312

A bankár fiától a köztünk járó angyalokig

Hobo: Hé, Magyar Joe! – zenekritika

hobo-he-magyar-joe

Hobo legutóbbi albuma, a Hé, Magyar Joe! nagy általánosságban mindennel szembemegy, ami az aktuális könnyűzenét jellemzi. Ki az, aki manapság 27 dalból álló, egybefüggő történetet elmesélő lemezt készít, ami fiktív szereplőkön keresztül reagál napjaink valóságára, és ami már csak terjedelménél fogva is sok hallgatást, meg persze legalább ennyi gondolkodást igényel? Világviszonylatban sem csinálják ezt sokan, itthon meg pláne nem. Ráadásul mindezt úgy, hogy előtte bő fél évvel jelent meg a Bob Dylan dalait feldolgozó Lassú vonat.

Nem akarok azzal kábítani senkit, hogy az első betűtől az utolsóig ismerem Hobo életművét, hiszen mára majdʼ félszáz lemezről beszélünk, és akkor nem is említettem a színházi esteket, a könyveket. Az viszont biztos, hogy akik szeretik Hobo olyan tematikus, egy témára fűzött albumait, mint a Vadászat, vagy a Tábortűz mellett, azok számára a Hé, Magyar Joe! is rengeteg felfedeznivalót tartogat. A feleségét féltékenységből megölő Magyar József története ugyanis egyáltalán nem csak egy kitalált figuráról, a lemez főszereplőjéről szól, annál sokkal több értelmezési lehetőséget rejt. A kerettörténet már önmagában elvinné a teljes lemezt, de a magam részéről nem tudom nem kihallani a dalokból Magyarország múltját és jelenét, emellett számos helyen bukkannak fel olyan utalások, önidézések, önéletrajzi ihletésű elemek, amelyek egyfajta visszatekintő jelleget, néhol kifejezetten személyes hangulatot is kölcsönöznek az anyagnak.

A 100 perc körüli játékidejű dupla album persze nem könnyíti meg a hallgatók dolgát. Ez nem az a fajta lemez, amit háttérzeneként lehet hallgatni. Sokszor írtam már hasonlót, de a Hé, Magyar Joe! valóban figyelmet kíván, el kell merülnünk a történetben és a zenében, hogy igazán ki tudja fejteni hatását. Kétségkívül megéri, mert a huszonhét dalban zeneileg és szövegileg egyaránt van mit hallgatni. Bár sok szempontból a dalszövegeket szolgálja ki a zene, Hobo jelenlegi alkotótársai szerencsére nem elégedtek meg a szimpla aláfestő szereppel, és kifejezetten változatos dalokat írtak Hobo történetéhez. Megférnek egymás mellett a rockosabb pillanatok, a tradicionális blues megoldások és a líraibb hangvételű, hagyományos rockzenekari hangszerelést akusztikus vagy épp billentyűs hangszerekkel ötvöző szerzemények is. A hangzás szellős, már-már puritánnak is nevezhető, az album jellege miatt a virtuóz játék sem volt cél. A zenészek mindig a kompozíciót helyezik előtérbe, nem pedig magukat, ugyanakkor mindenkitől hallhatunk nagyon szép hangszeres megoldásokat – Kiss Zoltán szólóit kifejezetten öröm hallgatni, amikor egyszer-kétszer elengedi a kezét, de ugyanez elmondható Igali Csanád zongorajátékáról és Pengő Csabáról is, akinek nagybőgőn játszott szólamai különösen emlékezetesek.

Hobo szövegei ezúttal is hihetetlenül képszerűek, sokszor olyan hallgatni az albumot, mintha egy lelki szemeid előtt játszódó filmet néznél. Mondjuk egy jellegzetesen keserédes magyar mozit a hazai film aranykorából, ami a történeten keresztül kérdéseket tesz fel bűnről, bűnhődésről, megbocsátásról, Magyarországról, benne rólunk. Ami képes nevettetni, de meghatni is, ha kell, és ahol az esetleges happy end sosem tűzijátékot és eufóriát, sokkal inkább belenyugást és egyfajta tanulságot jelent. Ez a lemez nem születhetett volna sehol máshol a világon, többek között ettől teljesen önazonos és a maga nemében megismételhetetlen.

Mivel mind a huszonhét dal egy-egy fejezetet jelent Magyar Joe történetében, nehéz kiemelni bármelyiket közülük. Személyes kedvenceim között mindenképpen ott van a másodikként érkező Bankár fiának lenni, ami azzal együtt, hogy kitűnő példa az album elbeszélő blues jellegére, egyben az egyik legmaradandóbb szerzemény, de szintén nagyon szép a zongorás alapú Első szerelem is. A lemez napfényesebb oldaláról olyan, humort sem nélkülöző számok gondoskodnak, mint a Hazafelé az iskolából, a Pórul járt kasszafúró története vagy az Utcazene, ezek ellenpólusát pedig az olyan fajsúlyos gondolatokat tartalmazó dalok képviselik, mint az Új Magyarország, az Angyalok is itt járnak köztünk vagy a lemezt záró, fájóan hamar véget érő A temetőben.

Szintén a csúcspontok közé tartozik a Besenyei Csaba szájharmonikás nagy pillanatait rejtő Joe a tükörbe néz, ami a mára már ikonikus Hey, Joe! új, akusztikus, ősi bluesba hajló feldolgozása, amit ezúttal Hobo egyedül énekel. Nem kis bátorság kellett ehhez, hiszen ez a dal a Hobo Blues Band előadásában mára a magyar blues és rockzene egyik múlhatatlan, önálló életet élő klasszikusává vált, a „régen minden jobb volt” országában pedig sosem indul jó esélyekkel egy újragondolt változat. Mégis működik, pont azért, mert egészen máshogy jó, mint közel negyven évvel ezelőtti formájában.

Nem akarok túl nagy szavakat használni, mivel igazából nincs értelme annak, hogy egy napjainkban született alkotást teljesen más korban, másféle világban születettekkel hasonlítsunk össze. Épp ezért nem tudom megmondani, emlegetik-e majd olyan klasszikusként a Hé, Magyar Joe! dalait, mint a Hajtók dalát, vagy a Blues nyomábant. Az viszont biztos, hogy egyre ritkábbak az efféle albumok, így hát a tisztelet és az elismerés a minimum, ami kijár mindenkinek, aki részt vett a lemez elkészítésében. 5/5

Kovács Attila
Forrás: langologitarok.blog.hu

2019.04.18