Tulajdonképpen két célpont jöhetett szóba. Az egyik a főváros felszabadítása volt, melyet elsősorban Kossuth favorizált politikai okokból. Úgy vélte, hogy Budapest visszafoglalása jelentheti az első lépést afelé, hogy Nagy-Britannia és Franciaország elismerjék a magyar önállóságot, vagy legalább ráveszik Ausztriát az áprilisi törvényekben elért engedmények megtartására. Ehhez azonban frontálisan kellett volna megtámadni a létszámában egyenlő és még mindig erős ellenséget. Görgei – vezérkari főnöke, Bayer József ötlete alapján – más megoldást javasolt. A tábornok célként nem Pestet, hanem Komáromot jelölte meg, s ebben volt logika. Komárom erődje 4 hónapja ostromzár alatt állt, s az osztrák hadak márciustól már komolyan bombázták azt. Esetleges eleste nem pusztán egy igen fontos stratégiai ponttól fosztotta volna meg Magyarországot, hanem attól a 11 ezer katonától is, amely azt védte.

Arról is hírek érkeztek, hogy a magyar védőrség vezetésében komoly gondok vannak, annak tagjai inkább egymás elleni intrikákkal töltötték az időt, nem a védelem tökéletesítésével. Görgei ezért mielőbb fel akarta törni az ostromzárat. A katonai ügyekhez nem értő Kossuthtot végül sikerült meggyőzni arról, hogy Komárom felmentése automatikusan felszabadítja Budapestet, hiszen onnan közvetlenül fenyegetve lesz a császári sereg utánpótlási vonala, amely így kénytelen majd nyugat felé visszavonulni. A Gödöllőnél összpontosuló négy magyar hadtest és egy önálló hadosztály számára eltérő feladatokat rótt ki a főparancsnok. Az Aulich Lajos vezette II. hadtest, valamint Asbóth Lajos hadosztálya kapta azt a nagyon kényes küldetést, hogy elhitesse az osztrák sereggel Pest előtt, ő maga a magyar fősereg, miközben először az I. (Klapka) és III. (Damjanich János), majd azokat követve a VII. hadtest (Gáspár András) e lepel mögött megindul Vácon át Komárom felé. Kockázatos terv volt, hiszen amennyiben az osztrák fővezér, Windisch-Grätz észreveszi, hogy nem a főerőkkel, hanem csak egy hadtesttel áll szemben Pestnél, akkor előretörve megsemmisítheti azt.

1849. április 10-én az I. és III. hadtest Vác elé érkezett, amely csoport parancsnoka, mint rangban idősebb tábornok, Damjanich volt Görgei távollétében. Vácot a két dandárból álló Ramberg-hadosztály tartotta megszállva, amelyet azonban a névadó tábornok helyett az egyik dandárparancsnok, Christian Götz parancsnokolt. Az osztrák hadosztály 7 zászlóaljnyi gyalogságból (ebből egy vadász), 7 és ½ század lovasságból, 1 század utászból és 27 lövegből állt, mintegy 7500 fővel. Damjanichnak saját hadteste (10 és 1/3 zászlóalj gyalogság, 14 lovasszázad, 2 század utász, és 3 és ½ ütegnyi tüzérség) mellett számíthatott a Klapka-hadtest Bobics-dandárára is, amelyet az bekerítésére irányított. Az I. hadtest többi része a csata során tartalékul szolgált. A haditerv szerint a Bobics-féle dandárnak a hegyek mögött meg kellett kerülnie az osztrákok bal szárnyát, majd ágyúlövéssel jeleznie, hogy elfoglalta pozícióját az ellenség mögött, s akkor közösen megrohanni Vácot Damjanichcsal. Ám a dandárt vezető kalauz a sűrű ködben elvesztette az irányt, s Damjanich végül türelmetlenségében és a felfedezéstől való félelmében rohamot vezényelt egymaga.

Götz tábornok a várost délről határoló Gombás-patak mentén foglalt állást, melyen csak a híres barokk kőhíd vezetett át. Damjanich legjobb alakulatai többször megrohamozták a hidat, ám az ismétlődő heves osztrák tüzelésben ezek sorra összeomlottak. Ugyanúgy, mint április 4-én, Tápióbicskénél, a fordulatot a szabadságharc talán legbátrabb férfiúja hozta meg. Földváry Károly őrnagy (a képen), a híres 3. zászlóalj parancsnoka, megragadva a lengyel légió lobogóját (amely megijedt a heves sortüzektől), közös rohamra vezette a 3. „fehértollas” és 9. „vörössipkás” honvédzászlóaljakat. Földváry alól kilőtték a lovat – már a sokadikat az elmúlt egy hétben –, így gyalog vezette tovább a támadó oszlopot. Az őrnagy ruháját tucatnyi golyó érte, ám csodával határos módon neki nem esett baja, s emberei lerohanták a védekezőket. A küzdelem a városban folytatódott, mely során Götz tábornok golyótól halálos sebet kapott, miközben csapatai visszavonulását igyekezett két zászlóaljjal fedezni. A hősi halált halt tábornokot 12-én katonai tiszteletadással temették el Vácott, a magyar tábornokok jelenlétében, sőt egyes információk szerint a sírba maga Görgei és társai engedték le a bátor katonatisztet. Sírja mai napig megtekinthető.

A csata hőse egyértelműen Földváry Károly volt, akit tettéért 2. osztályú katonai éremmel tüntettek ki, plusz kapott egy új hadilovat. Damjanich meg is jegyezte gonoszkodva, hogy Földvárynak elég lett volna egy fuvarosló, ne kapjon rendes katonalovat, mert úgyis megint kilövik alóla…

A győzelmet követően Görgei a következő hirdetményt intézte a honvédekhez:

„A főparancsnok a vitéz magyar sereghez.

Győzelemről győzelemre hordjátok zászlóitokat. Dicső tettek hirdetik vitézségteket, bátorságtokat. Mint hősök kezdettétek meg a haza megszabadításának szent művét, mint hősök be fogjátok szerencsésen végezni. Nagy dolgok történtek már, még nagyobbaknak kell történniük, hogy szép hazánk igazán szabad és szerencsés legyen. Örömmel, büszkeséggel nézek bátor szemetekbe, csodálattal szemléltem kitürésteket a háború nehézségiben, s ki nem mondható dicsérettel hajlok meg vitézségtek előtt, melly nagy őseitekre méltó tettekkel a magyar nevet örök időkre fölmagasztalandja és titeket a világ legbátrabb seregei közt első sorba teend. Vezéretek a szeretett haza nevében mond köszönetet néktek feláldozó vitézségtek és hűségtekért. Előre a győzelemre!

Főhadiszállás Váczon április 10. 1849. Görgei, tábornok.”

Az ütközetben az osztrák hadosztály mintegy 350 embert veszített, míg magyar részről a halottak, sebesültek és eltűntek száma állítólag 150 fő volt. A magyar fősereg elől elhárult az első akadály, s Léva felé vette az irányt, hogy a Garamon átkelve folytathassa útján Komárom felé, melyet a nagysallói összecsapás sikere után, április 22-én északról felszabadított. Április 26-án az osztrák fősereg Pestről visszavonulva már Komáromnál járt, jelezve, hogy Görgei haditerve tökéletesen működött, Komárom felszabadítása maga után vonta Pest kiürítését osztrák részről. A stratégiai megkerülés sikerült.

(Az isaszegi csatáról itt írtunk részletesen.)

Horváth Gábor írása

Felhasznált irodalom: Hermann Róbert: 1848-1849 - A szabadságharc hadtörténete. Budapest, Korona, 2001.; Tragor Ignác: Vác története 1848-49-ben. Vác, 1908.

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.