A United In Sound a Felabration Budapest szervezőcsapatának új kezdeményezése, ahol arra tesznek kísérletet, hogy Magyarországra hozzák a kortárs afrikai zene legaktuálisabb előadóit, hogy közös koncertek keretein belül alkothassanak újat és egyedit. Április 6-án az A38 színpadán a The Mabon Dawud Republic és az Àbáse, Budapest két legfrissebb afrikai hatású zenekara adott lehetőséget a közönségnek arra, hogy megismerjék Ghána és Nigéria fiatal zenészgenerációjának legizgalmasabb képviselőit. Az interjú Bognár Szabolccsal még a fellépések előtt készült.

A United In Sound bizonyos értelemben a The Mabon Dawud Republic által szervezett Felabration estek hagyományát folytatja. Mesélnél kicsit erről, illetve a zenekar alakulásáról?

A The Mabon Dawud Republic megalakulása előtt fél évig Brazíliában éltem, akkoriban találtam ki, hogy csináljunk egy Fela Kuti – Nigériai származású multihangszeres zenész és zeneszerző, az afrobeat stílus egyik első képviselője, emellett emberjogi aktivista, összesen több mint két tucat albumot jelentetett meg (a szerk.) – emlékestet. Ez lett végül a Felabration nevű rendezvénysorozat, amelynek az első koncertjét 2017 októberében rendeztük. Ez eredetileg egy egyszeri program lett volna, de annyira élvezte minden résztvevő és a közönség nemkülönben, hogy egyhangúan a folytatás mellett döntöttünk. Így indult el maga a zenekar. Elkezdtünk saját számokat írni, így végül egy év alatt felvettünk egy teljes lemezanyagot, amiben nagy segítséget jelentett, hogy pályáztunk a Hangfoglaló programon. Azóta kijutottunk például Ghánába is, ugyanis az Irie Maffiás Sena és Élő Marci már 2017 óta szervezik a Magyar Kulturális Hetet Accrában. Tavaly minket is meghívtak, kint voltunk két hetet. Ott ismerkedtünk meg azzal a Stevo Atambire-vel is, aki most vendégként fellép majd velünk, ő az ország egyik legismertebb kologon – nyugat-afrikai kéthúros, gitárszerű hangszer, sokan a bendzsó ősének tartják (a szerk.) – játszó művésze.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Tizenhárman vagytok a színpadon, nem egy átlagos felállás. Hogyan találtatok egymásra?

Igazából elég könnyen, hiszen én már korábban kapcsolatban voltam Hock Ernővel és Halmos Andrissal, akikkel lényegében hárman vezetjük a zenekart. Ernőt a Qualitonsból és a Zubonyból ismerheti a közönség, emellett eléggé foglalkoztatott jazz bőgős. Tudtuk egymásról, hogy mindketten nagyon szeretjük Fela Kuti zenéjét, meg úgy általában az afrobeatet. Eredetileg ő hívott, hogy rakjunk össze egy zenekart, amiben másokkal együtt Fela Kuti dalokat gyakorlunk, így hát amikor jött a Felabration ötlete, adta magát, hogy neki szóljak először. Aztán megkerestem Halmos Andrist, aki a JÜ-ben együtt játszik Ernővel. Róla is tudtam, hogy nagyon szereti az afrikai zenét, olyannyira, hogy például órát is vett Tony Allentől, aki egy nagyon híres nigériai dobos, Fela Kutival is játszott. Így hárman kezdtük el a Felabrationt, meg mindent, ami mögötte és körülötte van. Egyáltalán nem túlzás, hogy az afrikai zenék és az afrobeat közös szeretete mentén indult el az egész projekt, és egy idő után már azt volt nehéz eldönteni, kinek mondjunk nemet a sok jelentkező közül. Végül tizenhárman lettünk, de mindennél többet elmond erről, hogy négy dobos és ütőhangszeres játszik a zenekarban, akik alig győzik cserélgetni a hangszereiket.

Akkor ez teljesen örömzene, ha jól veszem ki a szavaidból.

Abszolút annak indult, és próbáljuk is annak megtartani.

Magyarországon nem túl ismert ez a stílus. Mit kell tudnia annak, aki még nem hallott róla?

Az afrobeat nagyon magával ragadó és repetitív műfaj. Anélkül, hogy általánosítanék vagy elfogultan ajnároznám az általam kedvelt zenét, azt mondanám, olyan, mintha a techno és a house zenéket visszavezetnéd egészen a kezdetekig: finoman épülő, groove-os, hosszú, néha akár negyedórás dalokra építő zene, ami csak megy előre, és egyszerűen magával ragad a pulzálása. A hatásmechanizmusa voltaképpen ugyanaz, mint az elektronikus vagy az azok gyökerét jelentő ősi, sámánisztikus törzsi zenéké, csak az afrobeatben mindez élő hangszerekkel, sok szólóval fűszerezve történik. A másik fontos eleme a rögtönzés. Egyfolytában improvizálunk élőben, és bár vannak előre kitalált struktúrák, azokat is szabadon kezeljük, nagyon sok minden a színpadon dől el. Izgalmas, szabad, sokféle önmegvalósítási és elmélyülési lehetőséget tartogató zene.

Az este folyamán kettős szerepkörben lépsz fel, hiszen az estét a szólóprojekted, az Àbáse nyitja. Ez a produkció miben más, mint a The Mabon Dawud Republic?

A Mabon Dawud alapvetően a Fela Kuti-féle nagyzenekaros afrobeat vonalat követi. Nyilván ebbe is beengedünk sokféle hatást, de az egyik legfontosabb húzóereje az, hogy sokan vagyunk, vastag, rétegzett a hangszerelés. Ugyanakkor nagyon sokféle ötletem van, sok minden inspirál, és meglehetősen lassú folyamat, amíg ezek összeérnek valami egyedivé. Az Àbáse esetében kifejezetten szerettem volna létrehozni egy játszóteret a magam számára, hogy minden kötöttségtől mentesüljek. Ebben a zenekarban öten vagyunk, alapvetően kvintett formában játszunk. A legnagyobb különbség ez, illetve, hogy jóval szélesebb a merítés, többféle stílusból táplálkozunk. Van benne sok elektronikus zenei hatás, meg ugye én eleve a hiphop felől jövök, ahhoz kötődöm leginkább, ezeket vegyítjük az afrobeattel meg a jazzel.

Lesz három vendégzenészetek is, Wayne Snow, Etuk Ubong és Eric Owusu, akik az afrobeat világában ismert neveknek számítanak. Róluk mit kell tudni?

Wayne Snow már a Soul Clap egyik koncertjén is volt vendégünk, szerintem akkor volt először Magyarországon. Neki két éve jelent meg egy szólólemeze Freedom TV címmel, ami nagyon jó visszhangot kapott. Eredetileg Nigériában született, ott is élt kora tizenéves koráig, de gyakorlatilag kiskamaszként átköltözött Párizsba, és aztán sokáig ott alkotott. Nagyon izgalmas módon keveredik nála a hagyományos nigériai zene, a kortárs, urbánus európai hiphop és az R&B. Elsősorban azért szerettem volna elhívni, hogy egy másféle színfolt legyen a koncerten, ne „csak” tradicionális afrobeatet játsszunk, hanem jelenjen meg ez az urbánus, hiphoppal kevert vonal is. Az Àbáse zenekarral pont az a célkitűzésem, hogy ezt a keresztmetszetet keressem.

Wayne nagyon érdekes, szép, falsetto hangszínen énekel, első hallásra nem is feltétlenül mondod meg róla, hogy honnan származik, de persze, ha képben vagy a stílussal kapcsolatban, akkor lehet érezni rajta a nigériai gyökereket. Nagyon különleges hozzáállású zenész. Személyes jóbarátomnak is nevezhetem, mostanában sokat játszunk együtt, ugyanis nemrég bekerültem az ő zenekarába is. Jelenleg Berlinben lakik, pár hónapja mi is kiköltöztünk a feleségemmel, és már túl is vagyunk egy rövidebb Európa-turnén. Épp most fejezi be az új lemezét, ami nemsokára meg is jelenik, róla még sokat fognak hallani a stílus kedvelői.

Etuk Ubong egy velünk egyidős srác, egyben kitűnő jazz trombitás. Pár éve követem már a dolgait, és nagyon izgalmas az a zenei koncepció, amit képvisel. Bár vannak vokális dalai, és most is fog énekelni, leginkább instrumentális zenét játszik, nagyon nyersen és koszosan. Emellett sok benne az absztrakt elem, ami hozzám nagyon közel áll – néha már kifejezetten szabad improvizáció, free jazz jelleget öltenek a dalai. Az első EP-je még klasszikusabb mainstream jazz jellegű volt, de az újabb dolgai már abszolút nagyobb zenekarra írt, kortárs afrobeat zenét tartalmaznak.

Rajtuk kívül most első alkalommal lép fel velünk a ghánai ütőhangszeres mester, Eric Owusu, aki jelenleg Hannoverben lakik, és aki olyan legendás afrikai zenészekkel szokott együtt játszani, mint Pat Thomas, Ebo Taylor, de a közelmúltban fellépett például a híres jazz basszusgitáros, Richard Bona koncertjein is.

Ha ajánlanod kellene az estét olyasvalakinek, aki még nem járt a United In Soundhoz hasonló eseményen, mit mondanál?

Mindenképpen ajánlom a részvételt annak, aki szeretne megnézni, meghallgatni egy felszabadító erejű, táncolható koncertet, vagy akik egyszerűen szeretnének pozitív módon felszabadulni, és leereszteni egy kis gőzt a hétköznapok után. Ha valaki kíváncsi egy Magyarországon még nem annyira közismert műfajra, az is nyugodtan tegyen egy próbát! A saját példámból indulok ki: személyesen engem nagyon inspirált az, hogy ugyan a zenészekről sejtettem, hogy szeretni fogják, de már az első koncertjeinken kiderült, hogy a közönségnek is nagyon bejön ez a stílus. Szerencsére van már egy bázisunk, akik nagyon nyitottan állnak hozzá, eljönnek, élvezik a zenét, és várják a folytatást. A Felabration mindkét alkalommal telt ház volt, ami szintén azt jelzi, hogy nagyon sok és sokfajta embernek bejöhet ez a világ. Abszolút nem szempont, hogy alaphelyzetben ki mit hallgat, az üzenet és a hangulat lényeg. Ez a zene az egységről, a közösségről szól, ezért sokan tudnak hozzá kötődni, könnyen átragad a zenéből áradó energia bárkire. Röviden, aki műfajtól függetlenül szereti a nagy erejű, jó energiájú örömzenéket, az jöjjön el!

További információk a The Mabon Davud Republic és az Àbáse Facebook-oldalán.

Kovács Attila
Forrás: langologitarok.blog.hu