló beszámolói szolgáltak alapul a sellők legendájának. Az jelentette a legnagyobb kihívást, hogy az emlősállatot nehéz befogni. Az indonéziai úton a komodói sárkányként ismert varánusz volt a célpont, Paraguay-ban pedig tatura, egész pontosan óriás tatura szerettek volna szert tenni.

Attenborough az expedíciók során mindenre odafigyelt, nemcsak az állat- és növényvilág rezdüléseit, szokásait, mindennapjait rögzítette, hanem az ott élő emberek életét is. Indonéziában halottsiratáson és esküvőn is részt vettek. Guyanában matrózdalokat rögzítettek, sziklarajzokat fényképeztek, részt vettek egy szellemidéző rituálén, és ellesték az indiánoktól a kasszavakenyér sütésének folyamatát.

Az igényes kivitelezésben megjelent, kemény kötésű, borítóvédővel ellátott kötet az egyes részek elején térképeket tartalmaz. Ezek roppant hasznosnak bizonyultak, olvasás közben többször lapoztam vissza hozzájuk, hogy követni tudjam, éppen merre jár a kis csapat. A könyv egész oldalas, az expedíciók során készült színes- és fekete-fehér fényképeket tartalmaz, néhol pedig a szöveg közé is kerültek kisebb méretű fekete-fehér fotók.

Simon Attila
Forrás: olvasoterem.com

2019.04.20